!

Karl Ove Knausgård norvég

1968. december 6. (Oslo, Norvégia) –

NemFérfi
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Karl_Ove_Knausg%C3%A5rd

Képek 7

Könyvei 28

Karl Ove Knausgård: Halál
Karl Ove Knausgård: Szerelem
Karl Ove Knausgård: Játék
Karl Ove Knausgård: Élet
Karl Ove Knausgård: Autumn
Karl Ove Knausgård: A Death in the Family
Karl Ove Knausgård: A Man in Love
Karl Ove Knausgård: My Struggle 1.
Karl Ove Knausgård: Boyhood Island
Karl Ove Knausgård: Winter

Kapcsolódó sorozatok: Harcom, My Struggle, Taisteluni, Årstidsencyklopedien, Seasons Quartet


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Semmi problémám nincs az érdektelen és kevéssé eredeti emberekkel, számtalan egyéb és fontosabb tulajdonsággal bírhatnak, mint a melegség, a figyelmesség, a kedvesség, a humorérzék, vagy olyan tehetségekkel, mint egy beszélgetés elindítása, biztonság teremtése maguk körül, egy család működtetése, de amikor olyan unalmas emberek közelében tartózkodom, akik kivételesen érdekesnek vélik magukat, ráadásul ezzel kérkednek, szinte fizikai rosszullétet érzek.

30. oldal

7 hozzászólás
>!
giggs85 P

A világunk körülzárta magát, körülzárt bennünket, és nincs többé kiút. Akik ebben a helyzetben több intellektuális mélységért, több szellemiségért kiáltanak, az égvilágon semmit sem fogtak fel, mert pontosan az a probléma, hogy a szellemi világ kebelezett be mindent. Minden szellemmé vált, a testünk sem test már, hanem a test ideája, olyasmi, ami a képek és elképzelések mennyországában található bennünk és fölöttünk, ahol az életünk egyre nagyobb része zajlik. Annak a határai, ami nem beszél hozzánk, vagyis a felfoghatatlanéi, már nem léteznek. Mindent értünk, és ez azért van, mert mindent a magunkévá tettünk. Mindazok, akik manapság a művészetben a semlegessel, a negatívval, a nem emberivel foglalkoznak, jellemzően a nyelv felé fordultak, oda, ahol az ember a felfoghatatlant és az idegent keresi, mintha az magán az emberi kifejezésmód
perifériáján volna, más szóval annak a peremén, amit értünk, és voltaképpen ez teljesen logikus: hol máshol volna egy olyan világban, amely már nem ismeri el azt, ami önmagán túl van?
Ennek fényében kell szemügyre vennünk azt a különös, kétértelmű szerepet, amelyet a halál vállalt magára. Egyfelől mindenütt ott van, mindenhol halálesetekről szóló hírek, halottak képei árasztanak el bennünket; ebben a tekintetben a halál számára nincsenek határok, masszív, mindenütt jelen lévő, kifogyhatatlan. De ez csak a halál mint elképzelés, a halál mint gondolat és kép, a halál mint szellem. Ez a halál ugyanaz, mint a név halála, a testnélkülié, amelyre az ember akkor utal, amikor egy halott személy nevét kimondja. Mert míg az ember él, a neve a testre utal, amelyben időzik, ám amikor meghal, a név leválik a testről, és az élőknél marad, akik a nevét használva mindig arra a személyre gondolnak, aki volt, és sohasem arra, ami most, egy test, amely rothad valahol. A halálnak ezt a részét, amely a testhez tartozik, és amely konkrét, fizikai, anyagi, ezt a halált olyan mérvű gondossággal rejtegetik, hogy az már a téboly határát súrolja, elég, ha megfigyeli az ember, hogyan fogalmaznak azok, akik egy halálos baleset vagy egy gyilkosság akaratlan szemtanúi lesznek. Mindig ugyanazt mondják, teljesen irreális volt, még ha pontosan az ellenkezőjét gondolják is. Olyan valóságos volt. De már nem ebben a valóságban élünk. Számunkra minden a feje tetejére állt, a valóságos irreális, az irreális valóságos. És a halál, a halál az utolsó nagy kívül eső. Ezért kell elrejteni. Mert a halál kívül eshet a néven és az életen, de nem kerül kívül a világon.

Kapcsolódó szócikkek: halál
8 hozzászólás
>!
n P

Sosem telik olyan gyorsan az idő, sosem olyan rövid egy óra, mint gyermekkorunkban. Minden nyitva áll, hol ide szaladunk, hol oda, hol ezt csináljuk, hol azt, és már le is ment a nap, és ott találjuk magunkat a koromsötétben, mintha az idő hirtelen sorompóként csukódna le előttünk: jaj, ne, máris kilenc óra lenne? Ugyanakkor sosem telik olyan lassan az idő, sosem tart tovább egy óra, mint gyermekkorunkban. Ha eltűnik a nyitottság, eltűnnek a lehetőségek, hogy – akár gondolatban, akár fizikai valónkban – hol ide, hol oda szaladjunk, minden egyes perc sorompóvá válik, az idő egy szoba, ami foglyul ejt bennünket.

132. oldal

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
dacecc P

Nem akarom, hogy bárki közel kerüljön hozzám, nem akarom, hogy bárki lásson, és így is lett: senki sem kerül közel hozzám és senki sem lát. Bizonyára ez van az arcomba égve, ez tette ilyen merevvé és maszkszerűvé, hogy szinte alig tudom kapcsolatba hozni saját magammal, amikor az utcán járva véletlenül megpillantom egy kirakat üvegében.

28-29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karl Ove Knausgård
>!
nola P

A világ megértése bizonyos távolságot követel. Az apró, szabad szemmel nem látható dolgokat, mint a molekulákat és az atomokat, felnagyítjuk, és ami túlságosan nagy, mint a felhőképződmények, folyódelták, csillagképek, lekicsinyítjük. Majd miután az érzékeink számára elérhető távolságba hoztuk őket, mindent rögzítünk, és ezt a rögzített dolgot nevezzük tudásnak. Egész gyerek- és fiatalkorunkban arra törekszünk, hogy megfelelő távolságot alakítsunk ki a dolgokkal és jelenségekkel szemben. Olvasunk, tanulunk, tapasztalunk, kiigazítunk. Aztán egy nap eljutunk arra a pontra, ahol az összes szükséges távolságot meghatároztuk, az összes szükséges rendszert elfogadtuk. Ekkor kezd gyorsulni az idő. Már nem ütközik akadályokba, minden elrendeztetett, az idő keresztülzúdul az életünkön, a napok vad rohanásban tűnnek el, és mielőtt felocsúdnánk, negyvenévesek vagyunk, majd ötven, hatvan… Az értelem tartalmat követel, a tartalom időt, az idő ellenállást.

14-15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: értelem · tapasztalat · tudás
2 hozzászólás
>!
nola P

A szív számára az élet egyszerű: ver, ameddig bír.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: szív
>!
n P

Az emlékezet nem beszámítható dimenzió az életben. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem az igazságot helyezi az első helyre. Sohasem az igazság követelményén múlik, hogy helyesen idéz-e fel egy eseményt, vagy sem. A saját érdekeinken múlik. Az emlékezet pragmatikus, megbízhatatlan, becsapós, de semmiképp sem ellenséges vagy gonosz módon; éppen ellenkezőleg, mindent megtesz azért, hogy a gazdája elégedett legyen vele. Valamit kiszorít a feledés légüres terébe, valamit a felismerhetetlenségig eltorzít, valamit nagyvonalúan félreért, valamire pedig – és ez a valami szinte semmi – tisztán, élesen és pontosan emlékszik. És hogy mire emlékszik pontosan, azt bizony sosem te döntöd el.

14. oldal

>!
robinson P

Hamarosan negyvenéves leszek, és alig töltöttem be a negyvenet, máris ötven. És ha ötven leszek, akkor már hamarosan hatvan. Utána pedig hetven. Így lesz. És akkor ez állhat majd a sírkövemen: Itt nyugszik, ki életében örökké csak tűrt. Ez vitte a sírba, mikor végül kidűlt.

>!
giggs85 P

Szabad vagyok, teljesen szabad, az élet pedig csodálatos. Ez az érzés időről időre a hatalmába kerített, talán félévente egyszer, erős volt, néhány percig tartott, majd elmúlt.

>!
Csabi P

Nem úgy van, hogy hasonlónak születünk, és hogy az életkörülmények teszik különbözővé az életünket, épp ellenkezőleg, különbözőnek születünk, és az életkörülmények teszik hasonlóvá az életünket.

22. oldal