John Fante amerikai

Fiatal voltam, éheztem, ittam, és író akartam lenni.

(első mondat)

Mindenható Isten, sajnálom, hogy ateista vagyok, de olvastad te Nietzschét? Ah, micsoda könyv! Mindenható Isten, játsszunk nyílt kártyákkal! Van egy ajánlatom. Csinálj belőlem nagy írót, és visszatérek az egyházhoz. És kérlek, Istenem, tegyél meg még valamit: tedd boldoggá az anyámat. Az öregem nem érdekel, neki elég, ha van bora meg jó az egészsége, de anyám annyit aggódik. Ámen.

27. oldal

Teáztunk. A tea állott volt. A cukor régi és összecsomósodott. A csésze poros, a teának valahogy öregség-íze volt, a kis süteményeknek pedig halál-íze.

63. oldal

Fiatal voltam, éheztem, ittam és író akartam lenni. Olvasmányaim nagy részét Los Angeles egyik belvárosi könyvtárából szereztem be, de egyetlen olyan könyvvel sem találkoztam, ami az utcáról vagy a hozzám hasonló emberekről szólt volna. Úgy tűnt, mintha mindenki csak játszana a szavakkal, és azokat tartanák kiváló íróknak, akik nem írnak semmiről. Ravasz, körmönfont írások voltak jól megformálva. Ezt olvasták, ezt tanították, ezen rágódtak, ezt adták kézről kézre. Kényelmes kis trükk volt. Dörzsölt, elővigyázatos világirodalom. Volt persze néhány kivétel, de olyan kevés, hogy azokat egykettőre elolvastam, és újra csak ott álltam az elképesztően unalmas könyvekkel megrakott polcok között. Ennyi évszázad tapasztalata, megannyi kézenfekvő könnyebbség – és a kortársaink mégsem képesek jó regényeket írni. Egyik könyvet a másik után vettem le a polcról. Miért nem mond már valaki valamit? Miért nem ordibál végre valaki?

De hol vannak a szavak, és hol a vágy, amit hoztam magammal? És hol vannak az álomképeim, hol a szenvedélyem, és hová lett a bátorságom, és miért kacagok hangosan olyan dolgokon, amelyek nem is viccesek? Gyerünk, Bandini – tedd, ami a szíved vágya, légy szenvedélyes, ahogy a könyvekben szoktak. Két ember egy szobában; egyikük nő; a másik, Arturo Bandini, aki se hal, se hús, se jó füstölt hering.

116. oldal

Erre képtelen voltam. Feküdni egy nő mellett, és közben egy másikról áradozni.

117. oldal

Aztán el akartam mondani neki, miért jöttem, már ott volt a nyelvem hegyén, de tudtam, hogy sosem fogom elmondani. Feküdtünk egymás mellett, bámultuk az üres plafont, és eljátszadoztam az ötlettel, hogy mégis elmondom neki.

Az a baj magával, Mr. Bandini, hogy nem tud vele bánni. Túl kedves hozzá. Maga nem érti a mexikói nőket. Nem szeretik, ha embernek tekintik őket. Ha valaki kedves velük, akkor átnéznek rajta.

152. oldal

Egész éjjel sírtunk és ittunk, és részegen ki tudtam mondani, ami a szívemben bujkált, az összes találó szót, az összes elmés hasonlatot, mert te másvalaki után sírtál, és egy szót sem hallottál abból, amit mondtam, de én hallottam magamat, és meg kell hogy mondjam, Arturo Bandini piszok jó volt aznap este, mert az igaz szerelmével beszélgetett, és az nem te voltál, nem is Vera Rivken, hanem az igaz szerelme.

163. oldal

Guarda il tuo colorito. È scuro come quello degli italiani. E anche i tuoi occhi sono neri.

139. oldal