Janet M. Thuesen

ENFP: „Soha nem vész el semmi. Vagy egy másik P-nél van, aki nem találja, vagy egy J gondosan elpakolta.”

87. oldal, 5. fejezet

Megítélő: „Veletek észlelőkkel az a probléma, hogy minden kérdésre egy újabb kérdéssel válaszoltok.”
Észlelő: „És ez baj?”

89. oldal, 5. fejezet

Keirsey szerint az NF-ek az önazonosságukat keresik az életben. Ez a keresés arra sarkallja őket, hogy minduntalan feltegyék a következő kérdést: „Ki vagyok én?” (Az SJ-k, ahogy látni fogjuk, a természetükből fakadóan hajlamosak erre valamilyen válasszal szolgálni – például olyasmivel, hogy „Egy agyalágyult vagy.” Az NF számára ez egyszerűen a következő kérdéshez vezet: „És ki vagyok most, hogy tudom, hogy egy agyalágyult vagyok?” És az élet megy tovább.)

71. oldal, 4. fejezet (Az NF (intuitív-érző) temperamentum)

A nemekkel kapcsolatos gondolkodó-érző probléma gyakori jelenség a munka világában. A gondolkodó típusú nő sebes folyású negatív árral szemben úszik élete legtöbb területén, kiváltképp a munkahelyén. Ha tárgyilagos és határozott döntéseket hoz, „keménynek” és „nőietlennek” tekintik, és egy sor más, még durvább megjegyzésnek van kitéve. Az érző típusú férfi hasonlóképpen sajátos problémákkal szembesül a munkahelyén; pipogyának nevezhetik pusztán a törődő természete miatt. Ám mint oly gyakran, férfiként mégis előnyt élvez: noha neki is árral szemben kell úsznia, az érző típusú férfi esetében ez az ár nem olyan sebes folyású, mint az, amelyikkel a gondolkodó típusú nőnek kell megküzdenie.

48-49. oldal, 3. fejezet (Hogyan hoznak döntéseket a gondolkodók és az érzők?)

Nem könnyű dűlőre jutni valakivel, aki meg van győződve arról, hogy neki van igaza.

183. oldal

„Hálás vagyok a húszévnyi hűségedért, de néha igazán begurulhatnál.”
Egy ISFJ-vel dühöngeni olyan, mint vattacukrot enni: eltűnik, amint beleharap az ember.

191. oldal, 7. fejezet

Amikor egy pszichológus vagy valamilyen más viselkedéskutató a személyiséggel kapcsolatos „kódolási” sémát hoz létre – még ha az alapos kutatáson és pszichológiai elméleten alapszik is –, sokunkban ellenérzést és negatív érzéseket vált ki a tipizálás gondolata, miközben magunkban továbbra is gond nélkül folytatjuk a besorolást és beskatulyázást. A bennünk megjelenő válasz gyakran szintén beskatulyázás: „Ugyan mit tudnak ezek az agykurkászok az érzelmi marhaságaikkal?” Röviden: valaki, akiben ellenérzést vált ki a kategorizálás, méltatlanul beskatulyáz egy egész szakmát, és lebecsüli mindazt a jó munkát, amit a szakma számos képviselője végez.

18. oldal, 1. fejezet (Beskatulyázás)

Amint a megítélők megismerik a beütemezett feladatokat, tudják, hogy mennyi szabadidejük van. Az észlelők számára az egész „szabad” – ezért vigyázzunk, hogy mit ütemezünk be. (Igazából annyira szervezetlenek, hogy amikor feltettük ezt a kérdést egy csoportnyi észlelő számára, akik az ország egyik legnyereségesebb vállalatánál dolgoztak, egyszerűen annyit írtak, hogy „az attól függ”.)

119. oldal, 6. fejezet (Mihez kezdenek az idővel a megítélők és az észlelők?)

A tipológiai eltéréseiket nemi különbségekként értelmezték: a férfit az a vád érte, hogy egy „hatalmaskodó hímsoviniszta disznó”, míg a nő fejéhez azt vágták, hogy „kemény amazon”, aki nem képes engedelmeskedni az utasításoknak. Mindkettőjüknek tekintetbe kellett venniük a tényt, hogy a társadalom nem igazán kedveli a gondolkozó típusú nőket, az ESTJ férfiak a legkevésbé, mert ők különösen ragaszkodnak a hagyományos, macsó férfi szerepekhez. Az, hogy egy konfliktust inkább a személyiségtípusok közti eltérések, mintsem egyéni különbségek fényében látunk, elveszi a konfliktus személyes élét – s ezáltal hatástalanítja azt.

139. oldal, 6. fejezet

Úgy hiszik, hogy még a legjobb is lehet jobb. Az ENTJ ezzel a hozzáállással közelít meg mindent.

343. oldal