!

Jakumo Kojszumi görög ír

Lafcadio Hearn

KatalógusnévKojszumi, Jakumo

Könyvei 1

Alekszej Tolsztoj – G. A. Becquer – Jakumo Kojszumi: A vurdalak család / A kísértethegy / Mimi-Nasi Hojcsi legendája

Népszerű idézetek

berg>!

– Hojcsi!
A megdöbbent énekes nem válaszolt.
– Hojcsi! – ismételte meg a parancsoló hang.
– Jaj… – nyögte ki rémüten a vak fiatalember. – Nem látok… nem tudom, ki szólít…
– Nincs mitől félned, Hojcsi – nyugtatta meg az ismeretlen valamivel szelídebb hangon. – Üzenettel küldtek hozzád. Nagyon magas rangú uram számos hűbérese kíséretében megállt Simonoszekinél, mert mindenáron látni kívánta a helyet, hol a dannourai csatát vívták. Ma felkereste az ütközet színhelyét, s mivel annyira dicsérték tehetségedet, amellyel a nagy csata legendáját szavalod, feltétlenül hallani óhajt. Fogd hát a lantodat, és jöjj velem oda, ahol a fenséges gyülekezet vár bennünket.

29. oldal – Yakuno Kojzumi: Mimi-Nasi-Hojcsi legendája

berg>!

Itt említem meg, hölgyeim, hogy a vurdalakok, a szláv népek vámpírjai, az ottani közhiedelem szerint a sírjukból kikelt és az élő emberek vérével táplálkozó holttestek. Szokásaik e tekintetben mindenben egyeznek a vámpírok szokásaival, ám a vurdalakok egy másik tulajdonságuk révén még náluk is félelmetesebbek. A vurdalakok hölgyeim, előszeretettel szívják a legközelebbi rokonaik és a legjobb barátaik vérét, akik haláluk után szintén vámpírokká válnak. Így aztán Boszniában és Magyarországon állítólag egész falvak váltak vurdalakokká.

3. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család (az eredetiben: „Boszniában és Hercegovinában”)

berg>!

A két szolga végül a parton át megindult hazafelé, s ekkor a temető felől lantpengés ütötte meg a fülüket. Valaki oly szilaj hévvel csapkodta a húrokat, hogy valósággal megrémültek tőle!… A borús éjszakákon oly gyakran látható néhány bolygótüzet kivéve az egész környéket sötétség borította. A szolgák ennek ellenére megszaporázták lépteiket, és sietve loholtak a temető felé… És ott, lámpásaik fényében megpillantották Hojcsit, aki magányosan ült az ifjú császár, Anteko tennó síremléke előtt! Szenvedélyesen pengette biváját, és a dannourai csatáról szóló költeményt énekelte! Körülötte, a sírok fölött villogva röpködtek a holtaknak világító tűzdémonok!… Emberi szem még soha nem látta az onibik ilyen rendkívüli sokaságát.

31. oldal – Yakuno Kojzumi: Mimi-Nasi-Hojcsi legendája

berg>!

Több mint hét évszáda,a hogy Dannourában, a Simonoszeki szorosnál lezajlott az a csata, amely véget vetett aHejké, a Tajra és a Genzsi, illetve a Minamoto család hívei között régóta dúló viszálynak. Az összecsapás az utóbbiak győzelmével végződött, és a Hejké törzs minden tagja – ifjú császárukkal, asszonyaikkal és gyermekeikkel egyetemben – odaveszett.

28. oldal – Yakuno Kojzumi: Mimi-Nasi-Hojcsi legendája (első mondat)

berg>!

A mozdulatlanná dermedt Béatrice reszketve kuporgott a függönyök mögött, és feszülten figyelt. Ezernyi különböző neszt hallott. Kezével végigsimította homlokát, ismét hallgatódzott, de már nem halott semmit, csak a csendet, a síri csendet…
Foszforeszkáló fényben csillogó szemével – az idegrohamban szenvedők szeme villog így – alaktalan, minden irányban terjedő, lebegő tömegeket látott. S midőn kitágult pupillával megpróbálta felismerni az árnyak valamelyikét, érezte, hogy áthatolhatatlan sötétség veszi körül. „Ej, hát én is olyan gyáva lennék, mint azok a szerencsétlenek, akiknek szíve rémülettel ver a páncél alatt, ha valamilyen kísértethistóriát hallanak?!” – hajtotta szép fejét ismét a kék szaténpárnákra.

25. oldal – G. A. Bécquer: A kísértethegy

berg>!

– Kössék meg a kutyákat, kürtöljék össze a vadászokat, és induljunk vissza a városba!
– Máris?
– Alkonyodik, mindenszentek napja van, s mi itt a Kísértethegyen vagyunk. Más alkalommal elpusztítottam volna azt a farkascsordát, amelyet a Moncayo hava űzött el tanyájáról, ma azonban nem vállalkozhatom rá. A templomos lovagok templomában hamarosan angelusra harangoznak, s a holtak lelkei nemsokára megkondítják a hegyi kápolna harangját.

21. oldal – G. A. Bécquer: A kísértethegy (első mondat)

berg>!

Mielőtt kivágtattam volna a kapun, volt időm megfigyelni, hogy a ház körül igen sok vámpír gyűlt össze. Többségük az ablaküvegekhez tapasztott arccal várakozott. Azt hiszem, hogy váratlan kirohanásom meghökkentette őket, mert az éjszaka csendjét egy ideig csak lovam egyenletes vágtatásának zaja törte meg. Már-már örvendezni kezdtem jól bevált cselem sikerén, amikor magam mögött hirtelen a hegyek között kerekedő vihar süvítéséhez hasonló vijjogást hallottam.

19. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család

berg>!

– Mit tettél az idősebb fiammal, holttest? – förmedt Gyorgye az apjára. – Miért ölted meg a gyermekemet? Add vissza a fiamat, holttest!
Beszéd közben egyre fehérebb lett az arca, és a szeme mind lázasabban csillogott.
Az öregember gonosz pillantással méregette, de nem mozdult.
– Ó, az a karó, az a karó! – sziszegte Gyorgye haragosan. – Annak a lelkén szárad minden eljövendő szerencsétlenségünk, aki elrejtette a karót!
Ekkor az udvaron felcsendült a kisebbik fiú kacagása, aki a vastag karón lovagolva poroszkált felénk, és gyenge hangján az ellenségre támadó szerbek harci kiáltását hallatta.
E látványra Gyorgye szeme felvillant. Kitépte a karót a gyermek kezéből, és rárontott az apjára. Az öregember üvöltve rohant az erdő felé, olyan természetfölötti gyorsasággal, ami aligha illett a korához.

13. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család

berg>!

Bécs városában az 1815-ös esztendő egybegyűjtötte az európai tudomány, az előkelő társasági szellem és a kitűnő képességű diplomácia színe-javát, jóllehet a Kongresszus már véget ért.

2. oldal – A. K. Tosztoj: A vurdalak család (első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: 1815 · Bécs