!

John Keegan brit

1934. május 15. (London) – 2012. augusztus 2. (Kilmington, Nagy-Britannia)

Tudástár · 6 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv

Teljes névSir John Desmond Patrick Keegan
Nemférfi
Életrajz

Könyvei 21

John Keegan: Az első világháború
John Keegan: A második világháború
John Keegan: A csata arca
John Keegan: Az amerikai polgárháború
John Keegan: A hadviselés története
John Keegan: A parancsnoklás álarca
John Keegan: Az iraki háború
John Keegan: Hat hadsereg Normandiában
John Keegan: Waterloo
John Keegan: A háborús felderítés

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Mérleg Európa · Természet- és Társadalomtudományi sorozat · Hadiakadémia

Szerkesztései 1

John Keegan (szerk.): Második világháború

Népszerű idézetek

mcgregor>!

1941 márciusa és 1945 októbere között az Egyesült Államok leszállított a Szovjetuniónak 2000 mozdonyt, 11 000 vasúti teherkocsit, kevés híján 3 millió tonna benzint, 540 000 tonna sínt, 51 000 dzsipet, 375 000 teherautót és 15 000 000 pár csizmát és bakancsot. A Vörös Hadsereg amerikai bakancsban, amerikai teherautón rohamozta Berlint. Ezek nélkül hadjárata valószínűleg elakadt volna 1944-ben, valahol Nyugat-Oroszországban.
A csizma és a teherautó lényegesen fontosabb hadfelszerelési cikknek bizonyult, mint az a 15 000 repülőgép, 7000 harckocsi és 350 000 tonnányi robbanóanyag, amit a Lend-Lease szintén eljuttatott a Szovjetunióba; sokkal fontosabbnak, mint a teljes, a háború alatt leszállított brit segítség – 5000 harckocsi, 7000 repülőgép, sőt mint a 114 000 tonna gumi.

162. oldal

Kuszma P>!

„Hogy sikerrel járunk vagy sem, az kizárólag azon az árucikken múlik” – mutatott rá az egyik brüsszeli parkban üldögélő Wellington egy, a szobrokat szájtátva bámuló gyalogos közlegényre.

263. oldal

John Keegan: A parancsnoklás álarca A hadvezéri mesterség Nagy Sándortól napjainkig

1 hozzászólás
mcgregor>!

Hitler befektetése a tengeralattjáró-flottájába tehát megérte az árát. Részleges fojtó hatást gyakorolt a Németországgal közvetlenül érintkező ellenséges hatalmak támadó erőfeszítéseire, mindenekelőtt az oroszokéra, de a britekére is, késleltette a nagy amerikai expedíciós haderő gyülekezését a megszállt Európa küszöbén, és sikerrel akadályozta az ellenség „periferikus” stratégiájának fejlődését a Földközi-tenger medencéjében…

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler
mcgregor>!

A brit kereskedelmi tengerészet 30 000 embere – a békebeli személyi állomány egyötöde –, aki 1939 és 1945 között a német tengeralattjáróknak esett áldozatául, többségük vízbe fúlt, vagy megfagyott az Atlanti-óceán kegyetlen északi vizein, egészen bizonyosan legalább annyira az első vonalban küzdő frontharcos volt, mint azok a gárdisták és vadászpilóták, akiknek ők szállították a harc folytatásához szükséges anyagokat. Sem ők, sem amerikai, holland, norvég vagy görög tengerészbajtársaik nem viseltek egyenruhát, és csak kevesek emlékét őrzi bármiféle emlékmű. Ennek ellenére ők voltak azok, akik a Wehrmacht és a világuralom közé álltak.

165. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Atlanti-óceán
Sastojci>!

Alig hetven éve a megfutamodást, a harc megtagadását, a remegést vagy az apátiát is még a gyávaság jeleként bélyegezték meg, és még a viszonylag emberséges szellemű brit hadseregben is óriási erőfeszítésbe került egy másféle gondolkodásmód meghonosítása. Az első világháború első két évében olyan embereket lőttek főbe szökésért, akiknek viselkedésében ma a valódi ideg-összeroppanás tünetegyüttesét ismerjük fel. A halálbüntetéstől való rettegés „hisztérikus konverziós szimptómák” sokaságát produkálta (a katonák közvetlenül nem adták jelét szorongásuknak, ehelyett elvesztették látásukat, beszédképességüket, vagy többé nem tudták mozdítani végtagjaikat). A hadsereg végül kitalálta a módját, mivel magyarázhatja meg magának a nyilvánvaló tényt, hogy ilyen sok katonája roppan össze: feltalálta a „gránátsokkot”, amely egyetlen fizikai okot sugallt. Ezeket a katonákat az úgynevezett N.Y.D.N.-kórházakban kezelték. (N.Y.D.N.: Not Yet Diagnosed, Nervous, 'még nem diagnosztizált, ideg-').

379. oldal (5. A csata jövője – A csata megszűnése)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

3 hozzászólás
mlas>!

Alapjában véve a demokrácia nem más, mint eszköz, amely határt szab a hatalmat gyakorló személyek önzésének és nagyravágyásának úgy, hogy egyszerűen lecseréli őket, ha hibáik elviselhetetlenekké válnak.

716. oldal

John Keegan: A parancsnoklás álarca A hadvezéri mesterség Nagy Sándortól napjainkig

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia
mcgregor>!

Ha Hitler már 1942 előtt felépítette volna a 300 egységből álló tengeralattjáró-flottát, a továbbiakban pedig jelentősen bővítette volna, vagy sikerült volna 1944-nél korábban szolgálatba állíttatnia fejlett snorkelos, valamint forradalmian új hidrogén-peroxid-hajtású típusait, a részleges fojtogatásból akár teljes megfojtás is lehetett volna. Nem így történt, de Németországnak így is jelentős mértékben sikerült maximalizálnia az abból származó előnyöket, hogy stratégiai területének közepéről viselhetett hadat – vagyis a „belső vonalakon manőverezés” előnyeit, amelyeket a kontinentális hatalmak mindig is kihasználtak óceáni ellenségeikkel szemben az európai világ története során.

164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler · Németország
Sastojci>!

Az otthonában az ember természetes adottságnak tekinti a fedelet, a meleget, a pihenést és a változatos étkezést, márpedig ezekről a dolgokról tudjuk, hogy hadjárat során nehéz hozzájuk jutni. Érthető tehát, hogy ha egyszer valaki szert tett rájuk, a hadszíntéren uralkodó általános nyomorúságban mindennél többre értékeli őket, és nem szívesen mond le róluk. A veterán katonák – egy-egy kivételes egyéniséget leszámítva – általában nem is akarnak mást, mint jó szállást, egy csöndes szektort, egy kicsit jobb fedezéket. Ezeket lényegében az elhagyott otthon pótlékává akarják átalakítani, s ez olyan törekvés, amely ellen minden törekvő parancsnoknak küzdenie kell, ha mozgásban akarja tartani hadjáratát. A katonát még egy félig-meddig elfogadható szállás, egy szörnyűséges odú is maradásra csábítja. Hogy ez a kísértés milyen erős, akkor tapasztaltam meg, amikor a nyugati front egy nagy léptékű térképének tanulmányozása közben megkérdeztem apámat, hogy vajon 6 hüvelykes lövegekből álló ütege nem azon a területen állt-e, amelyet az a térképszelvény ábrázolt. De igen, felelte, és nyomban mutogatni kezdte rajta a jelentősebb tereptárgyakat, amelyre – ötven év távolából – teljes topografikus részletességgel emlékezett. (Ezzel a képességgel, úgy tűnik, az első világháború valamennyi túlélője rendelkezett.) Itt volt a gyümölcsös, ahol az üteg harcálláspontját berendezték, errefelé ásták be a lövegeket, itt pedig – s ez nyilvánvalóan fontosabb volt számára – itt volt a csatorna zsilipje, amelynél szép délutánokon úszni szokott, itt a mező, ahol futballoztak, itt pedig a tanya, ahol a Courvisier család omlettet sütött nekik (az ő fiuk ugyancsak harcolt valahol, s ezért sok katonát megsajnáltak, főként, ha tudott egy kicsit franciául). Itt volt az a kálvária, amely alatt esténként a bátyját várta, aki a szomszédos ütegtől jött át, és otthoni híreket hozott, itt fülelt a fenyegető sötétben, hallja-e már fivére sarkantyújának pengését a kövezeten. (Apám a francia pavé szót használta.) Nyilvánvaló volt, hogy Picardiának ez a négyzetmérföldje, bár a pusztulás és a rettenet helye volt, a néhány hónap során, amelyet itt töltött, az otthonosságnak, sőt biztonságnak azt az érzetét keltette fel benne, mint az a staffordshire-i vidék, amelyen felnőtt. És nem ő volt az egyetlen, aki megtalálta Franciaországban a maga Staffordshire-ját.

340. oldal (5. A csata jövője – A mozgó csatatér)

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja

Kuszma P>!

Minden hadseregnek megvan azonban a töréspontja. Akkor érhetik el, amikor a harcoló alakulatokban szolgálók eljutnak odáig, hogy magukban úgy kalkulálnak, életben maradásuk valószínűsége átlépte a lehetőség és a valószínűség közötti választóvonalat, a határt, amely a halál véletlenszerű eshetőségét nyilvánvaló statisztikai valószínűségétől elválasztja.

15 hozzászólás
berg>!

Számos hiteles beszámoló maradt azonban fenn, amely szerint Waterloonál „saját tűz” – vagy éppen „baráti” kardvágások – okoztak veszteségeket. Mercer hosszasan taglalja, mennyi bajt okozott neki egy porosz üteg, amely franciáknak nézte az embereit, és több veszteséget okozott neki, mint amennyit azok az egész napos harc folyamán elszenvedtek, és amelyet végül csak egy belga üteg megérkezése hallgattatott el. A belgák „tök részegek voltak, és nem különösebben izgatta őket, hogy kire-mire lőnek”, csakhogy ők meg a porosz üteget nézték ellenségnek.

234. oldal

John Keegan: A csata arca A közkatonák háborúja