Jean-Pierre Montcassen magyar

Jegyezze meg, hogy az ember mindent tud, csak van, amit még nem csinált.

150. oldal

Barátom, vannak alkalmak, melyeket ha elmulaszt az ember, az isten sem teremti meg újra… úgy hiszem, ez olyan.

375. oldal

Petőfi már messziről megismerte a hírből és Szilágyi által leírt, nagybajuszú férfit, aki egy fiatal diófát nézdegélt értő szemmel. Tavaly őszön ültette: vajh, megeredt-e?
− Addig éljen a gazda, míg abból a fából telik ki koporsója! − kiáltott feléje Petőfi.
Arany odanézett és a köpenyes-mentés, fehérgalléros fiatalemberben tüstént ráismert várva-várt vendégére.
− Kívánságnak se rossz, hallod-e pajtás!

Arany, amikor gyermekei nem látták, ölébe vette Petőfi fiát.
– No, te apró ártatlanság, hát mit is tehetnél te arról, hogy ilyen világban élsz?
A kicsi nagy szemeket meresztett a nagybajszú emberre, öklét a szájába nyomva kezdte csócsálni. A fogzás csalhatatlan jele, s a férfi eltűnődött rajta, hogy ezt a változást szüleinek kellene inkább látnia. A kis Zoli értelmes tekintetű, bájos gyermek, amennyire meg tudta ítélni az orra az anyjáé, szája az apjáé, egy valami azonban nemigen illett a kerek, szabályos fejecskére, az elálló ördög-fülecskék. Na, ezt majdan kinőheti, s méltó utódjává válik a hon híres, hírhedt költőjének. S Aranynak egyszerre megesett a szíve az elárvult csöppségen és meghatódásának kényszerében arcon csókolta.

A halász szende mosollyal az arcán a fejét csóválta.
– Én megfogadtam, hogy ha Arany János belém botlana, én adok néki ajándékba egy halat. Mert engem úgy megörvendeztette a Velszi bárdokkal, hogy arra nincsenek szavak. Én végigharcoltam tüzérként a szabadságharcot, sok bajtársam odaveszett vagy emigrált, látja kiégett az egyik szemem, üveg vagyon helyébe, és én má’ annyiszor elátkoztam Ferenc Jóskát! Hej, Istenem, de megadta neki a versében, de megadta!
A szenvedélyes szavakra az egyik kocsis felfigyelt, közelebb oldalgott.
– Arany János? – és a kezét nyújtotta. – Hadd szorítom meg a kezét uraságodnak! Kegyelmed a magyarság lelkiösmerete, a békés emberek reménysége! Fogadjon el tőlem egy demizson bort! Jóféle, Budafokon termett!
Arany hol az egyik, hol a másik férfi felé pislogott értetlenkedve.

Kedves, szerető hitves, két tündéri gyermek; és már nyakon is csíptük a boldogságot, ami nem kis szó!

364. oldal

A közös éneklésre elengedhetetlen szüksége van a léleknek.

43. oldal, II. fejezet

Kielégülten és elcsigázottan szenderegtem a mellén, érzékelve a szívdobogását. Nem sejtem, hiszen még nem kérdeztem más nőktől, ők hogyan vannak ezzel, de nekem a legnagyobb megnyugvás és melengető boldogság szeretkezés után hallgatni kedvesem szívverését, s úgy elszenderedni, hogy a dobogás ringat álomba. Olyankor érzem azt, hogy kivételezett nő vagyok, olyan nő, aki a legnagyobb biztonságban és szeretetben él.

– Attól vagy te beteg, Jani, hogy elhagyod magadat! Nem látsz rendesen, tudjuk, de annyi baj legyen! Nem fogja már fejed a verset, oda se neki! Hanem az ifjúság még mindig fel tudna lelkesíteni. Azt gondoltam ki, hogy elviszlek egy-két líceumba, ahol előadást tartanál diákoknak. Képes vagy rá, én biztosra veszem.
– Hová vinnél te engem félhóttat, Pali. Mindkettőnk szégyenére katedrára állítanál, mint egy múmiát?