Jenny Erpenbeck német
1967. március 12. (Berlin) –
Tudástár · 6 kapcsolódó alkotó
Katalógusnév | Erpenbeck, Jenny |
---|---|
Nem | nő |
Könyvei 13
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Valahol Európában L'Harmattan · JAK Világirodalom · JAK – Világirodalmi sorozat József Attila Kör
Antológiák 1
Népszerű idézetek
„Amikor mindennek vége, nem az ellenségeink szavaira fogunk emlékezni, hanem barátaink hallgatására.”
Martin Luther King
Az afrikaiak bizonyára nem is tudják, ki volt az a Hitler, mégis: csak akkor vesztette el Hitler valóban a háborút, ha ők most túlélik Németországot.
57. oldal
Ahhoz, hogy kiderítse milyen is volt az átmenet a kitöltött és rendezett mindennapok, valamint a menekültlét mindenfelé nyitott, mondhatni huzatos mindennapjai között, tudnia kell, mi volt az elején, mi a közepén – és mi van most. Ott, ahol egy ember élete ugyanannak az embernek a másik életével határos, láthatóvá kell válnia az átmenetnek, ami önmagában, jobban megnézve, voltaképp semmi.
Hol nőtt föl? Mi az anyanyelve? Mi a vallása? Hány tagú a családja? Hogy nézett ki az a ház, ahol felnőtt? Hogyan ismerkedtek meg egymással a szülei? Volt-e televíziójuk? Hol aludt? Mit ettek? Mi volt a kedvenc rejtekhelye gyerekkorában? Járt-e iskolába? Milyen ruhát viselt? Voltak-e háziállatai? Tanult-e valami szakmát? Van-e saját családja? Mikor jött el a hazájából? Miért? Van-e még kapcsolata a családjával? Milyen céllal indult útnak? Elbúcsúzott-e otthon? Mit vitt magával, amikor elment? Milyennek képzelte Európát? Mi más? Mivel tölti a napjait? Mi hiányzik a legjobban? Mit szeretne? Ha lennének gyerekei, akik itt nőnek fel, mit mesélne nekik a hazájáról? El tudja-e képzelni, hogy itt öregedjen meg? Hol szeretné, hogy eltemessék?
45-46. oldal
Ha gyerekei lennének. Vagy legalább unokaöccsei és unokahúgai. Így azonban most minden, amire a felesége régen azt mondta, hogy limlom, már csak a saját örömére van. Ha pedig ő egyszer már nem lesz, akkor senkiére. Hát persze, valami antikvárius valószínűleg beveszi majd a könyveit, és ezt-azt, egy első kiadást vagy egy dedikált példányt talán még el tud majd adni valami könyvmolynak. Egy olyannak, mint ő, akinek még szabad, ameddig él, limlomot felhalmoznia. És így megy majd tovább.
14-15. oldal
Az olyan házban, ahol haláleset történt, azonmód megállítják az órát. A tükröt letakarják, mert különben két holtat látni. Kinyitják a felső ablakokat, és ha nincs padlásablak, akkor meglazítanak egy tetőcserepet, hogy eltávozhasson a lélek. A holtat megmosdatják és átöltöztetik. A férfira fekete gérokkot húznak, az asszonyra a fekete ruháját. A holtra cipőt adnak. A hajadont menyasszonyi díszben, fehér ruhában, mirtuszkoszorúban és fátyolban temetik el. A holtat szalmára fektetik. Arcára pálinkába vagy ecetbe áztatott rongyot tesznek. Testére csalán kerül, hogy ne kéküljön el. A férfi halott mindkét oldalára egy-egy baltát helyeznek. A női halott testére egy balta jön, nyelével láb felé. Koporsóba tételkor a baltákat eltávolítják. A hullanedvet tartalmazó edényt elássák az eresz alá. A szalmát, amelyen a halott feküdt, és a régi ruháit elégetik vagy elássák. A halált kihirdetik az ólak állatai és a kertek fái között az alábbi szavakkal: Gazdátok meghalt. Mielőtt a koporsót átvinnék a küszöbön, háromszor lerakják. A lélek visszatértét megakadályozandó, amint a koporsó átjut a küszöbön, bezárnak minden ablakot és ajtót. Vízzel öntik fel a padlót, és felsöprik a szobát. A székeket, ahol a koporsó feküdt, felfordítják és a padlóra fektetik. Hogy elejét vegyék minden visszatérésnek, a távolodó halottas menet után vizet öntenek egy tálból, miképpen akkor is, ha az orvos vagy a sintér hagyja el a tanyát.
22-23. oldal
Iskoláskorában, az ötvenes években Richardnak segítenie kellett a burgonyabogár összeszedésében a földeken, mert az NDK mezőgazdasági minisztériuma azt állította, hogy az amerikaiak bogarak ledobásával próbálnak szabotázst kifejteni. A gyerekek hosszú sorokban, befőttesüveggel a kezükben mentek végig a földeken, hogy minden növényt ellenőrizzenek, és a bogarakat beledobják az ecetbe. Később tudta meg, hogy már a náci időkben is iskolásokat alkalmaztak, sőt az SA embereit és katonákat is, hogy megsemmisítsék a sárga-fekete csíkos, kúszó-mászó amerikai csodafegyvert. Akkor tehát a bogarak ledobásával az amerikaiak először a fasiszták ellen harcoltak, aztán meg mindjárt tovább az antifasiszták ellen? Vagy a bogarak serege egyszerűen valahogy magától döntötte el, hogy mi ízlik neki? Bogárszemszögből egy ilyen burgonyaföld 1941-ben nyilván ugyanolyan zöldnek látszott, mint 53-ban. A fal leomlását követően aztán, Richard első hivatalos londoni útja során, egy idősebb angol kollégája este whiskey-zés közben elmesélte, hogy iskoláskorában neki az angol földeket kellett végigjárnia, hogy a második világháború alatt az állítólag németek által biológiai hadviselésként bevetett burgonyabogarakat irtsa. Németország még kísérleteket is folytatott a bogarak pusztító hatását illetően, állította az angol germanisztikaprofesszor, és a háború vége felé a kártevők ezreit dobták le Pfalz fölött, a saját országukban!, tesztelés céljából.
91–92. oldal, 17 (Park, 2017)