Kemény Zsófi magyar

A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől.

285. oldal

Kicsit megsértettél,
mikor utoljára nem beszéltünk

53. oldal

Örülj neki, hogy előtted szókimondok. Azt jelenti, hogy becsüllek annyira, hogy nem akarlak lenyűgözni.

189. oldal, 7. fejezet

– Kérsz egy hópelyhet? Benne van a világ.
– Nem, kösz

21. oldal

Ideképzellek, hogy segíts elaludni,
persze nem segítesz

41. oldal

A korlátok amúgy jó dolgok: megvédenek a leeséstől. A gátlások viszont már nem jók. Azok a zuhanásélménytől védenek meg, ami akár jó is lehetne, sőt. Ami a lényeg lenne maga.

285. oldal (Tilos az Á Könyvek, 2014.)

Tudom, hol rontottam el.
Ott, ahol el akartam rontani,
mégis azt a napot várom egész életemben,
amikor végre nem kell az,
amit minden gyertyaelfújásnál kívántam.
De reflexből mégis azt kívánom.

66. oldal (Libri, 2015)

A kertben, korán

Ugyanaz a napsugár olvadt az arcunkra:
lesültünk. Én pár nap múlva levakartam;
már nem akartam olyan lenni, mint te.

28. oldal (Libri, 2015)

A hópelyhek is irányt változtatnak, hogy elmeneküljenek
előlem.
Leszarom, oda mennek, ahova akarnak most már tényleg
felőlem.
Én beszöktem a börtönbe, és most még itt jó.
Mint egy békának, ha megeszi egy szép, de tényleg nagyon
szép sikló.
Én voltam már nővel, és volt már jó is,
volt már jó haverom, és volt már jó is,
voltam már szerelmes, és volt már jó is,
amíg le nem lépett a haverommal, aki volt már jó is,
ja nem, ő igazából nem volt még jó,
de én voltam már családdal, és volt már jó is,
én voltam már jó is, és volt már a jó is én.
Mondták már, hogy hallod, de mit értesz ezen a jó-ízén?
Semmit nem értek rajta, merthogy semmit nem értek.
Semmit nem értek.
Semmit nem értetek.
Semmit nem értem.
Nem értem.

Aztán egyszer csak megint minden világos és tiszta,
az ember megint a saját kútfő fő kútjának a vizét issza.
A barátság újra rendeződik, és nem is változnak a szerepek:
A „baráté” minden, de tényleg minden, amit én bármikor
megszeretek.
Hagyjunk abban mindent, ami valaha fontos volt.
Vagy rakjuk át máshova: kontroll cé, kontroll vé,
kontroll cévé, kontroll vécé, mindenhol kontroll.
Bűncselekmény, bűn-cselek. Meg kell, hogy büntesselek!
Én nem el-, hanem megkövetem a bűncselekményt,
engem ilyenné nevelt Senkisem.
Engem etetni kell, mert az utolsó kis hazugságot is teljesen
simán elhiszem.

Az őrlődés örök. Örök-lődik, hiába fáj.
Viszont el lehet kapni, mikor éppen apáról fiúra száll.
Ne kelljek. Ne kelljek senkinek, ez nem az a játék.
Neked meg főleg ne,
hogy ne fájjon, mert nem veled játszom,
illetve igen, de csak játszom veled.
Hiába, hogy te ezt nem kedveled.
Elvesztem és élveztem.
Élvezem, hogy elveszem.
Aljas vagyok mindenképp,
a fejemben összemosódott Instagram-pepita minden kép.
Ne akard, hogy kell nekem!
Akarj lenni, de nem velem!

És persze végül is – a vég ül is rajtam folyton.
Addig, míg a tehetetlenségemmel még őt is meg nem fojtom.
Nem vagyok üres, mert ami üres, abban űr van,
az űrben pedig az egész világ benne van.
Az öröm az ürömben nekem már csak az őröm az űrömben,
aki őrködik, hogy véletlenül se legyen jó semmi nekem.
Semmi nekem. Ami nekem semmi.
Ami nekem semmi.
Nekem semmi.
Semmi.
…

288-290. oldal

Libben

Ő olyan lány, akinek járás közben
egy hajtincse folyton meg-meglibben.
Mikor a hajlibbenés kimegy a divatból,
titkolni kezdi. Mert ő olyan lány.
Titokzatos.

Ő olyan lány, aki tud szólni a szélnek,
hogy úgy libbentse, és parancsolni a hajnak,
hogy úgy libbenjen.

Olyan akarok lenni, mert nagyon lenézem,
és ha csak egyszer is a hajam úgy libbenne,
azonnal levágnám tövig.
Csak libbenne végre.

22. oldal