!

Kavabata Jaszunari japán

Yasunari Kawabata, 川端康成

1899. június 14. (Oszaka) – 1972. április 16. (Kamakura)

Tudástár · 3 kapcsolódó alkotó

Teljes név川端 康成
NemFérfi
Életrajz

Képek 1

Könyvei 15

Kavabata Jaszunari: Hóország
Kavabata Jaszunari: Kiotói szerelmesek
Kavabata Jaszunari: Szépség és szomorúság
Kavabata Jaszunari: A tó
Yasunari Kawabata: Snow Country
Yasunari Kawabata: Thousand Cranes
Yasunari Kawabata: The Old Capital
Yasunari Kawabata: The Sound of the Mountain
Yasunari Kawabata: House of the Sleeping Beauties and Other Stories
Yasunari Kawabata: Kyoto

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Európa Modern Könyvtár · Magvető Világkönyvtár

Antológiák 4

Fazekas László (szerk.): Szerelmesek
Thein Alfréd – Kuni Matuso – Szergej Ellissejev (szerk.): Mai japán dekameron
Jay Rubin (szerk.): The Penguin Book of Japanese Short Stories
Vihar Judit – Hidasi Judit (szerk.): Egy magyar lelkű japán, Hani Kjóko

Népszerű alkotóértékelések

Jenci_néni>!

Kavabata Jaszunari

Elvarázsolt és érzékeny, annyira fura és más mint amit megszoktam. A legjobb barátnőm ajanlotta a Tó c. könyvét anno, akkor az osszes magyarul elérhető könyvét megszereztem. Sajátos, furcsa és borongós hangulat, minden mögött/mellett ott a természet nagyon hangsúlyosan, számomra szokatlanul egybefonódva a történettel, szereplőkkel.
Kedvenc alkotómnak jelöltem, de nem olvasom nagyon gyakran a műveit, attól függetlenül, hogy mindent begyűjtöttem amit lefordítottak.


Népszerű idézetek

Kahoko>!

Egy álomképet nem lehet félrelökni, letaposni. Magától kell hogy szétoszoljék.

185. oldal

eufrozina>!

Még a naplónál is jobban csodálkozott Simamura azon, hogy a lány pontosan feljegyzett minden regényt vagy novellát, amit tizennégy-tizenöt éves korától olvasott. Tíz jegyzetfüzete volt velük tele.
– A gondolataidat is leírod róluk?
– Nem. Könyvekről nem formálok véleményt.

45. oldal

déli_báb IP>!

(…)úgy érezte akkor, hogy lassacskán egyre kevésbé őszinte önmagához. Sokat kószált a hegyekben, remélve, hogy a magányban újra magára talál.

23. oldaldal

Szelén P>!

Hogy elüsse az időt, bal kezének mutatóujját játékosan ide-oda mozgatta. És mintha csak ez az egy ujja emlékeznék váratlanul és elevenen arra a nőre, akihez készül. Minél inkább igyekezett fölidézni, emlékezete annál inkább cserbenhagyta, az alak elhalványult, nem maradt belőle semmi. De a keze, ez az egy ujja még mindig mintha nedves volna egy kicsit a nő érintésétől. Különös. Mintha ez az egyetlen ujja húzná őt oda, hozzá, a messzeségbe. Arcához emelte ujját : vajon rajta van-e még testének illata, és amikor azután végighúzta a párás ablakon, hirtelen egy nő szeme ködlött elő. Meghökkent, majdnem felkiáltott. Káprázat. Amikor felocsúdott, látta, hogy csak a szemben ülő nő tükörképe van az ablakon. Odakint bealkonyodott, a kocsiban kigyulladt a villany, az ablakból tükör lett. Erről a tükörről törölte le Simamura a párát.

14. oldal

Avenyir>!

Ginpei ráakadt a lányra.
Fehér vászonruhában volt, s karját a korláton nyugtatva bámult le a vízre. Bár a mögötte szorongó soroktól Ginpei épp csak egy pillantást vethetett az arcára és a vállára, tudta, hogy nem tévedett. Egy kicsit hátrább húzódott, aztán lassan-lassan odafurakodott a lány mögé. A lány figyelmét lekötötte a torony, nem sok valószínűsége volt, hogy körülnéz.
Biztos, hogy nem egyedül jött, gondolta Ginpei, de úgy érezte, kést döfnek a szívébe, mikor látta, hogy egy fiú áll a lány bal oldalán. Egy másik fiú. Azt a hátán is lehetett látni, hogy nem ugyanaz, aki akkor várta, mikor kutyával volt, s aki lelökte őt a töltésről. A fiú fehér ingben volt, s bár se sapkát, se zubbonyt nem viselt, látszott rajta, hogy diák. – Bezzeg két hónapja – gondolta Ginpei. A lány állhatatlansága megdöbbentette, úgy érezte magát, mint aki véletlenül virágra taposott. Hát lehet az, hogy a lány érzelmei ilyen ingatagok, mikor ő olyan rendületlenül imádja? Persze az, hogy a fiúval van, még nem jelenti feltétlenül, hogy szerelmes is belé. De Ginpei érezte, hogy valaminek történnie kellett a lány és a barátja között.

eufrozina>!

– A Tejút! Milyen csodálatosan szép! – mormolta Komako, és égre emelt szemmel futott tovább.
A Tejút! Simamura is fölnézett az égre. Egyszerre az volt az érzése, hogy ő maga lebeg odafent a csillagok között. Olyan közel volt hozzájuk, hogy fényük szinte fölemelte őt. Ennek az égi folyamatnak fenséges távolsága volt az vajon, amit egykor Báso, a költő látott egyik viharos tengeri útján? Egészen pőrén ereszkedett alá az égi folyam, hogy csupasz bőrrel ölelje át az éjszakai égboltozat alatt fekvő földet. Gyönyörűséges ölelkezés. Simamura úgy érezte, mintha valami az ő saját, kicsiny árnyékát a földről fölhajítaná ebbe az égi folyamba. Nemcsak az egyes csillagok voltak fölismerhetőek benne, imitt-amott még a csillogó csillagport is látni lehetett. Ilyen fényes-tiszta volt az éjszaka. A Tejút határtalan mélysége mágába szívta Simamura bámuló pillantását.

162. oldal

Szelén P>!

Komako magányosan játszott samizenjén, talán alig érzékelte, mi történik körülötte: a völgyet uraló hatalmas természet volt egyetlen partnere, annak erejét teljesen fölitta magába. Éppen ez a magányosság fojtott el minden szomorúságot, és teremtett meg egy szilaj akaratot.

73. oldal

evolet>!

A legjobban olyan férfi után vágyódunk, aki szeret bennünket, és nem fecseg róla. Az ilyet nem könnyű elfelejteni. Még akkor sem, ha már hosszú ideje elváltunk. Szüntelenül csak rá kell gondolnunk. És ő is visszaemlékszik, hébe-hóba ír is.

Szelén P>!

Az ablakon még mindig ott feszült a nyári moszkitóháló. Azon is lógott egy moly, olyan mozdulatlanul, mintha oda lett volna ragasztva. Cédrusszínű csápjait apró toll módjára tolta maga elé, szárnyi majdnem átlátszóak voltak, fakózöld színűek és olyan hosszúak, mint egy női ujj. A távoli hegyek az esti napsütésben már őszi, tarka lombot viseltek (…). Csak ha az elülső és a hátsó szárnyak fedték egymást, változott ez a szín sötét, telt tónusúvá. Az őszi szél minden kis mozgására a szárnyak könnyedén ide-oda himbálóztak, mint a selyempapír.
Simamura fölkelt, hogy megnézze: él-e a moly. Ujjával megkopogtatta a drótháló belső oldalát, de a moly nem mozdult. Amikor aztán az öklével csapott rá, hervadt levélként, finoman, puhán táncolva lebegett el.

91-92. oldal

Szelén P>!

Mintha ezek ketten valamilyen céltalan messzeségbe utaznának, feledve tért és távolságot. Simamura nem érezte, hogy itt valami szomorú dolog történik, inkább mintha egy álom súlytalan képsorát nézné.
A különös tükörtől volt, bizonyára.
A tükör mélyén az esti táj vonult. Mint valami filmben, úgy mozgott egymásban tükör és tükrözött. Háttér és szereplők külön életet éltek. Mégis, az átlátszó és érinthetetlen alakok és a sűrűsödő sötétségbe vesző háttér együttesen egy olyan jelképi világgá olvadtak, amelynek semmi köze sem volt a valóságos világhoz. És amikor a lány arcán fölragyogott egy fény, a távoli hegyekből, Simamura szíve elszorult a mondhatatlan szépségtől.

16. oldal