Juhász Gyula magyar
1883. április 4. (Szeged) – 1937. április 6. (Szeged)
Tudástár · 27 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv
| Nem | férfi |
|---|
Képek 1
Könyvei 37
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Osiris Klasszikusok Osiris · Osiris Diákkönyvtár Osiris · Füveskönyvek Lazi · Helikon klasszikusok · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · Klasszikus magyar líra Kossuth · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Magyar Helikon minikönyvek · Fekete verseskötetek Szépirodalmi · Fehér verseskötetek Szépirodalmi · Válogatott versek Tóth · Válogatott mesterek · Tanulók könyvtára · A magyar költészet kincsestára Unikornis
Fordításai 8
Antológiák 50
Róla szóló könyvek 12
Népszerű alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
83. oldal
SZONETT SZEGEDHEZ
A magyar Alföld legszebb délibábja
Te vagy, szülötte városom, Szeged,
De nem csalóka nyári fény varázsa,
Hanem valóság bús puszták felett.
Az égbe törnek tornyaid kevélyen
S a szőke magyar vízben rengenek
A palotáid és a magyar éjben
Virrasztó lángod nagy-messze remeg.
Dugonics András nézi, hogyan épül,
Magasba hogy tör házad, szellemed,
Hogy szebb lettél, mint voltál, nagy Szeged!
Magyar emlékül és magyar reményül
Állj boldogan és büszkén, ősi város,
Símulj szerelmes szívvel a Tiszához.
TALÁLKOZÁS
Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.
Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó, mit mondjak neked?
Künn nyári alkony bíbora ragyog,
És én – veled vagyok.
A mély homályban rámvillant szemed,
Szívem emlékezett!
E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!
Kicsordult szívem, e kristálykehely,
Élet, most ünnepelj!
Pár kurta bók, egykedvü felelet,
Mit is mondjak neked!
Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó, perc, szent, átkozott!
Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz, angyalom!
Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!
Szivemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!
100-101. oldal, 1906 (Osiris, 2002)
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, – keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!
Meghalni...