James S. A. Corey amerikai

(…) mert ha jobban belegondolunk, az ember ma sem több kíváncsi majomnál. Még mindig meg kell böködnie egy bottal mindent, amit talál, hogy kiderítse, mire való.

531. oldal

A középső oszlopban azok a gyarmatosító hajók szerepeltek, amelyeket ő és a flotta lefoglalt: a Bedyadat Jadida a Lunáról. A John Galt és a Mark Watney a Marsról.

Elég egyetlen bezárt ajtót mutatni az embernek, és nem számít, hány nyitott ajtót talál, valami arra készteti, hogy megtudja, mi lehet azon egy mögött.
Akadtak, akik gyarlóságként igyekeztek feltüntetni ezt a kényszert. A faj hibájaként. Az emberiséget vírushoz hasonlították. Olyasféle lényhez, amely szakadatlanul azon igyekszik, hogy kitöltse a rendelkezésére álló teret. A legutóbbi beszélgetésükből ítélve úgy tűnt, hogy Hector egyre inkább ezzel a nézettel azonosul. Anna viszont elvetette ezt a szemléletet. Ha az emberiség képes lett volna rá, hogy megelégedjen azzal, ami adott, még ma is fákon élne, és nyüveket enne egymás bundájából. Anna már járt a Jupiter egyik holdján. Tekintetét a kupolákon keresztül a hatalmas vörös foltra vetette, amelyhez olyan közel lehetett, hogy látta a szülőbolygójánál is hatalmasabb vihar forgó-kavargó örvényeit. Olyan vizet ivott, amelyet a naprendszerrel egy idős jégből olvasztottak. És ez az emberi elégedetlenség és szemtelen vállalkozói kedv juttatta őt oda.

Minden birodalom addig növekszik, amíg a kiterjedése meghaladja a lehetőségeit. Először amiatt kezdtünk harcolni, hogy kié legyen a legjobb ág a fán. Aztán lemásztunk, és pár kilométernyi fás területért harcoltunk. Aztán valaki lóra ült, és több száz vagy ezer kilométer széles birodalmak jöttek.

Odahaza, a Marson, a szél és a por óránként megváltoztatta a tájat. Itt ugyanazokat a lábnyomokat követve haladt, mint tegnap, meg azelőtt, meg azelőtt. És ha soha nem térne vissza, azok a lábnyomok jócskán túlélnék őt. Jobban belegondolva, meglehetősen hátborzongatónak érezte ezt.

– Épp az ebédből érkeztem vissza. Nem ütemezett jelentést kaptam az ön számára megjelölve. Hogy azonnal értesítsem. Próbálkoztam az asszisztensénél, de nem vette fel.
– Még fiatal. Időnként alszik. Gyengeség, tudom.

– Értem – felelte belenyugvón Holden. – Nincs kávé. Ez egy igazán rettenetes bolygó.

411. oldal

– A mindenre elszánt elmebetegek mindenre elszánt elmebetegekre jellemző dolgokat tesznek, ha kiderül róluk, kik ők. Nem vagyok hajlandó felmenteni őket csak azért, mert tartok a reakcióiktól. Amikor így jár el velük az ember, az ő kezükbe kerül a hatalom.

Az a fajta kamasz fiú, aki még mindig úgy gondolta, hogy bármilyen probléma megoldható azzal, ha elég sokszor belelő. Minden cselekedete körülbelül annyira tűnt kifinomultnak, mint egy térdkalácsra rácsapott ólomcső (…)

– Ne vegye zokon, Holden kapitány – mondta Wendell –, de egyre inkább úgy érzem, hogy jobban jártam volna, ha egyszerűen lelövöm, amikor alkalmam nyílott rá.