Kiss Ilona magyar

A mobiltelefon (egyszerre több is) presztízsnek csak a 2000-es évekig számított, ma az igazán nagymenők még számítógépet sem használnak (ott van az asszisztensek hada), a valódi nagyságnak az „elérhetetlenség” a jele.

126. oldal

„Jössz harmadiknak?”

Ez a kérdés ma már történelem. 1960–1970 között azonban, amikor 2 rubel 87 kopejkába került egy üveg 0,5 literes vodka, s kisebb kiszerelésben nem lehetett kapni, az egyedüli megoldás az volt, hogy az inni vágyó a bolt előtt keresett két társat magának. Egyezményes jel is volt rá: a „társkereső” a kabáthajtóka alá teszi a kezét, és annyi ujjat hagy kívül, amennyi társ még kell a vodkázáshoz. Ha még kettő, akkor két ujjat, ha csak egy, akkor egy ujjat, és esetleg meg is szólítja az arra járót: „Jössz harmadiknak?” A gyakorlott ivók kétdecis vizespoharat is szereztek, abba pontosan ki lehetett mérni, kinek mennyi jár: „két ujjnyival lejjebb, mint a pohár széle” – ez volt a fix mértékegység. Ha az összeadott kopejkákból futotta, egy negyed vekni („buhanka”) fekete kenyeret vettek hozzá harapnivalónak, esetleg fehér (ukrán) szalonnát vagy sós uborkát.
A vodka ára mindig mindenkit izgatott, beleértve a szovjet matematikusokat is, akik kiszámították, hogy a félliteres vodka ára a negyedliteres árával hatványozva majdnem a π értékét adja ki (azaz 3,1408-et). Egyikük utána akart járni, miért nem jön ki pontosan a π értéke (3,1416), de csak a levéltárak megnyitása után jutott hozzá a megoldáshoz szükséges információhoz. A szovjet Tervhivatal munkatársai valóban hajszálpontosan a π értékéhez viszonyítva kalkulálták ki a legtöbbek által fogyasztott Moszkovszkaja Oszobaja (Moszkvai Különleges) vodka árát, de míg ők százados pontossággal számolták ki a kopejkákat is (a negyedliteres vodka ára: 1 rubel 49,09 kopejka, a félliteresé 2 rubel 86,63 kopejka), a Kereskedelmi Minisztérium már kerekített – ebből adódott az eltérés. A vodkaár és a π értékének ilyen szoros összefüggése minden másnál szemléletesebben jelzi a szovjet gazdaság értékrendje és valósága közti mély szakadékot.

167. oldal

A mindennapi életben a szovjet és orosz, ateista és egyházi jelképek békésen megférnek egymás mellett. A vörös csillagot és a sarló és kalapácsot nem nyilvánították tiltott jelképnek, a maradék kommunista tüntetők ugyanúgy hozzátartoznak a városképhez a Vörös téren vagy az Október téren lévő nagy Lenin-szobor mellett, mint a kereskedelmi reklámok rengetege. E kettősség megőrzésének szándékát jelezte a Nagyszínház korábbi óriásfüggönye is: 1993-ban a függönyt kétfelé vágták, felső részén megmaradt a sarló-kalapácsos aranyhímzés, az alsó részét viszont kicserélték kétfejű sasos vörös brokátra. A feleslegessé váló sarló-kalapácsos részeket négyszögletes darabokra vágták, és szétosztották a színházművészet jeles képviselői között. A darabkák egyike a kiváló rendező, Jurij Ljubimov szobájába került, akit mint a Szovjetunióból kitagadott, s a szovjet állampolgárságától jó időre megfosztott művészt, igazán nem vádolhat senki a kommunista jelképek iránti túlzott tisztelettel. A szovjet múlt azonban, mint mondta, az ő életének is meghatározó darabja. S ma ez a domináns viszony e rettenetes örökséghez.

77. oldal, A totalitarizmus öröksége