Kárpáti Tibor magyar
1976 –
Katalógusnév | Kárpáti Tibor |
---|---|
Nem | férfi |
Életrajz |
Könyvei 2
Népszerű idézetek
Gyöngyöt az embernek
valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt
Utamat róttam
utamat róttam üszkös fák között
nehéz csizmával a fehér télben
bús szemembe csillag költözött
mikor felizzott arcod a szélben
lépteid nyomán hóvirág fakadt
sápadt-tisztán, mint a téli hajnal
s a kristálycsarnok ívei alatt
vártál reám fényben ázó hajjal
megjöttem és szívünk egybedobbant
visszhangja szálldosott körbe-körbe
s a tükörteremben száz fellobbant
szoknya szállt száz lángoló tükörbe
és minden ősünk és eljövendő
sarjunk túl időn s hamis halálon
mosolygott a percben, mikor kendőt
bűvölt csendben szemünkre az álom
15. oldal
Őszura ül trónján
Őszura ül trónján
az Öreg Időnek
hátára vén pókok
ködpalástot szőnek
mennydörgés a hangja
dió kopog vállán
a vonagló szőlő
vére csorog állán
szélfútta szakálla
borostyánként sarjad
rászállnak vállára
korom-szülte varjak
Őszura ül trónján
szőlőlevél hajjal
lányok, boszorkányok
vad zajjal, zsivajjal
harsognak, vigadnak
táncot ropnak pőrén
oly dal kél ajkukon
mint a varjak csőrén
a sarat dagasztja
a legvígabb talpa
hollófürtje lebben
melle aranyalma
Őszura ül trónján
elkorhad a lába
két gesztenye szeme
lepottyan a sárba
ködpalástja lehull
a barna avarra
lányok pőre testét
varjútoll takarja
hej, a legbúsabbnak
fellegből van szárnya
reáborul árnya
az álmodó fákra
Őszura ül trónján
Ki hív engem ? Miféle útra keltem ?
A lágy szélben miféle kacagás repdes ?
Talán az erdő lett szerelmes
belém ? A fák belélegzik lelkem,
s én magamba szívom nektár és fahéj
édes illatát. Vad najád-kórus
dala zeng. Megremegek holdkóros
éji tó vízén, míg elnyel a kéj
lágyan hullámzó öle…
Hylas
Az ősznek áldoztunk
Reszkető szívvel az ősznek áldoztunk
Az Álmok Erdején, csak te meg én
Oly aprók voltunk és egymásba bújtunk
Egy gomba kalapjának peremén
Szélúrfi pánsípján muzsikált csendben
És egy tölgyfa-tündér dalra fakadt
Az alkonytól lázpiros rengetegben
Rozsdaágyba tért nyugodni a Nap
Majd köddé vált arcunk, elsápadt minden
És ezüstfehéren, akár a Hold
Pókselyem-szoknyában, holdsugár-ingben
Egy haldokló nimfa rólunk dalolt
Az ősznek áldoztunk