Kátai Tamás magyar

Őz lettél
nézzük egymást a sötétben
barna bársony a szemed
barna bársony a szemed
zörög az ősz az imbolygó fákban
s halott levelek suttognak
felgyúló, reszkető titkaink
régi szép kincsek

És nagy szívekbe kopogtassunk
őszökön, hajh őszökön
feküdj mellém, halott lányka
suttogd most hogy visszajön minden.

Őszvégi alkonyat. Kis szobában két szék. Az ablakon kopott, üres szilvafa sziluettje, aranysárga, mécsbarna fény a vékony, halott ágak között, árnyék a falon a sötétjük. Minden sárga és barna idebenn, mint ázott, árva utak alján nyári léptek ki-kigyúló emléke.
Csend van. Mérhetetlenül mély, hervadt őszi csend. Mellettem fekszel. Nem szólunk. Öleljük egymást, szemben az ablak. Rád nézek, te visszanézel belém és megcsókolsz. Édes a szád, meleg a nyelved. Lehunyom a szemem és érzem a mosolyod a csókodban. Nem szeretkezünk. Szorítalak és szorítasz, bújok és bújsz, mozdulsz és mozdulok. Rád nézek újra, te mosolyogsz a halvány, fáradt fényben, arany a hajad, esti nap a szemed. Arcod két tenyeremben, gyönyörű vagy, létezel. Létezem. Béke van, elalszunk. Szívemben dobogó szíved és halkan kering bennem álom és pogány, égő kívánság: ne mozduljon meg a Föld hajnalig! Soha többé.

Mécsvilág

sálat kötni kicsi szívre volna jó

Ablakomban nyirkos levelek

Nap mosdat, megölel a szél,
úgy szállok nyomaim a földön.
Hullám nő, kisimul a part,
Befogad a tenger, betakar majd.

61. oldal - "Sirály"

Tavaszi nászt, titkosat
Ritka kincset kibontót
Fénylő szemű pillanat
Árnyékában bolyongót

Nyári örvényt, gazdagot
Édes tüzet táplálót
Sűrű kendők szövetében
Fűszakállú utazót

Őszi ösvényt, dobogó
Bús zenébe sápadót
Kopott gyászok vetette
Sárágyából riadót

Téli dalok homályában
Láttál-e már fulladót
Néma, ájult, nedves, csodás
Szerelemben meghalót?

Metabiózis

Kelő fények parazsából
lüktet a lélek, lüktet a lélek,
zöld résekben születnek csak
szertehajló messzeségek csendjei.

Átvágtassunk dús kertjein,
nincsen bűn, ugye nincsen bűn –
Lássuk hószín lakomáját
álmodón és nagyszeműn röpüljünk.

Általmenjünk hét tengeren,
vad hajók, mi vad hajók.
Fátyolkönyvbe fessünk mindent,
úgy legyünk mi varázslók.

És nagy szívekbe kopogtassunk
őszökön, hajh őszökön,
feküdj mellém, halott lányka,
suttogd most , hogy visszajön minden.

Őszi varázslók

…a vak városban részegen bolyong a múlt
bezörget nehéz álmok parázsló ablakán
csókodban már égő falevelek füstje
a ház fölött feketén gyűlik a holnapi magány…

Tisztaszoba

Fehér erdő roppanás
Hegygerincen rohanás
Tárnamélybe kiáltás
Bányaölbe zuhanás
Fagyfolyosón átfutás
Csontmezőkön lehullás
Kőrögökbe bebújás
Göröngyökben vágyódás
Vaskocsiban számadás
Néma táncban búcsúzás
Halott testbe simulás
Örökre ottmaradás

Eocén expressz

Szólni nem tudtam, csak néztelek csöndbedöbbenten és
iszonyún
Szebb voltál, mint valaha e szörnyű
éjszakában

...