!

Jean Shinoda Bolen

Képek 4

Könyvei 6

Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők
Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istenek
Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő idősödő istennők
Jean Shinoda Bolen: Ring of Power
Jean Shinoda Bolen: Crossing to Avalon
Jean Shinoda Bolen: Las diosas de cada mujer

Népszerű idézetek

>!
EsztA

Minden földi nő potenciális hősnő. Főszereplője saját élettörténetének, annak az utazásnak, amely a születésével kezdődik és egész élete folyamán tart. Amint járja a maga útját, bizonyára találkozik szenvedéssel, magánnyal, bizonytalansággal, sebeket kap, és korlátok, akadályok keresztezik szándékait. Megtalálhatja az élete értelmét, kiérlelheti személyiségét, megélheti a szerelmet, vagy a kegyelem állapotát, és bölcsességre tehet szert.

219. oldal

>!
EsztA

A betegeim tanítottak meg rá, hogy az ember nem attól lesz olyan, amilyen, ami megtörténik vele, hanem attól, ami benne történik meg. Nem az ártalmak mértéke volt az, ami eldöntötte, hogy mivé lettek, hanem az, amit éreztek, ahogy belül, vagy a viselkedés szintjén reagáltak ezekre az ártalmakra.

219. oldal

>!
Khimaira

Perszephoné az alvilág úrnője, királynője és elevenek ottani vezetője lett. Ahányszor csak egy hős, vagy hősnő leszállt a holtak közé, Perszephoné volt az, aki fogadta és kalauzolta. (Érdekes módon mindig jelen volt. Annak ellenére, hogy az év kétharmadát az olümposziak között tölthette, egyetlen látogató sem talált egy cédulált az alvilág kapuján ezzel a felírással: "Hazamentem anyámhoz.")

199. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Perszephoné
2 hozzászólás
>!
zsofi017

Athéné egész mitológiájában csupán egyetlen történet szól egy halandó nőről: Arakhnéról, a mesteri szövőnőről. A gyászos eset pedig úgy történt, hogy a híres szövőasszony Athénétől tanulta ugyan mesterségét, de ügyessége oly elbizakodottá tette, hogy magát az istennőt is versenyre hívta. Mindketten sebesen és gyönyörűen dolgoztak, Arakhné azonban Zeusz legpajzánabb kanadjait mintázta meg, s ezen a szűzies Athéné olyannyira felháborodott, hogy eredményhirdetés helyett menten pókká változtatta Arakhnét, hogy örökké függve kelljen szőnie, utódaival egyetemben. (…) A pórul járt iparművésznő neve egyébként fennmaradt: a zoológusok máig arakhnoidáknak nevezik a pókokat.

73-74. oldal

>!
hippi_lány

„Az álom megszemélyesített mítosz, a mítosz az elszemélytelenedett álom.”

>!
zsofi017

Egy másik – ugyancsak jellemző – változat szerint Artemisz megharagudott Óriónra, mert a vadász azzal kérkedett, hogy minden vadat leterít a Földön, vagy talán, mert elcsábította az egyik nimfát. Nos, az összes mítoszban közös mozzanat, hogy Artemisz megbánta tettét, és Óriónt kedvenc vadászkutyája társaságában az égboltra emelte a csillagok közé. Azóta is ott vadászik, a kutya: Szíriusz kíséretében.

46. oldal

>!
zsofi017

Artemiszről nehezen állítható, hogy „kotlóstyúkszerű” anya lenne. A terhesség elnehezítő állapota, a szoptatás és a csecsemőgondozás „rabsága” nem az ő világa. Alakja eldeformálódását kifejezetten nehezen viseli el, és nem is érez erős késztetést, hogy szüljön (ehhez Déméter jelenléte kell), viszont nagyon szereti a gyerekeket.
Azok a nők, akiknél Artemisz a domináns őstípus, egyáltalán nem érzik „fogyatékosnak” magukat, ha nincsen saját gyermekük, mivel sajátos anyai érzelmeiket – melyek leginkább egy ifjú és megértő nagynéniéhez hasonlatosak – igen jól ki tudják élni mások gyerekein.

60. oldal - Artemisz, az anya

>!
zsofi017

Az Aphrodité-tudat a borszakértőéhez hasonlatos, akinek az a feladata, hogy egy új borfajtát törzskönyvezzen. Az illető természetesen szereti a hivatását, és a bort is, mint ahogyan az Aphrodité-nők is szeretik az embereket, és olyanformán közelednek hozzájuk akár egy információ megszerzése érdekében, mint borszakértőnk, aki örömmel lát a feladathoz. A fény felé tartja a poharat, amiben a drága nedű illatozik. Meghatározza a színét, megállapítja a tisztaságát, belélegzi a karakterét, édességét vagy szárazságát, s még az utóízét is megfigyeli. Óriási tévedés lenne azonban feltételezni, hogy az a pohár bor, amit a szakértő ily módon kitüntetett „szeretetteljes figyelmével”, valami különleges, ritka fajbor, vagy akár élvezhető lenne.
Ugyanilyen tévedésben szoktak lenni azok a személyek, akikhez egy Aphrodité-tudatú nő odafordul. Sütkéreznek a rivaldafényben, vonzónak és érdekesnek találják magukat,és elfogadottnak is, hiszen Aphrodité pozitív és kedves módon reagál mindenre, amit mondanak, nem kritizál és nem vizsgáztat. Ami éppen érdekli, annak, ha átmenetileg is, de teljesen odaadja magát – ilyen az archetípus stílusa. Megtévesztően csábító hatással van ez a stílus a másik személyre, aki azt hiszi, elbűvölte partnerét, s hogy az már bele is szeretett – holott erről szó sincs.

215. oldal

>!
zsofi017

Úgy gondolom, hogy az álom hordozója – terapeuta, pártfogó, tanár, vagy szülő, aki „jó kertésze” mások fejlődésének olyasmit idéz elő, amit Robert Rosenthal kutató pszichológus „Pügmalión-hatás”-nak nevezett el. A dolog lényege, hogy a pozitív elvárások igen erős hatást gyakorolnak az emberre. Pügmalión Küprosz (Ciprus, Aphrodité szigete) királya volt, és sokáig nem volt asszonya. Egyszer elefántcsontból csodálatos nőalakot faragott vésőjével, oly tökéleteset, hogy maga is elcsodálkozott rajta. Úgy látta, ilyen arccal, ilyen alakkal még soha élő asszony nem járt a földön. Alaposan bele is szeretett saját művébe. Csókolgatta, beszélt hozzá, becézgette, simogatta s még ajándékokat is vitt neki: kagylókat, kerek kavicsokat, tarka madarakat és sokféle virágot, még a Nap lányainak könnyeiből született borostyánkövet is. A szobor azonban szobor maradt. Végül eljött Aphrodité ünnepe, amit az egész sziget nagy pompával ült meg. Maga az istennő is megjelent, és amikor a király áldozatot mutatott be neki, meghallgatta titkos kérését, és eleven nővé változtatta a szobrot. Ő lett Galateia.

218. oldal - A Pügmalion-hatás

>!
zsofi017

Aphrodité tehát beleszeretett Adóniszba, leszállt az Olümposzról, elhanyagolta kedves szigetét is, és beállt kedvese mellé vadászni. Veszedelmes vadra azonban soha nem lőtte nyilát, és óvta ettől Adóniszt is. Az ifjú azonban, alighogy egy kis időre magára maradt, egy hatalmas vadkant sebzett meg, s az rárohant a vadászra, és kegyetlenül szétszaggatta.
Halála után – s itt már a két mítosz találkozik – egy időre minden évben feljöhetett az alvilágból Aphroditéhoz. Minden csepp véréből virág fakadt, tavasszal sárgán, nyáron vérpirosan virít a gyenge szirmú hérics (Adonis).

224. oldal