!

Knut Hamsun norvég

1859. augusztus 4. (Lom, Norvégia) – 1952. február 19. (Grimstad, Norvégia)

Tudástár · 28 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv · 3 film

Teljes névKnut Pedersen
Nemférfi

Képek 4

Könyvei 35

Knut Hamsun: Éhség
Knut Hamsun: Pán
Knut Hamsun: Áldott anyaföld
Knut Hamsun: Benőtt ösvényeken
Knut Hamsun: Hunger
Knut Hamsun: Az anyaföld áldása
Knut Hamsun: Csavargók
Knut Hamsun: Álmodók
Knut Hamsun: Élettöredékek
Knut Hamsun: Benoni

Kapcsolódó kiadói sorozatok: KULTxx Könyvek XXI. Század · A kiválasztottak · Halhatatlan könyvek · A modern könyvtár · Nagyvilág könyvek · Halhatatlan könyvek Dante · A regényírás művészei · A regényírás művészei · A kiválasztottak · Halhatatlan könyvek Dante · Halhatatlan könyvek · Olcsó regény · Világosság Könyvtár

Antológiák 5

Szöllősi Adrienne (szerk.): Huszadik századi skandináv novellák
Bernáth István (szerk.): Észak-európai népek irodalma
Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
Kemény Ferenc: Tengertől tengerig
Külföldi elbeszélők

Róla szóló könyvek 2

Per Olov Enquist: Hamsun
Bödőcs Pál: Észak beszél

Népszerű idézetek

Annamarie>!

Hosszú éveken át azt hittem, hogy tudok olvasni az emberek lelkében. De lehet, hogy ez nem igaz…

34. oldal

Knut Hamsun: Pán Glahn hadnagy följegyzéséből

5 hozzászólás
Carmilla >!

Tükörsimán ragyogott tegnap a tenger és tükörsimán ragyog ma is. Vénasszonyok nyara van a szigeten – ó, milyen enyheség és melegség ez! –, de a nap már nem süt. Sok-sok éve nem volt ilyen békesség a lelkemben, talán már husz vagy harminc esztendeje is van annak. De valamikor régen, talán valamelyik előző életemben éreztem már ezt a nyugalmat. Valami kis nótát dúdolok, boldog vagyok és minden követ, minden fűszálat szeretek s ugy látszik, ők is szeretnek engem. Ismerősök vagyunk. Ha a fücsomókkal benőtt erdei ösvényen sétálok, földöntúli boldogság dobogtatja szivemet. Eszembe jut egy bizonyos hely képe, a Kaspi-tenger keleti partján, ahol valamikor voltam. Olyan volt ott is, mint itt, acélszürkén, csöndesen és komoran terült el a tenger. Az erdőt jártam, könnyekig meghatódtam és egyre mondogattam: Istenem, bár még egyszer idekerülhetnék! Mintha már jártam volna itt valaha. De akkor bizonyára valami más országból jöttem, ahol csak az erdők és az ösvények ugyanilyenek. Talán virág voltam az erdőben, talán bogár, mely egy akácfán éldegélt.

Citrompor P>!

    A szerelem elbutítja a bölcset. Isak a maga módján nyájaskodott, vagyis túllőtt a célon.
    – Igaz! – vetette oda. – Ne törődj a krumplival. Ha este hazajövök, majd megkapálom.
    S kiment az erdőbe.
    A közelben maradt, úgyhogy Ingerhez határozottan beszűrődött a fejsze csattogása és a törzsek reccsenése. Az asszony sokáig figyelte e zajt, végül kiperdült a szántóföldre s belekezdett a kapálásba. A szerelem megokosítja az együgyűt.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
eme P>!

Isten benyúlt idegszálaim közé, s lágyan, gyengéden összekuszálta az egész hálózatot. Isten visszahúzta ujjait, s íme rájuk tapadtak finom idegrostjaim és vékony idegszálaim. S e szent ujjak, Isten ujjai nyomán nyitott rés, seb támadt agyamon. De Isten békén hagyott, mihelyt befejezte művét, nem illetett többé, s nem sújtott semmi gonoszsággal. Békén eleresztett; megengedte, hogy örüljek nyitott sebeimnek. Nem, Isten, az örökkévaló Úr, nem sújtott semmi rosszal…

17. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Isten
3 hozzászólás
Annamarie>!

Néha kivettem a zsebemből két pénzdarabot, és azt csörgettem, hogy megtörjem a magányt.

41. oldal

Knut Hamsun: Pán Glahn hadnagy följegyzéséből

Kapcsolódó szócikkek: magány
1 hozzászólás
Annamarie>!

Öröm fogott el, ha megcsapott a gyökerek és lombok illata, meg a fenyők zsíros párája, ami a velő szagára emlékeztetett; csak az erdőben nyugodott el a belsőm, ott elsimult a lelkem, és megtelt hatalommal.

7. oldal

Knut Hamsun: Pán Glahn hadnagy följegyzéséből

Lunemorte P>!

S ha én magam is feloldódom a sötétségben, eggyé válok vele?

76. oldal, L'Harmattan, 2015

Annamarie>!

Mindig nappal lát és azért fiatalnak tart, de este, ha úgy magamban vagyok, nagyon összeesem.

37. oldal

Knut Hamsun: Pán Glahn hadnagy följegyzéséből

Carmilla >!

Most már két hete nem olvastam újságot és lám, kitűnően érzem magam, lelkem nyugalma egyre gyarapszik, énekelek, nyújtózkodom és esténként födetlen fővel szemlélem a csillagos eget.

8. oldal, (Népszava, 1923)

marschlako P>!

Csöndben légy Aesopus, eszembe jut egy furcsa mese, négy emberöltővel ezelőttről, Iselin idejéből, mikor Stamer volt a pap:
    Kőtoronyban raboskodott egy leányka. Szeretett egy férfit. Vajjon miért? Kérdezd meg a szellőt, a csillagokat, kérdezd meg az élet istenét; mert más nem tudja az ilyet. És a férfi barátja volt és szerelmese; de múlt az idő és egy szép napon megpillantott egy másik lányt és lelke elváltozott.
    Úgy szerette lánykáját, mint egy fiú. Azt mondta neki Sokszor: boldogságom! galambom. És a lányka öle forrón hullámzott. Ha azt mondta neki: add nekem a szívedet! a lányka megtette. Azt mondta: kérhetek valamit tőled, szerelmem? A lányka mámorosan felelte: Igen. Mindenét odaadta neki és ő mégse köszönte meg.
    A másikat rabszolgamódra szerette, mint az eszelős, mint a koldus. Vajjon miért? Kérdezd meg az út porát és a lehulló lombot, kérdezd meg az élet rejtelmes istenét, mert más nem tudhatja az ilyet. Az semmitse adott neki, semmit a világon és ő mégis megköszönte. A lány azt mondta: add nekem a lelked békéjét és az ép eszedet! És ő csak azon búsult, hogy nem az életét kérte.
    És lánykáját a toronya zárták…
    Mit csinálsz leányka, csak ülsz itt és mosolyogsz?
    Elgondolkodom arról, ami tíz év előtt történt. Akkor találkoztam vele.
    Hát emlékszel még rá?
    Még emlékszem rá.
    És múlik az idő…
    Mit csinálsz, te lány? Mért ülsz itt és mért mosolyogsz?
    Egy kendőbe hímzem a nevét.
    Kinek a nevét? Aki ide bezáratott?
    Igen, az övét, akivel húsz év előtt találkoztam.
    Hát még emlékszel rá?
    Emlékszem rá, csak úgy, mint régen.
    És múlik az idő…
    Mit csinálsz te rab?
    Öregszem és nem látok már varrni, levakarom a meszet a falról. A mészből egy kis kancsót gyúrok neki ajándékul.
    Kiről beszélsz?
    A szerelmesemről, aki ebbe a toronyba záratott.
    És te mosolyogsz azon, hogy ide záratott?
    Arra gondolok, hogy mit fog szólni most. Lám, lám, azt mondja majd, az én lánykám kancsót küldött nekem, nem felejtett el harminc év óta.
    És múlik az idő…
    Mi az, te rab, csak üldögélsz itt, nem csinálsz semmit és mosolyogsz?
    Öregszem, öregszem, a szemem megvakult, már csak gondolkodom.
    Arra gondolsz, akivel találkoztál negyven éve?
    Ő rá, akivel találkoztam fiatalkoromban. Lehet, hogy negyven éve már.
    Hát nem tudod, hogy meghalt? Elsáppadsz, öreg, nem felelsz, az ajkad fehér – a szíved már nem dobog…
    Látod, így szól a furcsa mese a rableánykáról.

149-151. oldal

Knut Hamsun: Pán Glahn hadnagy följegyzéséből