!

James Herriot brit

1916. október 3. (Sunderland) – 1995. február 23. (Thirlby, UK)

Teljes névJames Alfred Wight
Honlaphttp://www.jamesherriot.org/
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/James_Herriot
Facebookhttps://www.facebook.com/pages/James-Herriot/78045136588?fref=ts

Képek 1

Könyvei 26

James Herriot: Kutyák a rendelőmben
James Herriot: Minden élő az ég alatt
James Herriot: Egy állatorvos történetei
James Herriot: A repülő állatorvos
James Herriot: Ő is Isten állatkája
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…
James Herriot: Apraja-nagyja megbabonázott
James Herriot: Az állatorvos is ember
James Herriot: Az állatorvos is nős ember
James Herriot: Az élet dicsérete

Népszerű alkotóértékelések

>!
Chöpp

James Herriot

Csodás mesélő. Mindig megnevettet és csüggök minden szaván. Felváltva anekdotázunk belőle a családban, amikor egy-egy könyvét elolvassuk.

2 hozzászólás
>!
Kkatja P

James Herriot

Csodálatosan derűlátó és nagyon emberi állatorvos, még a régi békeidőkből, szétnevetem vagy szétbőgöm magam a történetein, középút nincsen! :)

4 hozzászólás
>!
Judit_1968

James Herriot

A LEGJOBB! Ha tehetném több csillagot adnék, ha tehetném szeretném látni Őt, és beszélgetni vele, de talán az is elég lenne, ha megszoríthatnám a kezét és azt mondhatnám Neki: köszönöm Mr Herriot! Ha olvasom, vagy hallgatom, elhiszem, hogy az élet szép, és az ember, ember maradhat még akkor is, ha vannak nehézségek, hibák, tragédiák. Megunhatatlanok a történetei, utolérhetetlen a stílusa.

>!
Evelyn_Carnahan

James Herriot

Imádom! I love it! Nice, best, fantastic, superlative!


Népszerű idézetek

>!
ppeva P

– Hát igen, tudja, hajat vágni nem nagy mesterség. Annak a titkát kell tudni, hogy mit hagyjon meg az ember!

151. oldal

2 hozzászólás
>!
B_Tünde P

Ez az állatorvosi gyakorlat egyik nagy kérdése. Ha az ember „nem csinál semmit”, elégedetlenek vele. S ezesetben Mr. Cobb jobban rászorult a kezelésre, mint a kedvence.
De azért nem szándékoztam tűt szúrni Myrtle-be, hogy gazdája kedvére tegyek. Elővettem egy vitamintablettát a táskámból, és benyomtam a kis állat nyelve fölött.

167. oldal (Gondolat, 1991)

>!
déli_báb IP

És néha nem könnyű világos képet kapni telefonon.
– Itt Bob Fryer beszél.
– Jó reggelt, Herriot vagyok.
– Hát rosszul van az egyik kocám.
– Értem, és mi baja?
Torokhangú kuncogás: – Hát ippeg ezt akarom magátul megtunni.
– Ja, értem.
– Hát, azt hiszem nem hívnám föl magát, ha tunnám, mi a baj, igaz? Ha-ha-ha-ha!
Az a tény, hogy vagy kétezerszer hallottam már ezt a viccet, gátolta teljes részvételemet a mulatságban, de sikerült kiszorítanom egy rekedt kacajt.
– Színtiszta igazság Mr. Fryer. Szóval miért hívott fel?
– A mindenit, hát megmondtam – hogy megtalálja a bajt.
– Igen, ezt értem, de szeretnék néhány részletet hallani. Mit jelent az, hogy rosszul van?
– Hát, hogy olyan sehogyan sincs.
– Jó, de nem tudna többet mondani?
Szünet. – Olyan bágyadt forma.
– Más tünet?
– Nem… nincs… de azér igen beteges egy disznó.
Néhány pillanatig gondolkodtam. – Furán viselkedik?
– Furán? Furán? Nincs abban semmi fura, azt megmondhatom. Nem bohóc az, kérem.
– Hát… akkor… hadd fogalmazzak másképpen. Miért akar kihívni?
– Azér, mer maga állatorvos. Az a munkája, igaz?
Újra próbáltam. – Sokat segítene, ha tudnám, mit vigyek magammal. Mik a tünetek?
– Tünetek? Hát olyan rosszul néz ki.
– Igen, de mit csinál?
– Éppen ez az, hogy semmit, ettül aggódom.
– Na nézzük. – Megvakartam a fejem. – Nagyon beteg?
– Úgy vélekszek, ölég nyavalyás állapotban van.
– Úgy gondolja, hogy sürgős a dolog?
Újabb hosszú szünet. – Hát azé csak olyan közepesen van. Még nem járja a végit.
– Igen… igen… és mióta van így?
– Hát egy darab ideje.
– De pontosan mióta?
– Jó darab ideje.
– De Mr. Fryer, szeretném tudni, mikor mutatkoztak először ezek a tünetek. Mióta mutatkozik a baj?
– Ó… hát amióta megvettük.
– Aha, és az mikor volt?
– Hát a többivel együtt került ide.

275-276. oldal

>!
ppeva P

– A fenébe is, ne haragudj, Siegfried, tényleg majdnem elszundítottam. Hajnalban ötkor mentem ki malacoztatni egy kocát, és egyszerűen elnyomott a buzgóság.
– Remek – vigyorgott Siegfried. – Legalább ma este nem lesz szükség a könyvedre.
– De nem ám! – nevettem. – Ma este biztos nem.
Sem Siegfried, sem én nem szenvedtünk álmatlanságban, de ha nagy ritkán mégsem sikerült elaludnunk, mindketten egy-egy bizonyos, külön e célra szolgáló könyvhöz folyamodtunk. Én a magam részéről a Karamazov testvérekhez, ami kétségtelenül bámulatos mű, de a benne szereplő nevektől egyszerűen álomkórt kapok. Már az első mondata is felér számomra egy altatódallal: „Alekszej Fjodorovics Karamazov a harmadik fia volt Fjodor Pavlovics Karamazovnak…” Mire pedig Grigorij Kutuzovval, Jefim Petrovics Polenovval, Sztyepanida Bedrjaginával meg még néhány névvel találkoztam volna, már húztam is a lóbőrt.
Siegfried egy szakkönyvet tartott az ágya mellett a szem fiziológiájáról. Van ennek egy bekezdése, amelytől mindig óhatatlanul elbólintott. Meg is mutatta egyszer. „Az első ciliáris izom a ciliáris testhez tapad, amelyet összehúzódással előre mozdít, miáltal enyhíti a szuszpenzoriális ligamentumokon a nyomást, míg a második ciliáris izom, amely körkörös, beágyazódik a ciliáris testbe, és összehúzódása a szemlencse felé tolja azt.” Ezen a bekezdésen Siegfriednek soha nem sikerült túljutnia.

471-472. oldal

>!
Quiconque

– Mit mondott, mik a szimptómák, Mr. Mulligan?
– Ammeg mi? – Joe tölcsért formált a kezéből a fülénél. Mély lélegzetet vettem.
– Mi baja van? – kiáltottam.

33. oldal

>!
ppeva P

Amikor a kapu rám dőlt, tudtam, hogy végre otthon vagyok.

(első mondat)

>!
ursus MP

Az ökör, gyorsabban száguldva, mint eddig, felénk fordult, és láthatóan erőfeszítés nélkül vonszolta a mozdulatlan testet, s én összerezzentem, mikor megláttam, hogy egyenesen egy sor tehénlepény felé tart.
Akkor kezdtem hirtelen megkedvelni Carmodyt, amikor arccal lefelé már a harmadik trágyahalmon siklott át. Amikor végül is el kellett engednie a kötelet, s egy pillanatig mozdulatlanul feküdt a füvön, odasiettem, hogy segítsek neki. Kurtán megköszönte, s aztán nyugodtan figyelte azt a minden állatorvosnak ismerős látványt a mező túloldalán – a távoli horizont alján dübörögve tovatűnő pácienst.

>!
mdmselle IP

– Hé, Willie! Figyejj mán, Willie! – Bob Sellars volt az, a szomszéd farmról. A húsz méterre lévő kőkerítésnek támaszkodott.
– Mi van, Bob?
– Gondútam, jobb, ha tudod. Láttam ma reggel, hogy a tehened eldugja a bornyát.
– Eldugja? Mit nem mondasz?
– Nem tréfálok ám, Willie. Eldugta amott az árokba, és amikor a bornyú ki akart gyönni, mindig visszanyomta.
– De… de én ezt nem értem. Sose hallottam még ilyet. Hát maga, doktor úr?
Ráztam a fejemet, de a dolog valahogy beleillett az egész napi munkámat átható fantáziavilágba.
Bob Sellars átmászott a falon.
– Jó van, ha nem hiszel nekem, akkor megmutatom. – Elindult a rét túlsó vége felé, ahol a fal tövében egy kiszáradt árok futott. – Itt van, ni! – mondta diadalmasan.
És valóban ott volt. Az apró vöröstarka borjút félig elrejtette a magas növényzet. Kényelmesen összegömbölyödött fűágyában, és mellső lábaira hajtotta a fejét.
Amikor a kis állat meglátta az anyját, feltápászkodott, és ügyetlenül ki akart mászni az árokból, de mire felkapaszkodott volna, a tehén, elszabadulva a kötőfékről, leszegte a fejét és gyöngéden visszanyomta.
Bob izgatottan hadonászott.
– Ottan vannak, hát nem megmontam, hogy eldugta!
Rogers nem szólt semmit, én pedig széttártam a karomat, de a kikapaszkodással még kétszer próbálkozó borjat az anyja ismét határozottan visszatolta a fejével az árokba.
– Hát, alig hiszek a szememnek – mormolta a farmer, félig önmagának. – Öt borja vót mán neki, és mindet elvettük tűle azon nyomban, ahogy mindenki teszi. Lehet, hogy ezt meg akarta tartani magának. Nem tudom… nem tudom… – Tanácstalanul elhallgatott.

1 hozzászólás
>!
stippistop SMP

Megszoktam munkaadóm heves álláspontváltozásait is. Egyik reggel vörös karikás szemét fáradtan dörzsölgetve jött le a reggelihez.
– Hajnali négykor hívtak ki – nyögte, s fásultan vajazta a pirítósát. – És nem szívesem említem, James, de a te hibádból.
– Az én hibámból? – kérdeztem meghökkenve.
– Igen, fiam, a te hibádból. A tehénnek enyhe bendőelzáródása volt. A farmer maga vacakolt vele napok óta; egyik nap fél liter lenmagolaj, a másik nap egy kis szódabikarbóna és gyömbér, és hajnali négykor úgy dönt, hogy ideje kihívni az állatorvost. Mikor megmagyaráztam, hogy várhatott volna még néhány órát, azt mondta, hogy Mr. Herriot arra biztatta, ne habozzon telefonálni – ő éjjel-nappal bármikor kijön.
Úgy ütögette a tojás tetejét, mintha az erőfeszítés meghaladná erejét.
– Igen, nagyon helyes lelkiismeretesnek lenni és a többi, de ha valami kibír több napot, akkor kibír még néhány órát. Elkényezteted ezeket a fickókat, James, és én iszom meg a levét. Utálom és unom már, hogy semmiségekért kirángatnak az ágyamból.
– Igazán sajnálom, Siegfried, nem akartam, hogy ez történjék veled. Talán túl tapasztalatlan vagyok. Ha nem mennék ki, azon aggódnék állandóan, hogy az állat elpusztul. Ha hagyom reggelig és az állat elpusztul, mit éreznék?
– Úgy van! – csattan fel Siegfried. – Semmi nem téríti őket úgy észre, mint egy állat pusztulása. Legközelebb majd hamarabb kihívnak.
Megemésztettem e jó tanácsot, s igyekeztem ennek megfelelően cselekedni. Egy hét múlva Siegfried azt mondta, hogy beszélni szeretne velem.
– James, tudom, hogy nem veszed rossz néven, ha megemlítem, hogy az öreg Sumner panaszkodott ma rád. Azt mondta, felhívott a minap éjjel, s te nem voltál hajlandó kimenni a tehenéhez. Jó kliensünk, és igazán kedves pasas, de most nagyon epésen beszélt. Nem volna jó, ha ilyen embereket elvesztenénk.
– De hát csak krónikus tőgygyulladása volt – mondtam. – Kicsit besűrűsödött a tej, annyi az egész. Csaknem egy hétig maga kezelte valami házi szerrel. A tehén rendesen evett, hát úgy gondoltam, nyugodtan várhat másnapig.
Siegfried a vállamra tette a kezét, arca mérhetetlenül türelmes kifejezést öltött. Megacéloztam szívemet. A türelmetlenségét nem bántam; megszoktam és elviseltem. De a türelmét nehéz volt kibírni.
– James – mondta szelíden –, a mi munkánknak van egy alapszabálya, amely megelőz minden mást, s én megmondom, mi az. KI KELL MENNI! Ez az a szabály, és ezt lángbetűkkel a lelkedbe kell írni. – Jelentőségteljesen felemelte a mutatóujját. – KI KELL MENNI! Ezt sose feledd, James, ez mindennek az alapja. Mindegy, milyenek a körülmények, ha süt, ha esik, ha nappal van, ha éjszaka, amikor hív az ügyfél, neked menned kell, éspedig vidáman. Azt mondod, ez nem látszott sürgős esetnek. Nos, végtére is csak a gazda leírásából indulsz ki, s neki nincs meg a tudása ahhoz, hogy eldöntse: sürgős-e vagy sem. Nem, fiam, menned kell. Még ha maguk kezelték is az állatukat, a betegség rosszabbra fordulhatott. És ne feledd – billegtette az ujját ünnepélyesen –, hogy az állat elpusztulhat.
– De hát azt mondtad, hogy semmi sem téríti őket úgy észre, mint ha elpusztul az állatuk – ellenkeztem.
– Micsoda? – kaffogta Siegfried elámulva. – Életemben nem hallottam még ilyen marhaságot! Ebből elég! Ne felejtsd! – KI KELL MENNI!

James Herriot: Apraja-nagyja megbabonázott Állatorvosi pályám kezdetén…

>!
Wiggin77

Ládd-e, millen ostoba vén szaros vagy, főhergelődsz egy illen semmiségen. De jó gyerek vagy, igaz-e, derék gyerek vagy. – Cliff keze végigsimogatta a ló nyakát, s a hatalmas nagy állat csókolgatni kezdte az arcát, oly megbabonázottan, mint egy labrador kölyökkutya.

236. oldal