!

Kántor Zsuzsa magyar

1916. március 17. (Budapest) – 2011. április 6.

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

Nem

Könyvei 25

Kántor Zsuzsa: Csalánba nem üt a mennykő
Kántor Zsuzsa: Anonymus diplomatatáskával
Kántor Zsuzsa: Ballada egy márványtábláról
Kántor Zsuzsa: Tudtam, hogy jössz!
Kántor Zsuzsa: Felvétel indul!
Kántor Zsuzsa: Portyázó tigrisek
Kántor Zsuzsa: Csiszi-csosza ház
Kántor Zsuzsa: Hajszesz és bolondgomba
Kántor Zsuzsa: Az új lány
Kántor Zsuzsa: Tévedés / A szép Jacola

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Pöttyös könyvek Móra · Csíkos könyvek · Sirály könyvek · Aranykürt kiskönyvtár Móra

Antológiák 4

Janikovszky Éva (szerk.): Aki nem hiszi, járjon utána
Kormos István (szerk.): A gyémántszekerce
Kelemen Sándor (szerk.): A kívánságfa
Nemes György (szerk.): Írószemmel 1970

Népszerű idézetek

Ydna>!

– Azt mondták elutaztál. Hogy csak úgy, egy szó nélkül. Még csak el se búcsúztál tőlem.
– Mit mondtak volna mást? Hogy értheti meg egy kisgyerek, ha meghal valaki?
– Hamarabb, mint a hűtlenséget. Azt sehogyan sem lehet megérteni. Azt hittem elfeledtél, már nem szeretsz. Azért volt, hogy a nevedet se akartam kimondani.

15. oldal

minialoe>!

És gyorsan indul útnak szembe a széllel, nem fontolgatva, helyes-e az irány, mint akit az erős vágyakozás biztosan célba visz.

11. oldal

Ydna>!

A szőke kislány alig ismert itt valakit, a kisgyereket pedig még biztosan nem látta soha, és a kisgyerek sem őt; hirtelen tűnt fel a matraca mellett, és ráemelte bársonybarna pillantását avval a teljes bizalommal, ahogy csak gyerekek tudják pillanatok alatt támadt rokonszenvvel kiválasztani az igazit.

9. oldal

czegezoltanszabolcs>!

Volt egyszer egy ház, abban lakott Tóth E. Bonifác…

(első mondat)

Amrita I>!

Az ajtó közben nyílt, de fel se néztem, mert közben játszottam, és egyszer csak a játék kellős közepén arra riadok fel, hogy az utolsó padban ül valaki. És az a valaki nem más mint Rettegett Iván. Ő és mégsem ő, mert most annyira más az arca csupa csodálkozás, és még a szeme is nevet. S hogy abbahagytam a mókázást, és lekaptam a parókát a fejemről, hát rám szólt:
– De miért? Csak vedd vissza! Vagy ne vedd vissza csak csináld tovább! Ez nagyon jó amit csinálsz!
Az egész osztály megfordult körülöttem. Ez aztán! Ilyen még nem volt. Hogy nekem azt mondta volna Rettegett Iván: ez nagyon jó amit csinálsz! (…) Aztán csak hallom magamban a zümmögést, dudud-zumzumzumtrilala, és akkor megint járt kezem -lábam, de most nem Sztrizs Anna mozgására, hanem arra, ahogy Iván jár-kel a padsorok között: „Most te fogsz felelni, Vidák, most te, Petter Panni, mit firkálsz még mindig a füzetedbe, Becze? Te, te, te gyere ki!”
(…)
– Nahát – mondta Rettegett Iván, amikor befejeztem és lehuppantam egy padba.-, nahát igazán azt gondoltam, hogy te kettőig se bírsz számolni, Bencze…
– Nem is tud, számolni nem – mondta Kalapos.
Iván csöppet se volt rettegett így civilben, számtanórán kívül.

189. oldal

minialoe>!

Szemét félig lehunyva, homlokráncolva bűvöli a gondolatokat: hadd hozza egyik a másikat.

68. oldal

Kasztór_Polüdeukész>!

Csinálhatnánk faliújságot, mint a töb-
bi őrs. Vannak rajzaim. Azaz hogy … most épp nincs egy
se otthon. Odaadtam egy lánynak.
– Lánynak? – húzta el a száját Nyeki. – Egyet mondok,
lányokkal ne kezdj ! Én is beleestem egybe, aztán ott vagyok,
mint a hal a szárazon.
-Még hogy te? Micsoda?
– Hát igen. Engem nem érdekel lány, csak az az egy. Mert
az olyan belevaló, tudod, nem ijed meg az árnyékától. Egy-
szer el is loptam egy szalagját, de aztán visszaadtam.
– Elloptad ?
– Hát igen. Amúgy nemigen szoktam lopni, ne hidd.
-Remélem, hogy nem.
– Olvastunk egy mesét az iskolában a tündérszép Ilonáról.
Úgy maradt rajta: ő a tündérszép Ila. És szép csaj, tényleg,
csak én nem vagyok jó nála. És ha a fejem tetejére állok,
akkor se. És ha naponta kétszer elgáncsolom, akkor is csak
levegő vagyok neki. S hát az milyen, akinek a rajzokat adtad?

46. oldal Kulipintyó