!

Kārlis Skalbe lett

1879. november 7. (Vecpiebalga, Lettország, Orosz Birodalom) – 1945. április 14. (Stockholm)

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévSkalbe, Kārlis
Nemférfi

Könyvei 1

Kārlis Skalbe: Az Északi Tündér

Antológiák 1

Ilgonis Bersons – Karig Sára (szerk.): A lett irodalom kistükre

Népszerű idézetek

Bori_L >!

Nőtt ebben az erdőben egy fa, amelynek varázsereje volt – ha valaki emberfia hozzáért, tüstént fává változott. A lába gyökereket eresztett, a keze ágakat hajtott. Senki sem tudta pontosan, hol van ez a fa, éppen ezért nem is tudtak megmenekülni a bűverejétől.

47. oldal (Emberi lelkek erdeje)

lauranne>!

Fiatal zelnicemeggyfa fürdeti csipkés szélű virágait a tó vizében.

55. oldal, Ezerniek lánya

Timár_Krisztina I>!

Magavirágzásának súlya irtózatos teherként nehezedett reá. Fénnyel és forrósággal telve fölment a dombra, a teste lángolt, mint érett termés a napfényben. Lelkének minden ágacskája meghajlott a tavasz dúsgazdag ajándékainak terhe alatt. Csak ment, ment, mint aki súlyos terhet cipel. De senkinek nem volt reá szüksége.

62. oldal (Ezerniek lánya)

Timár_Krisztina I>!

Futott az idő, de a királyfi úgy érezte, hogy a tömlöc mozog, úszik, a tornyokkal, föld alatti kazamatákkal és porkolábokkal együtt, mint valami óriás hajó a ködben, amely ott terjeng az ólomszínű víz felett; csak a hullámok csörögnek, csikorognak, mint a rabláncok.

136. oldal (A királyfi három kincse)

Timár_Krisztina I>!

A babfa pedig csak nőtt-növekedett, sudara már elérte az eget. Körülötte a mezőn fehér lovasok száguldottak, és a kis pásztorlányka szélköpenyébe burkolózva kergette havas juhait, a hosszú bab-fonadékfa pedig olyan egyenesen állt, mint az égő gyertyaszál, és egyetlen kis ágacska sem rezzent rajta, mintha imádkozna.

242. oldal (Mese az aranyalmafáról)