J. D. Vance amerikai
1984. augusztus 2. (Middletown, Ohio, Amerikai Egyesült Államok) –
Tudástár · 8 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | James David Vance |
---|---|
Katalógusnév | Vance, J. D. |
Nem | férfi |
Könyvei 2
Felolvasásai 1
Népszerű idézetek
Sehogy sem fért a fejembe, hogy az az aranyszívű Papó, akiért annyira rajongtam kiskoromban, egy részeges szemétláda volt. Viselkedésén csak tovább rontott Mamó természete – aki szintúgy rohadék volt, még pia sem kellett hozzá. Összes frusztrációját a lehető leghatékonyabb módon vezette le: titkos hadviseléssel. Amikor Papó kidőlt a tornácon, szétvagdosta a nadrágját ollóval, hogy elszakadjanak a varrásai, ha felül. Vagy elcsente a pénztárcáját, és bedugta a sütőbe, csak hogy felbosszantsa. Amikor férje hazajött a munkából, és friss vacsorát követlet tőle, egy tányér friss szemetet tett elé. Ha pedig üvöltözni kezdett vele, visszaüvöltött. Egyszóval minden eszközzel pokollá tette a nagyapám részeg napjait.
54. oldal
Akárcsak sok más dolgot, a verekedést is saját káromon tanultam meg Mamótól. Sosem ütött meg büntetésből – ellenezte a testi fenyítést, bizonyára fájó gyerekkori élményeinek köszönhetően –, de amikor megkérdeztem tőle, milyen érzés, ha pofon vágnak, készséggel megmutatta. Fürgén lekevert egyet, nyitott tenyérrel, az arcom közepére.
82. oldal
Biztosra veszem, hogy ha összezárnánk egy szociológust és egy pszichológust egy szobába, könnyen barkácsolnának valamilyen átfogó magyarázatot arra, miért fordultam el a kábítószerektől, miért javultak az osztályzataim, miért hasítottam a felvételin, és miért kerestem magamnak olyan tanárokat, akiknek a hatására megszerettem a tanulást. Én azonban egyetlen okra emlékszem csupán: hogy boldog voltam – nem kellett rettegnem a csengőtől a tanítási nap végén, tudtam, hol fogok élni jövő hónapban, nem voltam kiszolgáltatva valaki más szívügyeinek.
184. oldal
Éveken át kerestem mentségeket anyának. Próbáltam segíteni, hogy legyőzze a drogproblémáját, rohadt könyveket bújtam a függőségéről, és elkísértem a Névtelen Narkósokhoz. Zokszó nélkül tűrtem a pótapák parádéját, pedig mindegyik kitépett valamicskét a lelkemből, és bizalmatlanná tett a férfiakkal szemben. Beültem mellé a kocsiba azon a szörnyű napon, amikor halállal fenyegetett, azután a bíró szemébe hazudtam, nehogy börtönbe zárják. Vele költöztem Matthez, azután Kenhez, mert azt akartam, hogy összeszedje magát, és azt hittem, ha belemegyek a játékba, talán nagyobb esélyünk lesz rá. Lindsay csak úgy hívott, a „megbocsátó gyermek” – aki mindig a legjobbat látja anyában, aki mentségeket keres neki, aki hisz a szavának.
208. oldal
Anya és Bob összetűzéseiből ismertem meg a házassági konfliktusok menetét. Hamar megtanultam a fő szabályokat. Soha ne beszélj észszerű hangerővel, ha kiabálhatsz is; ha eldurvul a veszekedés, egy pofon vagy ütés még rendjén van, de csak ha a nő kezdi; kizárólag olyan módon fejezd ki az érzelmeidet, amely megsérti vagy megalázza a másikat;
88. oldal
Semmi sem fogható az attól való félelemhez, hogy bármikor kibújhat belőled a mélyben rejtőző szörnyeteg.
272. oldal
Nem valami harvardi pszichológus szakvéleményéből tudom, hogy Mamó jót tett nekem, egyszerűen mindig éreztem. Vessünk egy pillantást életem folyására a nagyanyámhoz költözés előtt. Harmadik általános közepén otthagytuk Middletownt és a nagyszüleimet, Preble megye és Bob kedvéért; negyedik végén visszajöttünk Preble megyéből egy middletowni ikerházba a McKinley utca 200.-as szám alá; ötödik végén a 200.-asból áthurcolkodtunk a 300.-asba, ahol Chip már rendszeres vendég volt, de Chip helyét átvette Steve (kis híján összebútoroztunk); hetedik végére Steve-et felváltotta Matt, anya hozzá akart költözni, és remélte, hogy vele tartok Daytonba; nyolcadik végén már ragaszkodott hozzá, én pedig az apámnál töltött rövid kitérőt követően kapituláltam; mire elkezdtem a középiskolát, már Kennel – egy vadidegennel – és három gyerekével laktam. Mindezekhez jött még anyám drogozása, a bántalmazási ügy, a nyakunkra járó gyermekvédelmi szolgálat és Papó halála.
182. oldal
Az utolsó interjúztatóm feltett egy kérdést, amelyre nem számítottam: miért akarok egy jogi cégnél dolgozni? […] Elég lett volna valami olyasmit mondanom, hogy a legjobbaktól akarok tanulni, vagy szívesen dolgoznék olyan perekben, ahol nagy a tét. Sőt bármi mást mondhattam volna azon kívül, ami elhagyta a számat:
– Nem igazán tudom, de ennyi pénzért tökmindegy, ha-ha!