John Cowper Powys brit

    A kis házak egyikében, ahol valamilyen oknál fogva sem függönyt, sem spalettát nem használtak, Wolf egy kis asztalon két égő gyertyát látott s mellette valakit, aki olvasott.
    Megérintette Mr. Valley karját, és egy darabig ott álltak, elmerülve az önfeledt olvasó nő nézésébe. Idősebb nő volt, aki a két gyertya világa mellett olvasott, állát egyik karjára támasztotta, míg a másikat elnyújtotta az asztalon. Az asszony arcán semmi rendkívülit nem lehetett észrevenni, a könyv, külseje után ítélve, nyilván olcsó ponyva lehetett; de a kép, ahogy Wolf ebben a közönséges szobában éjfélkor maga előtt látta, lelkében az emberi élet drámájának leírhatatlan érzését keltette fel. Mérföldekre és minden irányban nyugodtan pihentek a pásztori földek harmat-áztatott távoliságukban. De itt, a két hegyes lángocska mellett, egy elszigetelt tudat vigyázta bensőséges figyelemmel a szerelmet, születést, halált, az emberi történések egész kavargó változékonyságát. Az egyszerű, sápadt, szemüveges fej ebben a pillanatban a meleg emberi öntudat kis szigetévé vált a hatalmas, nem emberi éjszaka közepette.
    Elgondolta, hogy valamikor a jövőben, amikor az iszonyatos tudományok már egészen megváltoztatták a földet, egy hozzá hasonló útszéli filozófus talán még mindig megleshet egy ablakon keresztül egy gyertyafény mellett olvasó emberi fejet, és a látvány kifejezhetetlenül meghatja. Elméjében újra elhatározta, miközben Mr. Valley meglepetésére még mindig ott ácsorgott a gyertyafényes ablakban leselkedve, hogy soha életében nem engedi az efféle dolgok szépségét elragadni magától semmi úton, bárhogy erőlködjék a tudomány.
    Végül mégis engedelmeskedett társa türelmetlenségének és elindultak.

VIII. A Három Bíbic (I. 239. o., Magvető)

– Csupán azt akartam mondani – folytatta a lány kissé görcsösen és szinte gőgösen formálva a szavakat –, hogy én nem úgy nézem az egyes filozófiákat, mint „igazságokat”, hanem mint különféle országokat, amelyekben barangolhatok, s ezeknek az országoknak megvan a maguk sajátos fénye, saját gótikus építményei, csúcsos tetői, fasorai… De attól félek, hogy mindezzel untatom!

121. oldal, V. fejezet: A feketerigó éneke (I. könyv)

    Míg ezeken gondolkozott, a letaposott fűben szemébe tűnt egy kis pitypangvirág aranyos arca. Fáradtan megérintette botja végével szirmainak peremét és eltöprengett: „Ha itthagyom, az emberek néhány perc alatt valószínűleg beletapossák a sárba; ha pedig letépem, elhervad, mielőtt hazaérek!”
    Úgy döntött, hogy meghagyja a pitypangnak a fennmaradás esélyét. „Végeredményben, lehet, hogy megmarad – gondolta –, és ha nem? Ailinon! Ailinon! Mit számít?”

IX. A lovasbemutató (I. 278. o., Magvető)

Imagination! How all other ways of escape from what is mediocre in our tangled lives grow pale beside that high and burning star!

Azonban ahol minden indíték egyformán lanyha, egy szalmaszál is megbillentheti a mérleget!

XXIII. Lenty Pond (II. 300. o., Magvető)

A Waterloo-pályaudvartól Ramsgardig, a kis dorseti mezővárosig, az utazás legfeljebb három vagy négy óra hosszat tart, de mivel Wolf Solent elég szerencsés volt, hogy üres szakaszt talált, az összpontosított gondolatok olyan orgiájának engedhette át magát, hogy ez a három vagy négy óra olyasvalamivé nyúlt, ami már túl van minden emberi mértéken.

(első mondat)

– Igen szépek az idén a barackjai – mondta Jason a squire-nak. – És nagyon jó gondolat volt öntől, hogy hálót vont köréjük. A tolvajok majd félnek hozzányúlni a hálókhoz. Mintha csak egy zsoltár latin kezdete lenne. A gyümölcs ettől többnek látszik, mint gyümölcsnek. Valami szent dolognak, úgy gondolom.

XIV. Hajló füst (I. 392. o., Magvető)

Vérmérséklete végzetes tényei közé tartozott, hogy teljesen bizalmatlan volt az iránt, amit „objektív igazságnak” neveznek. A „valóságot” hovatovább puszta névnek tekintette, melyet az egyének a különféle életbenyomások legtartósabbikára és legélénkebbjére ruháznak tapasztalataik során. Lehet, hogy ez lényegtelen szempont egy olyan szilárd valamivel szemben, amit „igazság”-nak neveznek; de ő így érezte és úgy vélte, soha nem is fogja másként érezni.

XIV. Hajló füst (I. 395. o., Magvető)

Eh! az emberi Bánat istene férfi; de a Szerelem nőket feszít keresztre.

XXII. Az élő vagy a halott? (II. 267. o., Magvető)

És most, szerelmi játékaik elcsitulásával, Wolf elalvás előtti utolsó gondolata az volt, hogy minden emberi tudat milyen roppant kiterjedésű ismeretlen tartományokat zár magába saját határain belül. A felületes szem számára két koponya feküdt itt egymás mellett; ám a valóságban két nagy kiterjedésű világrész nyúlt el egymás mellett, mindegyik saját egével, saját földjével és vizével, saját idegen széljárásával. És csupán azért volt képes így érezni ebben a pillanatban, mert lelke, hogy úgy mondjuk, testétől tisztára mosódott a mai napon. De hogy mik voltak Gerda gondolatai, amelyeket hazatérésével a szobába lépve és gyertyát gyújtva félbeszakított, most éppúgy nem tudta, mint az előbb.

XIII. Fattyúk otthona (I. 385. o., Magvető)