José Maria Arguedas perui
1911. január 18. – 1969. december 2.
Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Arguedas, José María |
---|---|
Nem | férfi |
Képek 1
Könyvei 4
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Magvető Világkönyvtár Magvető
Antológiák 1
Népszerű idézetek
Clorinda szomorúságát még megértettem. Egy pusztuló, szeles faluban élt és nőtt fel, a környező dombok csak télen virultak ki rövid időre – az örök télben, ahol a felhők hetekig nem oszlanak szét, vagy alacsonyan siklanak tova, megülnek a katlanokban, majd lassan felszállnak a hegyek fölé. „Mik maguk? a part szemöldöke” – mondták a saisaiaknak, Clorinda falubelijeinek; se part, se hegyvidék, se tengervíz, se folyóvíz, csak a szemerkélő eső és a téli fellegek.
245. oldal
A jó szándék mit sem ér, ha nem társul hozzá, vagy még inkább meg nem előzi az, amit a romantikusok „ihletnek”, a szimbolisták „szigornak”, és a realisták „hivatástudatnak” neveztek. Az író kötelességet vállalt egyfelől a többiekkel, de ugyanakkor önmagával, korával és saját hivatásával szemben is. Az irodalom eszköz, de ugyanakkor cél is; ahhoz, hogy „hasznos” legyen, előbb meg kell születnie.
11. oldal
De aztán, amikor egyedül maradtam az ágyban, valami sötét legyőzhetetlen bú telepedett a lelkemre, s két-három órán át is zokogtam. Egy éjszaka aztán erőre kapott, megnőtt a szívem. Többé nem értem be a sírással, úrrá lett rajtam a kétségbeesés és a bűnbánat is.
José María Arguedas: Varma kujaj · José Maria Arguedas
Scholz László (szerk.): Vasárnap a gyékényketrecben Mai perui elbeszélők
Kolibri! Ne bántsd a virágot!
Smaragdszárnyú,
ne bántsd!
Ne légy gonosz,
smaragdszárnyú,
folyópartra szállj,
nézd, hogy sírok,
vörös víz partján
nézd, hogy sírok!
Szállj ide, nézz rám,
kolibri, aranyló!
Bánatomat nézd,
rét sebzett virága,
folyóvíz sebzett virága,
mind nélküled árva!
Tandori Dezső fordítása
83. oldal
… Kiszaladtam megnézni az inka falat.
Sarokfal volt. Egy széles utcán kezdődött, és egy szűk, sötétebb utcában folytatódott, ahol vizeletszag terjengett. Ez a szűk utca dombra kaptatott. Kőről kőre lépkedtem a fal mellett. Néhány lépést eltávolodtam, szemügyre vettem a falat, majd újra közelebb mentem. Kezemmel megérintettem a köveit, ujjammal követtem a folyókhoz hasonló, hullámos, kiismerhetetlen vonalakat, ahol a sziklatömbök összeilleszkednek. A sötét utcában, a csendben, a fal mintha élt volna, tenyerem alatt lángolt a kövek eresztéke.
29. oldal