Kjell Westö finn svéd

A hely, ahol valaki járt, őrzi az emlékét. A többség számára láthatatlan, de aki ismeri és szereti az illetőt, teljesen világosan látja maga előtt, valahányszor elhalad arra. Még ha az, aki arra járt, meg is halt, az őt szeretők élnek, a kép megmarad. Ezért szökik fel hirtelen a meleg az utcákról, ahol járunk. Ez azoknak az emléke, akik arra jártak, szerettek, gyűlöltek, reméltek, szenvedtek.

Hatalmas felhajtás volt a nyáron Nurmi, Ritola meg mindenféle birkózó körül. Lelkes tömeg az út szélén, autós díszkíséret, hazaváró ünnepségek szalutáló katonákkal, csattogva lobogó zászlók, különféle hatalmasságok beszédei. Egyes felszólalások alapján az ember azt hihette, nincs annál fontosabb, mint hogy a mi sportolóink legyőzték a tiéteket. Nem a vallás a nép egyetlen ópiuma.

Az élet közepén állunk, a jelen szűrőjén eresztjük át a múltat jövőbeli felhasználásra. Veszélyes szeretni a történelmet; a rítusok, érdemjelek és fanfárok mögött a történelmet vörössel írták, és sajnos nem tintával. De éppilyen veszélyes gyűlölni a történelmet, a megtörtént aljasságok megszállottjává válni. Ugyanis akkor nincs jövő, semmi új nem tud kicsírázni.

– […] csodálkozom rajta, hogy azt hiszi, hogy az igazság magától értetődő dolog. Az igazság elérése privilégium.

110. oldal, 11 (Széphalom Könyvműhely, 2015)

Tőle néhány méterre egy asszony ült a földön és a laktanya falának támaszkodott.
Zaida. Mint két kiapadt kút, olyan fekete és üres volt a tekintete.

88. oldal, 9 (Széphalom Könyvműhely, 2015)

Két marhavagonba terelték be őket. Szűk pad, rongyszőnyeg és szalma nélküli vagonokba, ahol nem volt egy csepp víz sem. Csak a rabok árnyszerű alakjai töltötték meg a vagont, és a sűrű, bűzös levegő, egyre többen szellentgettek ugyanis rémületükben, nem tudva, hogy hova viszik őket.

87. oldal, 9 (Széphalom Könyvműhely, 2015)

– Én nem védem a zsidóüldözést – szólt közbe Arelius. – És semmi bajom a zsidókkal. Már a mi kedves Jogink is elő bizonyítéka annak, hogy a zsidóság tehetséges nép. De az is tény, hogy amikor fiatalon Berlinben dolgoztam, minden második orvos és minden második ügyvéd zsidó volt. Arról nem is szólva, hogy milyen helyzet volt az egyetemeken.

30. oldal, 4 (Széphalom Könyvműhely, 2015)

– […] Az egyik folyóiratban egy fénykép az új fegyvert, a harckocsit ábrázolta. Iszonyatos kép volt. A páncélos egy lövészárok peremén egyensúlyozott, az árokból pedig szürke ruhás, sisakos katonák bámultak föl rá megdöbbenve. Valósággal megbabonázta őket a szörnyeteg. Olyanok voltak, mint az állatok, amelyeket megbénít az óriáskígyó tekintete. És a kép alatt, már nem tudom, milyen nyelven, ott állt a szöveg: Vajon ez lesz a Jelenések Könyvének szörnyetege?

56. oldal, 7 (Széphalom Könyvműhely, 2015)

A Szerdai Klub az alapító okirat tanúsága szerint abból a célból jött létre, hogy „hozzájáruljon a helsingforsi svéd nyelvű politikai és kulturális párbeszéd fenntartásához és elmélyítéséhez”, ám valójában azt a célt szolgálta, hogy a tagságnak legyen alkalma alaposan leinnia magát.

19. oldal

Dani ei ymmärrä että Riku ja Sammy katsovat oikeastaan samaa jälkikajoa. Hän ei tiedä että heillä kaikilla on edessään Siivoojan osa. Eikä hän liioin tiedä (ja aivan varmasti ajatus olisi hänelle kauhistus) että siinä suhteessa he muistuttavat Henrikiä ja Benitaa tai Kent-Erikiä ja Ellua.
Kun vanhempien oli pakko siivota sodan jäljet, Danin, Riku ja Sammyn osana on toimia siivoojina sellaisten juhlien jälkeen, joissa vieraat ovat alkaneet voida pahoin.

130. oldal