Jack Kornfield

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy középiskolai tanárnőről, aki a táblára felírta mindenki nevét, majd megkérte a diákokat, hogy másolják le a listát. Az óra hátralévő részében az volt a feladat, hogy mindenki neve mellé írják oda, hogy mi az, amit a legjobban szeretnek vagy csodálnak benne. Az óra végén a tanárnő beszedte az írásokat.
Hetekkel később mindenkinek a kezébe nyomott egy lapot. Mindegyik lapon egy diák neve szerepelt, alatta pedig az a huszonhat jó dolog, amit az osztálytársai írtak róla. Annyira sok szépet és jót fedeztek fel egymásban, hogy csak mosolyogtak, és szóhoz sem tudtak jutni az örömtől.
Három évvel később a tanárnőt felhívta az egyik volt diákjának, Robertnek az édesanyja. Robert nem volt jó magaviseletű gyerek, mégis egyike volt a tanárnő legkedvesebb diákjainak. Az anya rettenetes hírt közölt: Robert elesett az öbölháborúban. A tanárnő elment a temetésre, ahol Robert barátai és volt középiskolai osztálytársai is beszédet mondtak. A szertartás végén Robert anyja odalépett a tanárnőhöz, elővett egy viharvert papírlapot, amelyet a tulajdonosa láthatólag sokszor szétnyitott, majd újra összehajtott. Elmondta, hogy ez volt az egyike azoknak a tárgyaknak, amit Robert zsebében a halála után találtak. Az a lista volt, amelyet a tanárnő olyan nagy alapossággal állított össze.
A papírlap láttán a tanárnő szemét elfutotta a könny. Ekkor egy másik volt diák, egy lány, aki ott állt a közelben, elővette a saját gondosan összehajtogatott lapját, és elmondta, hogy mindig magánál tartja. Egy harmadik diák bevallotta, hogy az ő listája bekeretezve függ a konyhában, egy következő pedig azt, hogy a felsorolást az esküvői fogadalmába is beépítette. Ez a tanárnő annak idején arra kérte a gyerekeket, hogy vegyék észre a jót egymásban, és álmában sem gondolta volna, hogy ezzel valósággal átalakítja a belső világukat.

Az együttérzés nem ostoba, nem azt jelenti, hogy megtesszük, amit a többiek akarnak, hogy ne érezzük magunkar rosszul. Az együttérzésben ott van az igen, de a nem is – és mindkettőt ugyanazzal a bátorsággal mondjuk ki. Nemet mondunk a bántalmazásra, a rasszizmusra, az erőszakra, személyes és globális szinten egyaránt, és ezt a nemet tántoríthatatlan szeretetből, nem pedig gyűlöletből mondjuk.

[…] szeretném kiemelni azt a gondolatot, amelyet a Dalai Láma több alkalommal megfogalmazott: „A buddhista tanítások összessége nem vallás, hanem az emberi tudat tudománya.” Ezzel nem tagadjuk azt, hogy a buddhizmus vallási funkciókat is betölt a világon sokak számára, és – a legtöbb valláshoz hasonlóan – önátadó gyakorlatok, közösségi rítusok és szakrális történetek gazdag hagyományával rendelkezik. De a buddhizmusnak nem ez a kiindulási pontja, és a lényege sem ez. A Buddha emberi lény volt, nem pedig isten, és követőit szisztematikusan kikísérletezett tanításokkal és gyakorlatokkal, a szenvedés megértését és elengedését szolgáló forradalmi módszerrel ismertette meg.

Bevezetés (Ursus Libris, 2017)

Buddhának volt egy kijelentése, amely minden idők egyik legradikálisabb mondata volt: arra biztatott mindannyiunkat, hogy lássunk át a szerepekkel és a kasztokkal való azonosulás ködén. Ezt mondta: „Mivel az ént szeretnéd megérteni, ne a kasztról, a társadalmi osztályról, a vagyonról vagy a családról kérdezz, hanem a szívről és a viselkedésről. Nézd meg a tűz lángját – honnan jön a fénye? A fából. És nem számít, milyen fajta az a fa. Ugyanígy a bölcsesség fényes szívének lángja bármilyen fából fel tud lobbanni. Az ember attól lesz nemes, hogy erényesen viselkedik, szerető kedvességet és együttérzést gyakorol, és megérti az igazságot.”

88. oldal

… A szabadságot és a megvilágosodást nem máshol, hanem csak itt és csak most találhatjuk meg. „Itt van, a formák világában. Csak a formák között fejleszthetjük az integritást, a türelmet, a nagylelkűséget, az őszinteséget, az odaadást, az együttérzést – a hatalmas buddha-szívet.”

105. oldal

Bölcsességgel arra is rájövünk, hogy a „birtoklás” is feltételes. Nem a miénk a házunk, az autónk és a gyerekünk, egyszerűen csak kapcsolatban állunk velük. Minél erősebben ragaszkodunk az elgondoláshoz, hogy valamit „birtoklunk”, hogy valami a miénk, annál nagyobb boldogtalanságban lesz részünk előbb-utóbb. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor tudunk úgy élni, mintha úgymond intézők lennénk, azaz gondoskodunk a dolgokról, de nem esünk bele az énről és a birtoklásról alkotott fogalmak csapdájába.

108. oldal

A középút a ragaszkodás és az ellenérzés, a lét és a nemlét, a forma és az üresség, a szabad akarat és a determinizmus között halad. Minél inkább ezen az úton járunk, annál inkább el tudunk pihenni az ellentétek játékában. […] „Nem haladunk előre, sem hátra, és nem is állunk.” Ha fel akarjuk tárni a középutat, […] „akkor próbáljunk meg éberek lenni, és hagyjuk, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. Ekkor a tudatunk minden körülmények között nyugodt marad, olyan lesz, mint egy csendes erdei tavacska, amelyhez csodás, ritka állatok jönnek inni, mi pedig világosan látjuk minden dolog természetét. Látjuk, ahogy rengeteg különös és csodás dolog jön és megy, de mi magunk mozdulatlanok vagyunk. Ez a Buddha boldogsága.”

418. oldal

A nirvánáról azt is mondják, hogy „nem múlik el” és „nem jött létre”, mivel nem körülmény vagy helyzet, hanem az az örömteli, természetes béke és boldogság, amit akkor érzünk, amikor semmihez nem ragaszkodunk.

289. oldal

Mi magunk vagyunk a szépség, amelyet egész életünkben kerestünk, mi vagyunk az önmagát ismerő tudatosság. Üres, tágas, együttérző és örömteli békénk és egykedvűségünk elkezdi átalakítani a körülöttünk lévő világot. A buddhista pszichológia abban segít, hogy újra megtaláljuk azt a szabadságot és örömöt, amely eredeti természetünk. „Ó, nemes születésű! Ne feledkezz meg saját tudatod fénylő természetéről. Bízz benne. Ez az otthonod.”

451. oldal

„Mi van a tudatodban?”…"Csak három dolog: szerető kedvesség, összeszedettség és béke." Ezek az éntelenség gyümölcsei. Az éntelenség hatására úgymond „kevesebb lesz belőlünk”, viszont megvalósulhat a jelenlét, az összekapcsolódás és a szabadság.

94. oldal