John Bradshaw amerikai

Tudom, hogy mit akarok igazából karácsonyra. A gyerekkoromat akarom vissza. Senkitől nem fogom megkapni, tudom, hogy ennek nincs értelme, de elvégre ki beszél értelemről karácsonykor? Egy régi-régi, távoli gyerekről van szó, és a jelen gyermekéről. Benned és bennem laknak, szívünk ajtaja mögött várnak, hogy valami csodálatos dolog történjék. (Robert Fulghum)

Előhang

Az ember egy hajdani kín hatására mond oda nem illő dolgokat, cselekszik célszerűtlenül, nem tud megbirkózni a helyzettel, és elvisel szörnyű érzéseket, amelyeknek a jelenhez nincs is semmi közük.
(Harvey Jackins)

27. oldal

Három dolog tűnik fel a belső gyermekkel való munka során. Az emberek változásának sebessége; a változás mélysége; és az az erő és alkotókészség, amit a múlt sebeinek begyógyulása eredményez.

A megsebzett belső gyermek telítve van a gyerekkori sérülés szomorúságából eredő, fel nem szabadított energiával. Az egyik ok, amiért szomorúnak kell lennünk, az, hogy lezárjuk a fájdalmas múltat, s így energiáink hozzáférhetővé válnak. Ha elfojtjuk a bánkódást, az energia megfagy.

A stresszhez való alkalmazkodást a természet átmeneti, és nem krónikus állapotnak szánta. Egy idő után az, aki az alkoholista viselkedés kínjait krónikusan tapasztalja, elveszti kapcsolatát saját belső utasításaival, saját érzéseivel, saját szükségleteivel, vágyaival.

Ha tudunk bízni a világban, meg tudjuk tanulni, hogy magunkban is bízzunk.

Ha a gyerekkort a szabad alkotó játék időszakának tekintjük, tudomásul vehetjük, hogy embernek lenni annyi, mint játékosnak lenni. Legnagyobb emberi tevékenységeink a „képzelet ugrásai”, ezek felelősek kiemelkedő tanulmányainkért, felfedezéseinkért és elméleteinkért. Ahogy egyszer Nietzsche megállapította, ahhoz, hogy érettek legyünk, vissza kell szereznünk gyermekkorunk játékának komolyságát.

Két szerelmes ember újraéli a legkorábbi anya-gyerek-kötődés szimbiózisát. Lényegében egymásba olvadnak. Az egység és hatalom mindenható érzését élik át. Mindketten legmélyebb, legsebezhetőbb lényüket osztják meg a másikkal. Ez a nagyfokú sebezhetőség okozza, hogy az emberek félnek a bensőséges kapcsolatoktól, és végül lerombolhatják az intimitást. Egy kapcsolatban akkor omlik össze a bensőségesség, ha egyik vagy mindkét résztvevő visszautasítja, hogy felelősséget vállaljon megsebzett belső gyermekéért.

Akkor gyógyul meg mérgező szégyenünk, amikor felfogjuk, hogy „felnőtt gyermek” – problémáink akörül forognak, hogy mi történt velünk, és nem akörül, hogy tulajdonképpen kik vagyunk.