Katherine Applegate amerikai

Azt hiszem, az elhalálozás elfogadható indoknak számít arra, hogy nem csinálom meg a házit.

14. oldal, 2. fejezet - Eve

A képzelet pedig rohadtul tud játszani veled, és rohadtul megkínoz, és egyszerűen képtelen vagy leállítani.

209. oldal

Mindenkinek van valami hibája. Nem ettől leszünk érdekesek? Nem ettől leszünk többek, mint pusztán egymás másolatai?

74. oldal

Micsoda áldás, ha valaki elfogadja és szereti önmagát!

47. oldal

– De ki dönti el, mi a tökéletes?

Tamar minden tavaszi éjjelen arra emlékeztetett, hogy a csöndben szépség, az elfogadásban áldás lakozik.

36. oldal

– Emlékszem, egyszer megpróbálta lerajzolni anyát. Azt hiszem, pasztellkrétával. Pár próbálkozás után feladta.
– Durva lehetett megörökíteni a Sátánt.

Az odú a bizonyíték arra, hogy elegendő idővel, megfelelő gondoskodással és kellő reménnyel valami rosszból jó válhat.

31. oldal

– Na, bökd már ki a kódot! – mordul rám Tommy, és jelentőségteljes pillantást vet az egyik biztonsági őrre.
Egy fél pillanat múlva jókora pofon csattan az arcomon.
Fáj, de hát bokszolok, ennél sokkal nagyobbakat is kaptam már.
– Oké – mondom nekik. – Ne bántsanak! A kód FG6H8D55IMSU1LQWVFOP7FD34MHUTDLK.
Tommy folyamatosan gépeli, ahogy mondom.
– Mennyi ez, basszus, harminc karakter?
– Harminckettő.
– Kicsit paranoiásak vagyunk, nem?

161. oldal, 25. fejezet - Solo

Szeretem a súlyzókat, mert megvan az a tulajdonságuk, hogy velük nincs kamuzás: vagy mellhez emeli az ember a 30 kilós kézi súlyzót, vagy nem. Igen vagy nem. Hát, nemigen.

34. oldal