Karl Jaspers német
1883. február 23. (Oldenburg) – 1969. február 26. (Bázel)
Tudástár · 26 kapcsolódó alkotó
| Teljes név | Karl Theodor Jaspers |
|---|---|
| Katalógusnév | Jaspers, Karl |
| @http://www.facebook.com/pages/Karl-Jaspers/105519119480486 |
Könyvei 10
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Mérleg Európa · Osiris Könyvtár - Filozófia Osiris
Antológiák 1
Róla szóló könyvek 5
Népszerű idézetek
Kérdés: Öltek embereket a táborban? Válasz: Igen.
K: Megmérgezték őket gázzal? V: Igen.
K: Elevenen eltemették őket? V: Néha előfordult.
K: Az áldozatokat Európa minden részéről szedték össze? V: Úgy gondolom.
K: Személyesen segített embereket ölni? V: Egyáltalán nem. Én csak számvivő voltam a táborban.
K: Mit gondol arról, ami ott történt? V: Először rossz volt, de aztán megszoktuk.
K: Tudja, hogy az oroszok fel fogják akasztani? V: (könnyekben tör ki) Miért tennék? Mit tettem?
Raymond A. Davies tudósító beszélgetése a maidaneki haláltábor alkalmazottjával, idézi Hannah Arendt
141. oldal
Az igazság eléréséhez fontosabb a szembenálló, mint az egyetértő. Fontosabb, hogy a nekünk ellentmondó beszédben megragadjuk a közöset, mint az, hogy elhamarkodottan rögzítsük a kölcsönösen kizáró álláspontokat, és így – kilátástalannak ítélve az egészet – lezárjuk a beszélgetést.
1.§ Egymással beszélni
14. oldal
Fabatkát sem ér a kikényszerített egység; katasztrófahelyzetben puszta illúzióként foszlik semmivé. Az egymással való beszéd és megértés vezet a tartós közösséghez, mégpedig egymás elviselése és az egymásnak tett engedmények révén.
2.§ A közöttünk lévő nagy különbségek
26. oldal
Rémülettel tekintünk a morális fölényérzetre: aki abszolút biztosnak érzi magát a szörnyűség ellenében, már úton is van a pusztulás felé. Németország sorsa mindenkihez szóló tapasztalat. Bárcsak megértenék ezt a tapasztalatot! Nem vagyunk rosszabb népfajta másoknál. Az embereknek mindenütt hasonló tulajdonságai vannak. S mindenütt megvannak az agresszív, a bűnözői és a vitálisan rátermett kisebbségek, akik készek arra, hogy megragadják a kormányrudat alkalomadtán, és brutális tetteket kövessenek el.
4.§ Mindenki bűnössége
102. oldal
A filozofikus élet iránti vágy az egyén érzéseiben támadó sötétségből származik: az elveszettség érzetéből, amikor szeretet nélkül mered a puszta semmibe; az önmagáról való megfeledkezésből, amikor úgy érzi, belepusztul a világi hajszába; amikor hirtelen rémületre ébred, s azt kérdi magától: mi vagyok én? hol hibáztam el? mit tegyek?
140. oldal
S most vessünk egy pillantást emberi állapotunkra! Mindig valamilyen helyzetben vagyunk. A helyzetek változnak; lehetőségek adódnak. Ha elmulasztjuk őket, soha vissza nem térnek. Magam is munkálkodhatok helyzetem megváltoztatásán. De vannak helyzetek, melyek lényegileg megmaradnak, még ha pillanatnyi aspektusuk változik is, ha megrázó erejüket nem ismerjük is: meg kell halnom, szenvednem kell, változás tárgya vagyok, menthetetlenül bűnbe keveredem. Létünk efféle alaphelyzeteit határhelyzeteknek nevezzük. Úgy is mondhatnók, ezek a szituációk azok, amelyekből nem lábalhatunk ki, amelyeken nem változtathatunk. A csodálkozás és a kételkedés: ezeknek a határhelyzeteknek a felismerése. Ezek a filozófia legmélyebb eredetforrásai. Mindennapi életünk folyamán gyakran megkerüljük őket, becsukjuk szemünket, s úgy élünk, mintha ezek nem is volnának. Elfelejtjük, hogy meg kell halnunk, elfelejtjük bűneinket, elfelejtjük, hogy ki vagyunk szolgáltatva a változandóságnak. Csak a konkrét szituációkkal nézünk szembe, gyakorlati érdekeink ösztönzésére csak ezeket fordítjuk hasznunkra, csak ezekre válaszolunk elképzelésekkel és evilági célkitűzésekkel. De a határhelyzetekre ködösítéssel vagy – ha valóban tudomásul vettük őket – kétségbeeséssel, esetleg személyiségünk újrateremtésével válaszolunk: a léttudatunkban történő változás révén önmagunkká válunk.
Emberi szituációnkat azonban úgy is jellemezhetnénk, mint valamennyi világi lét megbízhatatlanságát. Egyszerűen összetévesztjük a földet a léttel mint olyannal.
20-21. oldal (A filozófia eredete)
Nem szenvednénk annyira a szó hiányától, illetve nem keresnénk egyetlen örömünket mások megszólításában, ha abszolút magányunkban bizonyosak lehetnénk az igazság felől. De hát csak a másik emberrel kapcsolatban lehetünk valakik, önmagunkban semmik sem vagyunk.
2. A filozófia eredete, 27. oldal
Nem vagyok képes megszabadulni attól az érzéstől, hogy lelkem mélyén ne érezzem magam közösséginek; németnek lenni bennem – és mindenkiben – nem állapot, hanem feladat. Ez nem a nép abszolutizálásával azonos, teljesen más. Először is ember vagyok; sajátosan pedig fríz, professzor, német, közel állok más közösségekhez, szinte a lelkek egybeolvadásáig menően, közelebb jutok az összes, számomra érezhetővé vált csoporthoz, avagy távolabb kerülök tőlük; vannak pillanatok, amikor e közelségnél fogva csaknem zsidónak érzem magam, vagy hollandnak, angolnak. Mindebben azonban a német mivolt adottsága – vagyis az anyanyelvben való élet lényegisége – oly szívós, hogy számomra már racionálisan felfoghatatlan – sőt racionálisan épp megcáfolható módon – közös felelősséget érzek azért, amit a németek tesznek, illetve tettek.
5.§ Összegzés
83-84. oldal