Kiss Judit Ágnes magyar

Senki nem tud olyan szépen mosolyogni, mint egy sárga-piros tulipán.

12. oldal

Macska télire

Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.

Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?

Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.

Ne felejtsd el: minél mélyebbre ereszted a gyökereidet, annál magasabbra növesztheted az ágaidat.

130. oldal

Bár meghűlt már a szenvedély,
érezni még (a kedvedér’)
lehet
lehét,

s maradt még egy kis plusz parázs,
hevít majd éltem zúzmarás
telén
talán.

Születésnapom - 6. oldal

– Én gyógygomba vagyok! – mentegetőzött a különös kis gomba. – Én gyógyítani születtem!
– Igazán? – háborogtak a többiek. – Márpedig mi mérges gombák vagyunk, és ha velünk akarsz maradni, kezdj el te is mérgezi, de nagyon gyorsan!

6. oldal

És ahová elföldelnek,
biztos bolondgomba nő.

50. oldal - Induló

Mára talán nem akarsz a tükörnek menni ököllel,
mert nem tetszik a benne levő arc. Mára talán már
elhiszed: önmagadat nem másban kell megutálnod,

A mester búcsúja

Se megírni, sem elhallgatni

Ha már közhely, végképp közhely legyen
meg- vagy körülírni, mit jelent nekem,
hogy belém szivárogtál a repedéseken
át, és ha magamban, benned lépkedek.

Érintésedet, mint szájpadlás a nyelvét,
jól ismerem, nedvesen és vakon
jársz bennem, s ha változnék, éppúgy megéreznéd,
mint nyelv a szájban
a láthatatlan, apró hólyagot.

Amíg az őrület fejem fölött kering,
mint a hold a föld körül (bele akar
zuhanni, csak folyton melléesik,
egyszer te magyaráztad így nekem),
nem tart meg más, csak vers és szerelem.

Bár szeretnélek jobban vagy kevésbé,
ne így, ne ilyen kiszolgáltatottan.
Aki kötődik, mindig az a gyengébb,
én meg, mint a fagyöngy, úgy rá szoktam
nőni arra, akit szeretek,
hát veled szemben sosem győzhetek.

Se megírni sem elhallgatni nem megy,
hogy rád feszítve, rád szögezve lenni
milyen megadás, milyen küzdelem;
a vergődést, mint a vadállat
a csapdában, és amit semmi
nem csillapít: vágyat és bosszúvágyat.
Meztelen vagyok és fegyvertelen.

Mint keretéből a képet, próbálom
ezt a verset a formából
kifeszegetni, ne legyen se rím,
se mérték, ha ilyen mértéktelen
a kötődés, talán a szerelem,
de hiába. Úgy visszaránt a jambus,
mint ebet a lánc (így tán nem harap) –
a szabadság nekem túl nagy falat.

Hát leszek rab, és leszek áldozat,
még látszat sincs, még meg se tudlak csalni,
mélyemben zakatolsz, mint a vonat
az alagútban. Hallgatom, hagyom.
Belülről ismersz, mint edényt a víz,
és nem tehetek semmit ellened,
csak függök rajtad, akár egy kereszten,
ahogy a versem függ a rímein.
Lázadni vagy feladni egyre megy,
aki vagyok, az győzött, én elestem,
fegyvertelen és meztelenül állok,
s a mindig felbuggyanó kívánságot,
hogy elfelejtselek örökre, sem
megélni, sem megírni nem merem.

77. oldal

– Egyszer régen, amikor még élt az anyukám, én is ilyesmit kérdeztem tőle: anya, nem lehet, hogy ne fájjon minden ennyire? És ő azt válaszolta: Ha egy tóba követ dobnak, sokáig gyűrűzik a víz. Ha egy pocsolyába, akkor hamar elsimul a felszíne. Döntsd el, mi szeretnél lenni: pocsolya vagy tó.

257. oldal