Katherine Applegate amerikai

Azt hiszem, az elhalálozás elfogadható indoknak számít arra, hogy nem csinálom meg a házit.

14. oldal, 2. fejezet - Eve

A képzelet pedig rohadtul tud játszani veled, és rohadtul megkínoz, és egyszerűen képtelen vagy leállítani.

209. oldal

Mindenkinek van valami hibája. Nem ettől leszünk érdekesek? Nem ettől leszünk többek, mint pusztán egymás másolatai?

74. oldal

– De ki dönti el, mi a tökéletes?

– Emlékszem, egyszer megpróbálta lerajzolni anyát. Azt hiszem, pasztellkrétával. Pár próbálkozás után feladta.
– Durva lehetett megörökíteni a Sátánt.

– Mikor csinálhatjuk meg a fütyülőjét? – kérdezi Aislin az óriásmonitorra bámulva.
– A micsodáját!?
– Azt. A „micsodáját”. A „Hűha, ez meg micsodáját?” Az izéjét.

72. oldal, 14. fejezet - Eve

– Azt nem kalkuláltam bele a terveimbe, hogy két lány is lesz velem.
– Jellemző – közli Aislin vontatottan. – A pasik folyton két csajra vágynak, de hogy meg is tervezzék a dolgot? Ugyan már!

181. oldal, 29. fejezet - Solo

Szeretem a súlyzókat, mert megvan az a tulajdonságuk, hogy velük nincs kamuzás: vagy mellhez emeli az ember a 30 kilós kézi súlyzót, vagy nem. Igen vagy nem. Hát, nemigen.

34. oldal

– Nincs olyan, hogy mindig – közlöm. – Semmi sem tart örökké.
– A semmi örökké tart – feleli rá a nő.

190. oldal

– Na, bökd már ki a kódot! – mordul rám Tommy, és jelentőségteljes pillantást vet az egyik biztonsági őrre.
Egy fél pillanat múlva jókora pofon csattan az arcomon.
Fáj, de hát bokszolok, ennél sokkal nagyobbakat is kaptam már.
– Oké – mondom nekik. – Ne bántsanak! A kód FG6H8D55IMSU1LQWVFOP7FD34MHUTDLK.
Tommy folyamatosan gépeli, ahogy mondom.
– Mennyi ez, basszus, harminc karakter?
– Harminckettő.
– Kicsit paranoiásak vagyunk, nem?

161. oldal, 25. fejezet - Solo