J. Dunszkij orosz

– Nézze csak… Ö… ö… Bocsásson meg, mi is a neve és az atyai neve?
– Az én nevem és atyai nevem: törzskapitány úr! – felelte szigorúan a tiszt.

54. oldal

Itt volt a múltkor egy művész. Rabbi… Nem, nem rabbi. Bramin. Indiai bűvészmutatványokat adott elő. Két petróleumlámpát vitt el a színházból… Üvegestül.

48. oldal

Bőséggel csak tököt árultak. Kínálták még a nyergesek meg a lakatosok során is. Rakásokban, gúlákban tornyosultak mindenütt a pofás tökök. Ez az igénytelen növény minden rezsim alatt bőségesen termett, mintha őt nem érintette volna forradalom, intervenció, polgárháború.

7. oldal

– Szerencséje, hogy lágy lelkű, türelmes emberre akadt… Most fogtunk el két helybéli komisszárt. Velük is ember módra beszéltem. Más helyben agyonlőtte volna őket – én nem! Én elítélem őket. Törvényesen. És felakasztatom – szintén törvényesen… Egy szó mint száz, dugja a hátuljába a meggyőződését! Menjen és készüljön az előadásra!

56. oldal

Szergyuk elnök ezen a napon felvilágosító munkát végzett a forradalmi bizottságban a nemzeti kisebbségek között. Azok két csoportba tömörültek: a jobb falnál cigányok, a balnál idősebb zsidók.

50. oldal

Teremtő isten, hallod ezt? Már a színésznek is meggyőződése van! Micsoda ország!… Az ügyvédek Marat-nak érzik magukat, az inzsellérek Robespierre-nek. Minden patikus Garibaldi!

55. oldal

– Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij! Ha nem akar hinni, hát ne higgyen! De ne zavarja a próbát! – Arcát tenyerébe temette, elfordult, aztán lecsillapodva folytatta:
– Ez útkeresés. Egyvalamit megértettem: csak az az igazi művészet, amiért vérrel fizettek!

104. oldal

Ragyogj, ragyogj én csillagom,
szerelem nyájas csillaga.
Egyedül csak tebenned bízhatom,
más csillagom nem lesz soha.

Ragyogj fölöttem, mint a jóremény,
idézve boldog éveket,
tündökölj életem sötét egén,
láthassam mindig fényedet.

Varázsos fényed soha nem apad.
Ha rám borul majd sírhalom,
ha meghalok – keresd meg síromat,
ragyogj fölötte, csillagom!

A mezővároska határában kolostor állt a dombtetőn.

(első mondat)

Lehet, hogy ma ért véget a gyerekkorom… A jövőmön gondolkozom, de nem úgy, mint eddig. Gyerekes félelmek és szédítő remények nélkül. Ami eddig volt – a szégyenletes, a szánalmas, a rettenetes – az úgyis megőrlődik… Tudod, hogyan készítik a papírt? Mindenféle ócska lomot dobálnak a papírmalomba, piszkos rongyokat, kacatokat – és tiszta fehér papír lesz belőle! Csak le kell ülni mellé, és írni!