!

Kavabata Jaszunari japán

Yasunari Kawabata, 川端康成

1899. június 14. (Oszaka) – 1972. április 16. (Kamakura)

Teljes név川端 康成
NemFérfi
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/Kawabata_Yasunari, http://hu.wikipedia.org/wiki/Kavabata_Jaszunari
Életrajz

Képek 1

Könyvei 15

Kavabata Jaszunari: Hóország
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek
Kavabata Jaszunari: Szépség és szomorúság
Kavabata Jaszunari: A tó
Yasunari Kawabata: Snow Country
Yasunari Kawabata: The Old Capital
Yasunari Kawabata: The Sound of the Mountain
Yasunari Kawabata: Thousand Cranes
Yasunari Kawabata: House of the Sleeping Beauties and Other Stories
Yasunari Kawabata: Kyoto

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Modern Könyvtár, Magvető Világkönyvtár I.

Antológiák 4

Thein Alfréd – Kuni Matuso – Szergej Ellissejev (szerk.): Mai japán dekameron
Fazekas László (szerk.): Szerelmesek
Jay Rubin (szerk.): The Penguin Book of Japanese Short Stories
Vihar Judit – Hidasi Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán, Hani Kjóko

Népszerű alkotóértékelések

>!
Jenci_néni

Kavabata Jaszunari

Elvarázsolt és érzékeny, annyira fura és más mint amit megszoktam. A legjobb barátnőm ajanlotta a Tó c. könyvét anno, akkor az osszes magyarul elérhető könyvét megszereztem. Sajátos, furcsa és borongós hangulat, minden mögött/mellett ott a természet nagyon hangsúlyosan, számomra szokatlanul egybefonódva a történettel, szereplőkkel.
Kedvenc alkotómnak jelöltem, de nem olvasom nagyon gyakran a műveit, attól függetlenül, hogy mindent begyűjtöttem amit lefordítottak.


Népszerű idézetek

>!
Kahoko

Egy álomképet nem lehet félrelökni, letaposni. Magától kell hogy szétoszoljék.

185. oldal

>!
eufrozina

Még a naplónál is jobban csodálkozott Simamura azon, hogy a lány pontosan feljegyzett minden regényt vagy novellát, amit tizennégy-tizenöt éves korától olvasott. Tíz jegyzetfüzete volt velük tele.
– A gondolataidat is leírod róluk?
– Nem. Könyvekről nem formálok véleményt.

45. oldal

>!
_teresa

Hogy elüsse az időt, bal kezének mutatóujját játékosan ide-oda mozgatta. És mintha csak ez az egy ujja emlékeznék váratlanul és elevenen arra a nőre, akihez készül. Minél inkább igyekezett fölidézni, emlékezete annál inkább cserbenhagyta, az alak elhalványult, nem maradt belőle semmi. De a keze, ez az egy ujja még mindig mintha nedves volna egy kicsit a nő érintésétől. Különös. Mintha ez az egyetlen ujja húzná őt oda, hozzá, a messzeségbe. Arcához emelte ujját : vajon rajta van-e még testének illata, és amikor azután végighúzta a párás ablakon, hirtelen egy nő szeme ködlött elő. Meghökkent, majdnem felkiáltott. Káprázat. Amikor felocsúdott, látta, hogy csak a szemben ülő nő tükörképe van az ablakon. Odakint bealkonyodott, a kocsiban kigyulladt a villany, az ablakból tükör lett. Erről a tükörről törölte le Simamura a párát.

14. oldal

>!
déli_báb IP

(…)úgy érezte akkor, hogy lassacskán egyre kevésbé őszinte önmagához. Sokat kószált a hegyekben, remélve, hogy a magányban újra magára talál.

23. oldaldal

>!
Avenyir

Ginpei ráakadt a lányra.
Fehér vászonruhában volt, s karját a korláton nyugtatva bámult le a vízre. Bár a mögötte szorongó soroktól Ginpei épp csak egy pillantást vethetett az arcára és a vállára, tudta, hogy nem tévedett. Egy kicsit hátrább húzódott, aztán lassan-lassan odafurakodott a lány mögé. A lány figyelmét lekötötte a torony, nem sok valószínűsége volt, hogy körülnéz.
Biztos, hogy nem egyedül jött, gondolta Ginpei, de úgy érezte, kést döfnek a szívébe, mikor látta, hogy egy fiú áll a lány bal oldalán. Egy másik fiú. Azt a hátán is lehetett látni, hogy nem ugyanaz, aki akkor várta, mikor kutyával volt, s aki lelökte őt a töltésről. A fiú fehér ingben volt, s bár se sapkát, se zubbonyt nem viselt, látszott rajta, hogy diák. – Bezzeg két hónapja – gondolta Ginpei. A lány állhatatlansága megdöbbentette, úgy érezte magát, mint aki véletlenül virágra taposott. Hát lehet az, hogy a lány érzelmei ilyen ingatagok, mikor ő olyan rendületlenül imádja? Persze az, hogy a fiúval van, még nem jelenti feltétlenül, hogy szerelmes is belé. De Ginpei érezte, hogy valaminek történnie kellett a lány és a barátja között.

>!
_teresa

Komako magányosan játszott samizenjén, talán alig érzékelte, mi történik körülötte: a völgyet uraló hatalmas természet volt egyetlen partnere, annak erejét teljesen fölitta magába. Éppen ez a magányosság fojtott el minden szomorúságot, és teremtett meg egy szilaj akaratot.

73. oldal

>!
evolet

A legjobban olyan férfi után vágyódunk, aki szeret bennünket, és nem fecseg róla. Az ilyet nem könnyű elfelejteni. Még akkor sem, ha már hosszú ideje elváltunk. Szüntelenül csak rá kell gondolnunk. És ő is visszaemlékszik, hébe-hóba ír is.

>!
eufrozina

Simamura megborzongott, mintha bizsergető didergés indult volna arcáról lefelé, és futott volna át a bőrén. Legbensejéig hatoló átlátszó tisztaságot érzett. Ebben a mély, tiszta ürességben már csak a samizen húrjai zengtek. Döbbenet fogta el, de nem is: olyan volt, mintha valaki hatalmas ütéssel sújtotta volna. Tisztelet és ámulat lett rajta úrrá. Megbánás ás védtelenség. Erejét veszítve, boldogan érezte, hogy Komako elragadja a maga hatalmas akaratával. Nem maradt számára más, mint hogy teljesen átadja, és engedje sodortatni magát.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: samizen, shamisen
>!
_teresa

Mintha ezek ketten valamilyen céltalan messzeségbe utaznának, feledve tért és távolságot. Simamura nem érezte, hogy itt valami szomorú dolog történik, inkább mintha egy álom súlytalan képsorát nézné.
A különös tükörtől volt, bizonyára.
A tükör mélyén az esti táj vonult. Mint valami filmben, úgy mozgott egymásban tükör és tükrözött. Háttér és szereplők külön életet éltek. Mégis, az átlátszó és érinthetetlen alakok és a sűrűsödő sötétségbe vesző háttér együttesen egy olyan jelképi világgá olvadtak, amelynek semmi köze sem volt a valóságos világhoz. És amikor a lány arcán fölragyogott egy fény, a távoli hegyekből, Simamura szíve elszorult a mondhatatlan szépségtől.

16. oldal

>!
Tilla

Talán furcsán hangzik, de akkor is megmondom az igazat. Volt-e már úgy igazán szomorú, hogy valaki idegen elment maga mellett? Mert én gyakran. Ilyenkor arra gondolok: – Milyen kellemes, szép ember! – vagy: – Micsoda gyönyörű nő! – vagy: – Még soha, senkivel nem találkoztam, aki ilyen bájos lett volna! Mindig olyankor, ha egyszerűen csak megyek az utcán, vagy ülök a színházban, egy vadidegen mellett, vagy lefelé jövök egy hangversenyteremből. S ha egyszer elmentek, tudom, hogy az életben többé nem látom őket… De az ember nem állhat meg csak úgy, hogy megszólítson egy idegent… Igen, talán ez az élet, ilyenkor majd belepusztulok, olyan szomorú vagyok. Valahogy úgy érzem, mintha kiszaladt volna belőlem minden, mintha kiürültem volna. Szívem szerint utánuk mennék a világ végére is, de nem tehetem. Mert csak úgy követhet valakit az ember a világ végéig, ha megöli.

29. oldal