Kiss Judit Ágnes magyar
1973. május 11. (Budapest) –
| Honlap | kissjuditagnes.hu |
|---|
Könyvei 18
Kapcsolódó sorozatok: Babaróka · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Most én olvasok! Pagony · A Színház folyóirat drámamellékletei
Antológiák 22
Róla szóló könyvek 2
Népszerű alkotóértékelések
Kiss Judit Ágnes
Egyik kedvenc kortárs költőm. Amit ő csinál, az valódi, modern irodalom. Nem bohóckodás, mint Varró például. Nem ízetlen, mint Szabó T. Anna.
Népszerű idézetek
Macska télire
Vegyél egy macskát. Vagy fogadj örökbe.
Egy félvak, lekoszvadt is megteszi,
vagy egy tépázott fülű csatakandúr,
ki éppen hitvány zsákmányát eszi
egy belvárosi, sötét kapualjban,
vagy egy autó alól pislog ki rád,
vagy elnyúlik az őszi napsütésben –
csak az a fontos, hogy legyen cicád.
Lehet girhes, vagy kövér, mint egy hurka,
öklömnyi szőrgombóc, még kékszemű.
Akár ajándékba is kérhetsz egyet,
macskához jutni roppant egyszerű.
Mert tél jön mindjárt, és hideg, és
mi lesz veled, ha nincs cicád?
Ki bújik be, hogy melengessen,
melléd a takaró alá?
Ki dorombol füledbe éjjel?
(mancsát arcodra fekteti)
Ki kelt hajnalban nyávogással,
hogy rögtön enni adj neki?
Ki kaparja a bezárt ajtót,
mikor hazaérsz, ki örül?
Kunkorodó farkkal ki rajzol
nyolcasokat bokád körül?
Legyen egy macskád. Míg kávézol reggel,
öledbe mászik, éles karmai
behúzva, puha tappancsokon sétál
az életedben. Alig hallani.
Bundájából kipattognak a szikrák,
ágyadra gömbölyödik és dagaszt.
Bújj mellé, tanulj dorombolni tőle,
ketten könnyebb kivárni a tavaszt.
– Én gyógygomba vagyok! – mentegetőzött a különös kis gomba. – Én gyógyítani születtem!
– Igazán? – háborogtak a többiek. – Márpedig mi mérges gombák vagyunk, és ha velünk akarsz maradni, kezdj el te is mérgezi, de nagyon gyorsan!
6. oldal
Senki nem tud olyan szépen mosolyogni, mint egy sárga-piros tulipán.
12. oldal
– Egyszer régen, amikor még élt az anyukám, én is ilyesmit kérdeztem tőle: anya, nem lehet, hogy ne fájjon minden ennyire? És ő azt válaszolta: Ha egy tóba követ dobnak, sokáig gyűrűzik a víz. Ha egy pocsolyába, akkor hamar elsimul a felszíne. Döntsd el, mi szeretnél lenni: pocsolya vagy tó.
257. oldal
Ne felejtsd el: minél mélyebbre ereszted a gyökereidet, annál magasabbra növesztheted az ágaidat.
130. oldal
Se megírni, sem elhallgatni
Ha már közhely, végképp közhely legyen
meg- vagy körülírni, mit jelent nekem,
hogy belém szivárogtál a repedéseken
át, és ha magamban, benned lépkedek.
Érintésedet, mint szájpadlás a nyelvét,
jól ismerem, nedvesen és vakon
jársz bennem, s ha változnék, éppúgy megéreznéd,
mint nyelv a szájban
a láthatatlan, apró hólyagot.
Amíg az őrület fejem fölött kering,
mint a hold a föld körül (bele akar
zuhanni, csak folyton melléesik,
egyszer te magyaráztad így nekem),
nem tart meg más, csak vers és szerelem.
Bár szeretnélek jobban vagy kevésbé,
ne így, ne ilyen kiszolgáltatottan.
Aki kötődik, mindig az a gyengébb,
én meg, mint a fagyöngy, úgy rá szoktam
nőni arra, akit szeretek,
hát veled szemben sosem győzhetek.
Se megírni sem elhallgatni nem megy,
hogy rád feszítve, rád szögezve lenni
milyen megadás, milyen küzdelem;
a vergődést, mint a vadállat
a csapdában, és amit semmi
nem csillapít: vágyat és bosszúvágyat.
Meztelen vagyok és fegyvertelen.
Mint keretéből a képet, próbálom
ezt a verset a formából
kifeszegetni, ne legyen se rím,
se mérték, ha ilyen mértéktelen
a kötődés, talán a szerelem,
de hiába. Úgy visszaránt a jambus,
mint ebet a lánc (így tán nem harap) –
a szabadság nekem túl nagy falat.
Hát leszek rab, és leszek áldozat,
még látszat sincs, még meg se tudlak csalni,
mélyemben zakatolsz, mint a vonat
az alagútban. Hallgatom, hagyom.
Belülről ismersz, mint edényt a víz,
és nem tehetek semmit ellened,
csak függök rajtad, akár egy kereszten,
ahogy a versem függ a rímein.
Lázadni vagy feladni egyre megy,
aki vagyok, az győzött, én elestem,
fegyvertelen és meztelenül állok,
s a mindig felbuggyanó kívánságot,
hogy elfelejtselek örökre, sem
megélni, sem megírni nem merem.
77. oldal
geometria
Az vagy nekem, mi magadnak sosem,
és én benned magamnak idegen
alakként tükröződöm. Szüntelen
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen
ahol te kezdődsz, ott nekem már végem,
mit érzel, az te és nem én vagyok.
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,
és nem veled, magammal harcolok.
Minek tagadjam? Közös útra vártam,
vagy legalább egy kereszteződésre,
ahol egymásba nyílnánk… Magyarázzam?
Hiába tágulunk bele a térbe,
mindez csak látszat, lázálom, mese,
mert síkjainknak nincsen metszete.
Anya ruhája
Anyának van egy virágos ruhája,
Anya ruháján virít a tavasz,
Mikor esténként végre ölbe vesz,
Ráhajtom a fejem a sok virágra.
Anya ruhája illatokkal telve,
Zöld záporok és langyos, kék szelek.
A derekán fut egy bársonyszalag,
Mit vetkőzéskor old ki énekelve.
Anyának volt egy virágos ruhája,
Anya ruháján virult a tavasz,
És elcsitult bennem minden panasz,
Ha ráborulhattam a sok virágra.
Azt a ruhát nem láttam soha többé.
Elvásott? Vagy kihízta? Nem tudom.
De jöhet tél vagy bármi borzalom,
Anya ölében tavasz lesz örökké.
12-13. oldal
Először a színek fakulnak el,
mint mikor túl korán sötétedik,
aztán a kontúrok, végül a hang,
az érintés tart csak ki reggelig.
Ha van reggel, ha van feltámadás,
testnek, léleknek hogyha van,
talán megéri méltón menni el.
Még nem ordítok. Még tartom magam.
Egyirányú (részlet)