!

Jack Cope dél-afrikai

1913. június 3. (Natal, Dél-Afrika) – 1991. május 1. (Stevenage, Egyesült Királyság)

Tudástár · 2 kapcsolódó alkotó

Teljes névRobert Knox ″Jack″ Cope
KatalógusnévCope, Jack
Nemférfi
Honlapnndb.com/people/866/000092590

Képek 1

Könyvei 1

Jack Cope: A hajnal kétszer jön

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Lektúra könyvek Kriterion

Antológiák 1

Karig Sára (szerk.): Égtájak 1976

Népszerű idézetek

Nazanszkij>!

– […] Te, Hud, a mi generációnknál kétségbeejtőbb nemzedék talán még sose jött a világra. Még a háborút se éltük át, hogy kizökkenjünk a kerékvágásból, mint az öregeink, akiknek legalább beszédtémát adott egy életre. Úristen, ha arra gondolok, hogy ugyan mi beszélnivalónk lesz nekem meg a barátaimnak hatvan-egynéhány éves korunkban! Csupa édeskés semmiség. Egy nagy nulla. Whisky meg füst – ez az egész.

152. oldal, Tizedik fejezet (Kriterion, 1980)

Nazanszkij>!

Életem során megtanultam, hogy két csoportba osszam az embereket: az egyikbe azok tartoznak, akikben nem lehet megbízni, ez körülbelül kilencvenkilenc százalék, a másikba azok, akikben meg lehet bízni, ez a fennmaradó egy százalék vagy annál is kevesebb.

23. oldal, Második fejezet (Kriterion, 1980)

1 hozzászólás
Nazanszkij>!

A következő néhány nap alatt sorra látogattam az álmos síkvidék városait. Szegény vidék volt ez – az aszályos évek, a rossz termések sorozata romlást és csődöt hozott a földekre. Minden városnak és falunak megvolt a maga vicsorgó, elégedetlenkedő csavargó-lógós alvilága.

156. oldal, Tizenegyedik fejezet (Kriterion, 1980)

Nazanszkij>!

Mintha hosszú, nyomasztó álomban horkolt volna az egész vidék. Amikor az út szélén megállítottam a kocsit, a forró levegő csak úgy lüktetett a tövisfák közt repdeső kabócák zümmögésétől. Útszéli bódéikban szundítottak a gyümölcskereskedők, narancsrakományaik korlátai mögött. De ez csak az érem egyik oldala: minél északabbra mentem, annál jobban éreztem, hogy az éberség nem csökkent, sőt. Az egyik faluban, ahol benzint vettem, az egyik mellékösvényen, jakarandafák árnyékában két sokkerekű páncélautót láttam. Félórával később, hullámvaslemez tetők városkaszerű álmos kis tömörülésének szélén, egy úttorlasznál megállítottak; a rendőrök megvizsgálták személyazonossági igazolványomat, jogosítványomat és az autó tartalmát. Fokozatosan emelkedett az út; a napkorong pedig távolodva süllyedt a Drakensberg domboruló gerince fölé. Mire Pietersburg külvárosába értem, már nem volt látható.

155. oldal, Tizenegyedik fejezet (Kriterion, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: zsakaranda fa
Nazanszkij>!

Északnak hajtottam, a bozóton át vezető keskeny, hepehupás ösvényen, majdnem negyven mérföldnyire, egy Kichingo nevű kis kereskedőhelységig. Kopott khakiöltönyt vásároltam egy indiaitól, aztán egy pár bányászcsizmát, csúcsos sapkát; végül benzint töltöttem a kocsimba a kezdetleges szivattyúból. Porvihar utáni, ádázul száraz nap volt, többször is megálltam megnézni, nem ég-e ki a motor. Amikor délután visszaérkeztem Bulkopba, Babanangónak színét se láttam. Közben nem evett; még csak nem is ivott a sörből. Jómagam örömmel nyitottam fel egy sörösdobozt, örömmel pihentem meg az üres nappali viszonylagos hűvösében. A váratlan látogatás alaposan megviselt, és már semmire sem emlékeztem az első benyomásokból, amelyek születésem helyének meglátogatásakor értek. Az elhalványult nosztalgiát nagy határozottsággal szorította ki az új valóság nyersesége. Ennek az embernek a hazatérése oly módon keresztezte az enyémet, hogy a múltamnak, az emlékeimnek nem akadt helye.
Éppen rá gondoltam, amikor halkan belépett az ajtón, és helyet foglalt az üres székben. Kezébe vette a sörösdobozt, amelyet kinyitottam a számára, s majdnem az egész tartalmát kiitta.
– Figyeltem, amint jöttél lefelé a domboldalon – mondta.
– Helyes, hogy elővigyázatos vagy.
Majd kipukkadt a nevetéstől, lecsapta a sörösdobozt, és most először volt igazán barátságos.
– Tudod-e, ember – mondta –, hogy legyőztél. Akár misszionárius is lehetnél, de nem vagy az.
Azt válaszoltam, hogy bizonyos értelemben misszionárius vagyok, mert arra akarom rávenni az embereket, hogy olyasmit csináljanak, amire nemigen hajlandók.
– Például mit?
– Hát például szeretném, ha elfogadnák a szabadságot; és azt szeretném, ha elfogadnák indítékként a jót.

90. oldal, Ötödik fejezet (Kriterion, 1980)

esz_tus>!

Segítettél visszaszereznem a hallásomat meg a látásomat. Percről perre erősebben érzem, hogy élek; és nem akarok már elrejtőzni a világ gonoszsága és reménytelensége elől. Hallom a saját szívdobbanásomat. Nem felejtem el, Bennie, hogy egyszer azt mondtad Jó az Isten. Én nem használok ilyen kifejezéseket, és talán te sem éppen ezekkel a szavakkal mondtad, amit mondtál. De azóta rájöttem, miért mondtál ilyesmit. Ez a mi országunk, és… és… tudod, Bennie, Pretoriában ma reggel tizenegy embert végezetek ki. Felakasztották őket egymás után. Meggyilkolták őket. Tudom, hogy mi készteti az embereket arra, hogy megöljék egymást. Az, hogy egy szó, vagy egy selekedet kifordítja őket önmagukból. Júdás egy csókkal árulta el Jézust; de Júdás szerette Jézust, és nem a harminc ezüsttért tette, amit tett. Az csak az első hazugság volt. Mindig eláruljuk azokat, akiket szeretünk. Ezért bocsájtunk meg titokban Júdásnak; mert olyan, mint mi. Az emberek akkor végképpen gonoszak, akkor követnek el megbocsájthatatlan bűnt, amikor azokat árulják el, akiket nem szeretnek, amikor azokat árulják el, akiket sose láttak.

Nazanszkij>!

Tomaso családja falusi család volt, s Tomaso úgy beszélt a földművelőkről és állattenyésztőkről, mintha valami elveszett paradicsomra emlékeznék.

23. oldal, Második fejezet (Kriterion, 1980)

Nazanszkij>!

– […] annyit tudok, hogy nekünk kell segíteni magunkon. Meg kell értenünk a dolgokat, tanítanunk kell és ki kell tartanunk. Meg kell termékenyítenünk az új életet a régi alatt, hogy amikor eljön az idő, kitörjön a földből és a régi helyébe lépjen.

91. oldal, Ötödik fejezet (Kriterion, 1980)

Nazanszkij>!

– […] Hogy akarsz célhoz érni?
– Nem azon az úton, amelyen te jársz, Babanango. Lehet, hogy körülbelül ugyanazt akarod, amit én, de ha időnek előtte lépsz az emberek elé azzal, hogy földi paradicsomot ígérsz nekik, hát megölnek érte. […] Ha nem a fehérek kapnak el és juttatnak akasztófára, hát a tieid árulnak el és küldenek halálba. Nem akarnak kakasszót hallani, mielőtt a hajnal megérkezik.
– Pedig ideje, hogy fölébredjenek.

91. oldal, Ötödik fejezet (Kriterion, 1980)

Nazanszkij>!

Az emberek minden korszakban ragaszkodtak a szülőföldjükhöz meg a halottaik sírjához. A legelső szent helyek a hősök és királyok sírjai voltak, a tiszteletadás legelső szertartásai pedig az eltávozottak szellemeinek szóltak.

329. oldal, Huszonharmadik fejezet (Kriterion, 1980)