John Hillaby
Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó
| Katalógusnév | Hillaby, John |
|---|
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Világjárók Gondolat
Népszerű idézetek
És voltaképpen mi a legjobb az egészben?
[…]
A függetlenség, mondtam. Ha az ember gyalogol, nem kell magát a megszabott órarendhez tartania, nem kell sehol vesztegelnie, míg csatlakozást kap, nem kell megvárnia, míg mások elindulnak. Egyedül, hátadon a pakkoddal, akármikor útra kelhetsz, akárhová, és ha úgy tetszik, útközben meg is változtathatod a terveidet.
5. oldal, Alapozás
– Ha meg nem sértem, M'sieur, maga két lábon járó anakronizmus. Mit vándorol, mint valami csavargó, amikor kocsival tíz perc alatt feljuthat a Combe de Goule tetejére?
– Mert gyalogszerrel sokkal többet látok útközben.
– De mennyi időt elpazarol!
– Ahelyett, hogy mit csinálnék?
Téthisz partjai, 179 - 180. oldal
Egyszer megkérdeztem egy sekrestyéstől, mi a templom nevezetessége. Azt vártam, a harangokat említi majd vagy a szentélyrekesztő falat. – A papunk felesége – mondta az emberem. – Úgy iszik, akár a gödény.
65. oldal
A társaság arról beszélgetett, mi az, amire ki-ki örökké emlékezni fog. Turgenyev ezt mesélte: – Fiatal koromban volt egy kedvesem, egy molnár leánya, aki Szentpétervár közelében lakott, s valahányszor vadászni mentem, betértem hozzá. Gyönyörű leány volt, igen sápadt: sajátos tekintetű szeme nem ritka népünk leányainál. Sohasem fogadott el tőlem semmit. Hanem egyszer mégiscsak így szólt: „Hozzon nekem ajándékot.” „Mit kívánsz?”, kérdeztem tőle. „Hozzon nekem szappant.” Vittem neki egy darab szappant. Elvette, eltűnt, azután irulva-pirulva visszajött. Felém nyújtotta illatos kezét, és így szólt: „Csókolja meg, ahogy a szentpétervári szalonokban csókolja a dámák kezét.”. Ekkor, meséli Turgenyev, ő a szép molnárleány lába elé borult.
Észak-Frankföld, 58. oldal
A tűlevelű fákat elszórt tölgyek és nyírfák váltották fel, amelyek sípolva lélegeznek az esőben. Ez a lombhullató fák jellegzetessége. Szakadó esőben a fenyőerdőre különös némaság borul. A fenyőtűk kiválóan szigetelik a hangot, de a lombok között az ember szüntelenül tudatában van a szélrohamoknak, mert a fel-feltámadó s megint elülő széllökések úgy hangzanak, mint megannyi hosszú sóhaj.
Észak-Frankföld, 61. oldal
[…] vitt az a nehezen körülírható vágy, amit általában úgy ismernek: szabadulni az egésztől.
7. oldal, Tengerparton
A házasság tekintetében szilárd elvet vallott: ellenezte. Szép a szertartás, vélekedett, de ő szerinte, úgymond, „a férfiember oldjon kereket, mielőtt még nagyon megszokná, hogy pontosan ott maradjon, ahol van.”
179. oldal
John Steinbeck mondja egyhelyütt, az Egyesült Államokat átszelő útjáról szólva, hogy gyakran elgondolkodott, vajon mi az oka, hogy amikor pontról pontra megtervezte az útvonalát, rendszerint füstbe ment az egész, de ha boldog nemtörődömséggel csak nekivágott, és ment az orra után, rendszerint gyönyörűen célhoz ért.
Észak-Frankföld, 68. oldal
Meredt szemmel bámultam egy nagy és sivár térképre, s rájöttem, hogy én vagyok az egyetlen ember, akinek sehová sem kell mennie, ezért elmehetek akárhová.
137. oldal, A sivatagban