Kertész István magyar

A történetíróknál olvasható fiktív beszédek esetében soha nem az a főkérdés, hogy elhangzottak-e vagy sem. Inkább az, hogy vajon elhangozhattak volna?

329. oldal

A saját bevallása szerint „harag és részrehajlás nélkül” író Tacitus Annales (Évkönyvek) című művében nem csekély haraggal és nyilvánvaló részrehajlással kommentálta az eseményeket

71. oldal - Tiberius

A férfiak szomorú tapasztalata szerint általános a jelenség, hogy a legjobb nők foglaltak, és ezt a problémát igen nehéz orvosolni.
Lám, Parisz is megpróbálta, amikor elragadta Helenét, és mekkora háborúság fakadt belőle.

20. oldal, Apa lett a király (Kossuth, 2013)

Mert mást jelentett Caesar utódjának lenni Kleopatra ágyában, és mást a politikai tettek mezején. Octavianus jobban járt az utóbbival.

46. oldal - Octavianus Augustus

igazán nagyot bukni a magasból lehet.

78. oldal - Tiberius

nagymértékben az egyes császárok személyiségjegyeitől függött, miképp élnek vagy élnek vissza a sors által felkínált lehetőséggel. Ebben a szituációban benne rejlett a bukás csakúgy, mint a szép ívű politikai pálya esélye.

187. oldal - Utószó

A Felséges történet (Historia Augusta) című életrajzgyűjtemény ismeretlen szerzője vagy szerkesztője, aki (esetleg akik) művét minden bizonnyal 370 után állította össze, nagyon sok értékes adatot őrzött meg számunkra, kiváltképp a II. században élt császárok uralmáról. Ám miközben ehhez a műhöz fordultunk Hadrianus, Marcus Aurelius és Commodus jobb megismerése végett, nem feledhettük, hogy az alkotó(k) kezét részben a pamfletekre jellemző szenzációhajhászás, a botrányszagú események közreadásának vágya, részben pedig megveszekedett keresztényellenesség vezette. Nem hiába nevezte Theodor Mommsen, a kiváló ókortudós a Historia Augustát „a leghitványabb fércművek egyikének”.

189. oldal - Utószó

Suetonius ízes történetekkel illusztrálta, hogy Vespasianus milyen találékony volt a pénzszerzésben:
„Útközben meggyanúsította egyszer kocsisát, hogy azért ugrott le és patkoltatta meg az öszvéreket, hogy közben egy kérelmezőnek jusson ideje a közelébe férkőzni. Nyomban megkérdezte kocsisától, hogy mennyit keres ezen a parkoláson – s a fele hasznot kikötötte magának. Titus, a fia egyszer a szemére vetette, hogy még a vizelés megadóztatását is kieszelte; Vespasianus erre Titus orra alá dugta az első befizetésből származó pénzdarabot, s közben azt tudakolta: »bántja-e a szaga« Titus tagadó válaszára azt mondta: »Pedig látod, ez abból a vizeletből való« [Innen származik a szállóige: Pecunia non olet.– A pénznek nincs szaga]”

119-120. oldal - Vespasianus

Marcus Antonius tehát vádló szavak nélkül is vádolta a gyilkosokat, s a köznép egyértelműen tanújelét adta annak, hogy méltányolja érzéseit.

39. oldal - Ocatvianus Augustus

Caesar talán azt is meg kívánta kísérelni, hogy rávegye Pompeiust, uralják közösen az államot. (Az persze kérdéses, hogy ellenfele ebbe beleegyezett volna. Az ő kettősükben egyértelműen Caesar volt az, akinek határozott politikai célkitűzései voltak, Pompeius pedig nem az az ember volt, aki megelégedett volna a második hellyel.)

30. oldal - Caius Julius Caesar