Juhos Gábor magyar

Erőt vettem magamon, majd leléptem a tornácról (ami eddig a folyosó padlója volt), és lassú, óvatos léptekkel elindultam előre. Úgy gondoltam, hogy ha csak képzelődöm, előbb-utóbb szertefoszlik a látomás a végtelen erdőről és beleütközöm egy parkoló autóba, egy postaládába vagy bármibe, ami kötődhet a valósághoz.
Egyre bátrabban lépkedtem, és a kezdeti súlyosság érzése a lábaimban kezdett feloldani. Másfelől a kétségbeesés vitt előre, hiszen méterről méterre haladva még mindig csak fákat és bokrokat érzékeltem, semmi mást. Megfordultam, hogy lássam, mennyire vagyok messze a moteltől ám ekkor egy visszhangos csikorgással megmozdultak a fák és összezártak mögöttem, mint ahogy a katonák váltanak alakzatot.
Sehol semmi. A szoba, a motel eltűnt. Körülöttem már csak az erdő volt és mire újra megmozdultam, kérges reccsenések adták a tudtomra, hogy megváltozott a táj. Mintha a fák tettek volna egy lépést közelebb felém és most sűrűbben magasodnának fölém.

Derűs, kellemesen langyos őszi idő fogadott odakinn. A környék szinte teljesen csendes volt, hallani lehetett a magas fák lombkoronájába kapó szél suttogó hangjátékát. Alfred viselkedése némileg aggasztott, furcsálltam volna, ha a városban kapásból két hibbant ember is van. Tekintve, hogy túl sok lakost még nem láttam, egy pillanatra komolyan elgondolkodtam azon, hogy mi van, ha nem véletlenül van elzárva ez a hely a külvilágtól.