Jacques Derrida francia

A metafizikai kötődés kétségtelenül abban a témában mutatkozik meg leginkább, amelyre most térünk vissza: az utalás külsődleges voltában, ha a kifejezéshez képest nézzük. […] Minthogy logikai és episztemológiai beszédmódban mozgunk, és így a kifejezésnek mint mondani-akarásnak és mint az ideális tárgyhoz való viszonynak az eredetére kell szorítkozni […], az utalást el kell távolítani, el kell vonatkoztatni tőle…

Szövegen kívüli jelentés nincsen.

182. oldal ("A veszedelmes pótlék")

Mivel a lélek affekciói természetes módon fejezik ki a dolgokat,
olyan egyetemes nyelvet alkotnak, amely aztán képes önmaga eltörlésére…

[…] mindig nehéz tudni ki kinek az olvasója, ki az alany, ki a szöveg, ki a tárgy […]

Szenvedések, 22. oldal

…valójában a diszkurzív jel, és ebből következően a mondani-akarás mindig össze van fonódva valamivel, egy utaló rendszerbe van ragadva. Beleragadva, vagyis beszennyeződve: Husserl a Bedeutung kifejezésbeli és logikai tisztaságát akarja újra megragadni mint ami a Logosz lehetőségét alkotja. […] Ez esetben végülis azt kellene mondanunk a beszédről, valamennyi méltóságot és eredetiséget meghagyva még neki, hogy csak a gesztus egy formája…

A nyelvben csak perem van… Vagyis utalás.

Kivéve a név, 80. oldal

A jelfogalom mindig magában foglalja a jelölő és a jelölt közti
megkülönböztetést, mint – Saussure érvelése szerint – egyazon falevél
színe és fonákja. A jelfogalom ezért ama logocentrizmus örökségén belül
marad, ami egyszersmind fonocentrizmus is: a beszédhang és a lét, a
beszédhangnak és a lét értelmének, a beszédhangnak és az értelem
idealitásának abszolút közelsége. Hegelnél jól láthatjuk a hang különös
privilégiumát az eszmeivé válásban, a fogalom létrejöttében és a szubjektum önmagának-való-jelenlétében. Ez az eszmei mozgás, amelyben hangzása
révén mintegy az egyszerű szubjektivitás, a test lelke szólal meg…

…bármennyire szükséges és termékeny is ez a vállalkozás […] képtelen
meghatározni vállalkozásának és tárgyának egységét. Hogy sem leírni
nem képes módszerének diskurzusát, sem kijelölni önnön határait.
Ennek legfontosabb oka pedig az, hogy az írásnak és a tudománynak
a legkülönfélébb fogalmak segítségével megcélzott egysége lényegében,
többé-kevésbé rejtetten, de a mai napig egy olyan metafizikus korszak
által determinált, melynek félig-meddig már látjuk a lezárulását.
Nem azt mondjuk, hogy a végét.

„Isten” a nyelv eme alaptalan összeomlásának, végeérhetetlen elsivatagosodásának a neve.

Kivéve a név, 75. oldal

Az irodalom modern találmány, azokba a konvenciókba és intézményekbe íródott bele, amelyek, hogy csak ezt a vonását ragadjuk ki, elvben biztosítják számára a jogot, hogy mindent kimondjon. Az irodalom így bizonyos cenzúrátlansághoz köti sorsát, a demokratikus szabadság teréhez (sajtószabadság, véleményszabadság stb.). Nincs demokrácia irodalom nélkül, sem irodalom demokrácia nélkül.

Szenvedések, 37-38. oldal