Kate Westerlund

[…] ha valamire igazán vágysz, és teszel érte, akkor elérheted, hogy valóra váljon.

– Azt kívántam, hogy legyen szép karácsonyunk, sok-sok meglepetéssel!

[…] a legszebb ajándék, ha megoszthatják egymással azt, amijük van.

Mind egyetértettek abban, hogy az a legszebb ajándék, ha megoszthatják egymással azt, amijük van.
– Ha másoknak is adsz abból, amid van, az az igazi meglepetés. Ettől karácsony a karácsony.

– Nincs annál jobb érzés, mint megosztani másokkal, amink van! – ebben mindenki egyetértett.
– Ez a Karácsony lényege! – gondolták az állatok.

Az állatok megosztották egymással az ennivalókat, karácsonyi dalokat énekeltek és táncoltak is hozzá. Osgood pedig elmesélte az első Karácsony történetét. A szamarak nagyon jól tudják mesélni ezt a régi történetet.

– Odanézzetek, ott egy karácsonyfa! – mondták kórusban.

A fát szépen feldíszítették mindenféle finomságokkal, s mellette egy szamár állt.
– Sziasztok, Osgood vagyok! – mondta a csacsi, s csengettyűk csilingeltek a kantárján.
– Innen hallatszott a csengettyűsző? – kérdezte Clara. – Ezt mind te csináltad?

– Szia, hát te mi járatban vagy? – kérdezte Martin.
– Követem a csengettyűszót – felelte Clara.
– Milyen csengettyűszót? Nem hallok semmit! – mondta a mókus.

– Sziasztok, hova mentek? – kérdezte Ralph.
– Követjük a csengettyűszót – felelte Martin.
– Milyen csengettyűszót? – tűnődött a nyuszi. – várjatok csak, én is hallom! És mondjátok, miért követitek ezt a távoli hangot?
– Először Clara indult el a csengettyűszó nyomába és finom bogyókat talált – mondta Martin.
– Én is veletek mehetek? Belepte a hó az összes ennivalót, amit csak szeretek – kérdezte a nyuszi.

Együtt indult a csengettyűszó nyomába Clara, Martin és Ralph.

– Nézd, egy hullócsillag!

(első mondat)