K. Németh András

A betelepítések folytán és a természetes népességnövekedés hatásaként növekedett a gabonával vetett területek kiterjedése, amit siettetett az a körülmény, hogy a hagyományos gabonafélék, a kukoricával és a burgonyával kiegészülve a táplálkozásban is egyre fontosabbá váltak. A 18. század végére az üveghuták, a lázasan terjedő szén- és mészégetés és az ekkor beinduló szénbányák tovább fogyasztották az erdőket, valósággal letarolták azokat. Ezen szorító körülmények miatt kezdték el országosan és megyei szinten is, az uradalmak egyetértésével korlátozni az erdőhasználatot. A parasztság földéhsége azonban óriási volt és az erdőirtás lendülete csak lassan hagyott alább. Az uradalmak gátat szabtak a folyamatnak. Az erdő fájának fizetség nélküli vagy tiltott határrészben történő használatát a 18. század végétől már erdei kihágásnak vették és az erdők felügyeletét ellátó, serényen dolgozó erdőőrök büntetéssel sújtották.

160. oldal

Néhány mecseki falu határában jól vizsgálható a régi szálláskert. Budafán pl. a Dolai-, a Cserkosi-, és a Hintafa-szállás területén nem volt művelésiág-váltás, a területen járva egyik-másik istálló helye is kirajzolódik. Egyúttal összevethetők a székesegyházi uradalmi térképtár 1780-as évekbeli térképlapjaival. Nem egy istálló távérzékeléses segédeszközök nélkül is beazonosítható. De nemcsak az istálló helyek, hanem az utak, árkok, mikromorfológiai elemek és a terület művelési ága, a gyepüben felnövő haszonfák (gyümölcsfák, som, mogyoró, stb.) is a régi rendet vetítik elénk, vagyis élénken közvetítik a mecseki szállásosság felszíni jellegzetességeit.

159. oldal

A Mecsek határhasználatának az egyik legfontosabb jellegzetessége a szálláskertesség vagy kétbeltelkesség, amely biztosan fent állt a török-korban, de késő középkori megléte sem zárható ki. Mi is a szállásosság és miben áll a jelentősége? A néprajztudomány rengeteget foglalkozott ezzel a jelenséggel. Sajátos belterületi megosztottságot jelent, melyben a lakótér és a gazdasági tér elkülönül. A falu magjában a házak vannak, a szállásokon (istállók vagy ólak) pedig a kezes és az igavonó jószágot tartják. Itt készletezik a szénát, itt nyomtatnak (a szürühelyeken), minden fontosabb gazdasági tevékenység ide kapcsolható. Ugyanakkor sajátos társadalmi rendet is feltételez, pl. nagycsaládi rendszer kapcsolódik hozzá, de megemlíthetjük azt is, hogy a szállás a férfiak szocializációjának, munkába nevelődésének helye, a férfiak „birodalma”.

157. oldal

A középkori falvak 2/3-át nem telepítették újra, és a török korban létesült falvak túlnyomó része sem lett falu. Az új birtokosok már nem a természeti javak begyűjtésében, hanem a javakkal való gazdálkodásban voltak érdekeltek. Megváltozott tehát a szemlélet, a a tájra érkezők idegenkedve nézték az erdős pusztát, a romokat, a fegyverviselésben jártas embereket, akik korábban eredményes gazdasági stratégiáikat kívánták tovább folytatni. Erre az újratelepítéseket követően már egyre kevesebb lehetőségük volt, ekkor egy teljesen új kultúrtáj kezdett kibontakozni, amely születésekor magában hordozta a „régi tagadását”, akárcsak más tájtörténeti fordulópontok esetében. Például a feudalizmus megszűnésekor és a mezőgazdaság szocialista átszervezésekor.

115. oldal

Feltűnő, hogy a tanúk sohasem „fát vágni” mentek az erdőre, hanem a fa hasznosításának megfelelő tevékenységet folytattak. Hordóabrincsokat vágtak, mogyorózni jártak, oszlopfákat kerestek, gerendelynek való fát vágtak stb. Az erdős táj fáját tehát szelektíven használták. Favágásról, erdők kipusztításáról kizárólag az irtásföldek kialakítása kapcsán hallunk. Ekkoriban még a határ egészéről lehetett fát szedni. A téli tüzelő is sokkal inkább a hullott., száraz ágfából, itt-ott kiszemelt tüzelőnek alkalmas fák hazaszekerezéséből keletkezett, semmint az erdőrészek célzott levágásából. Az erdőlés ugyanakkor elválaszthatatlan volt a vadászattól , az állattartástól és a méhészkedéstől, amit rendszerint egy időben, egy térben végeztek.

112. oldal

Tájtörténeti szempontból kulcskérdés, hogy a vizek szabályozatlansága és a berkek növekedése mennyire lehetett új jelenség a tájon, vajon degradációról, vagy a kis jégkorszak következményeiről beszélhetünk? Az elpusztult középkori falvak patakok, források mellett voltak. A települések a völgyek alján, a patakok árterének peremén helyezkedtek el. Elképzelhetetlen, hogy a falvak körül náddal, fűzzel felnőtt berke, bozótok, nehéz lefolyású területek lettek volna, hiszen ezekből megélni nem lehetett, ráadásul a közlekedést is akadályozták volna. A völgyi vizeket bizonyosan kordában tartották, a haszonvétel és a vízkezelés kulcsát a vízimalmok jelentették.

109. oldal

..fontos megemlíteni, hogy a magyar falvak folklórját, különösen a régi, török alatt fennmaradt közösségekét ezer szállal átszőtte a török alatt megerősödött erdei állattartáshoz és a török elleni harcokhoz kapcsolódó motívumvilág. ?Martin György szerint a magyar tánckultúra legrégiesebb rétegét és típusait találjuk meg itt, melynek fennmaradása a rideg állattartás továbbélésének is köszönhető. Jellegzetes régi táncstílusa a kanásztánc (ugrós), ami a 19. század végéig feltűnően népszerű maradt. Régies népdalaik az egész magyar nyelvterület legarchaikusabb, ereszkedő kvintváltó dallamaihoz tartoztak, melyek szövegvilágukban visszatükrözték a pásztori élet természeti és társadalmi vonásait.

108. oldal

A sertésekkel legeltetett erdő semmiképpen sem „vadon” kinézetű volt. Ellenkezőleg, a legeltetett erdő sokkal tisztább volt, mert a disznó az erdő talaját átforgatja, a cserjéket, gyökereket, fatönköket túrja, rágja„ ezért cserjeszintje átlátható maradt. A vadság legfeljebb a szukcesszió kezdeti fázisaiban lévő szántóparlagokra vagy a néha valóban áthatolhatatlan berkekre lehetett csak igaz.

107. oldal

Mivel a területen a pusztásodás következtében jelentősen megnőtt az erdők kiterjedése, a táj hasznosításában egyértelműen az erdei állattartás vált a legfontosabb tevékenységgé. Ez elsősorban disznótartást jelentett, de juhok, kecskék és szarvasmarhák erdei legeltetése is jellemző volt.

106. oldal

Enyed vagy Enyőd falu több vonatkozásban is tipikus dunántúli elpusztult település: igen kevés középkori és török kori írásos forrás szól róla, emlékét a földrajzi nevek tartották fent, a falu felszíni régészeti emlékeit az elmúlt háromszáz esztendő művelésmód változásai, a rétek lecsapolása és a gépi földművelés szinte teljesen eltüntették. Enyőd abból a szempontból is tipikus példa, hogy „holtában” is komoly értéket képviselt és elpusztulását követően, a 18. században a szomszédos birtokosok között hosszú pereskedés indult a területért.

17. oldal