Képes Géza magyar

Fennakadva

szép az ég
szépek
a fák
s én
kő
vagyok

valaki
feldobott
s fenn
megakadtam
az űrben

üvegsima
bőrömön
átüt
a mályvaszín
erezet
szívem
lüktet
agyam
sugarakat
bocsát
ki
s fogad
be
kis
kavics
feszülten
figyelem
a mindenség
titkait

most
látom:
az élet
amit
éltem
odalenn
milyen üres volt
milyen fakó
milyen
avitt

a mindenség
középpontja
vagyok
itt

105-106. oldal

„Őhozzá megyek feleségül” –
mondta a lány – „vagy senkihez!”
Ő nem vette feleségül,
hát hozzáment – egy senkihez.

Ez a költő írt s írt, nem volt előtte gát
s a legrosszabb költők közé küzdötte fel magát.

„Munkásság az élet sója.”
Az életem el van sózva.

Pablo Neruda: Hatodik vers

Emlékszem, milyen voltál azon az utolsó őszön:
Szürke sapka voltál és szív, csendnél csitultabb.
Szemedben az alkony lángjai mint legelőször
S a levelek mind lelked vizébe hulltak.

Karomban úgy nyiltál ki mint hajnalok fénye,
Szomorú, lassú hangod levelek szívták magukba.
Ámulat örömtüze, melyen én magam égtem,
Fölöttem lágy-kék jácintok fonódtak össze, súgva.

Úgy érzem, szemed ködbe tűnt és távoli az ősz,
Szürke sapka mint egy madáré és szíved mint a ház:
Minden vágyam e ház, e fészek felé tört
És úgy hullt rád csókom mint eleven parázs.

Egy hajóról az ég. Egy dombról a sík táj:
Emléked könnyü mint a füsté, mint tóé, mely elsimult.
Szemeden túl homállyal küzdött az esti láng.
Száraz lomb kavargott és a lelkembe hullt.

(ford. Képes Géza)

278. oldal

Az égbolt tiszta, hajlitott üvegjén
könnyű felhők – valaki rálehelt;
karcsú kézjegy kúszik magasba lengén:
látom az újholdat ragyogni fent.

Mint nagy gázlók, a fák féllábon állnak,
fénypikkelyek csillannak a vizen.
Tücsökzenétől részegek az árnyak,
kotyog a víz, álmában, szelíden.

16. oldal, A kor tanúja

A jelentől, mely miként őrült vonat vágtat veled
s álmodtól, mely rádcsap a multak ködéből, féltelek.

28. oldal, Tavaszi betegség

És a Duna: forró, folyékony üveg, benne felolvad
a sárga, a kék s az arany, mit az ég belecsurgat.

31. oldal, Nyugtalan, gyönyörű éj

Nem lehet
mindig
vihar-
pedig
be szép
volna!
A lélek
a szakadatlan
örömbe
beletompulna.

114. oldal

…S most egyszerre új dal hangjai
törnek rám – mint mikor egyik álomból másikba ébred valaki:
egy tücsök felkuszott az erkélyre s itt húzza fülembe –
Hallgatom az egyhúru zenét – egy kis bogárnak hogy lehet
ennyi türelme!
Feldobog újra – mintha a mindenség szive verne – a mennyei-szép
dallam. Ó, ha ki tudnám venni a csend markából ezt a gyöngéd hangu zenét,
s ha rámtör sivatag zajával a holnap,
vihetném magammal mint surranó tolvaj
e nyugtalan, gyönyörű éj derüjét…

31-32. oldal, Nyugtalan, gyönyörű éj