!

J. B. Priestley brit

1894. szeptember 13. (Bradford, West Riding of Yorkshire, Nagy-Britannia) – 1984. augusztus 14. (Stratford-upon-Avon, Warwickshire, Nagy-Britannia)

Teljes névJohn Boynton Priestley
NemFérfi
Honlaphttp://www.jbpriestley.co.uk/JBP/Home.html
Wikipédiahttp://en.wikipedia.org/wiki/J._B._Priestley

Könyvei 23

J. B. Priestley: Jópajtások
J. B. Priestley: An Inspector Calls
J. B. Priestley: Time and the Conways and Other Plays
J. B. Priestley: A nap hőse
J. B. Priestley: Eine sehr englische Liebesgeschichte
Ronald Millar – Iris Murdoch – J. B. Priestley – John Chapman – David Campton: Plays Of The Sixties 2
J. B. Priestley: Különös éjszaka
J. B. Priestley: Végre kisüt a nap
J. B. Priestley: Sötét város
J. B. Priestley: Három civilruha

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Athenaeum 2 pengős regényei, A világirodalom dekameronja, Világsikerek, Nova regénytár


Népszerű idézetek

>!
Fisu P

Haliford textilváros Yorkshire megye nyugati kerületében. Száz évvel ezelőtt egyátalán nem volt jelentékeny; a városkának néhány kis gyára állt szétszórva a domboldalakon. Az ötvenes és hatvanas évek alatt állandóen fejlődött, aztán jött a porosz-francia háború – Isten ajándéka – és Haliford pénzt keresett, azaz néhány lakója keresett sok pénzt s a többinek módjában állott, hogy nagynéha már egy szelet húst vásároljon s évente egyszer megkockáztasson valami négynapos szünidőt a tengerparton; azután a város egyre fejlődött és gazdagodott a századvégi egy-két depresszió ellenére s végre kitört a világháború – micsoda isteni ajándék volt! – Haliford férfiai otthon maradtak és ügyességükkel vagyonokat gyüjtöttek s nagynehezen el is próbálták költeni a fölös hasznukat. A város, ámbár hiányzott belőle az erélyes, férfias ifjúság, tetőpontjára ért. A tizenkilences-huszas években lassan csúszni, majdnem zuhanni kezdett – senkisem tudta, merrefelé. A világ, mintha egyszerre megutálta volna Halifordot és kétségtelenül kiváló termékeit. A legtöbb gyár ósdinak látszott. Némelyik – komor, fekete, kőrakás – megható külsőt öltött. Az ember azt érezhette – ahogyan arrafelé mondogatták, – hogy már a „multé”.

>!
Fisu P

„Nézz csak le: ott látod Anglia görcsös hátgerincét, a Penninek hegyvonulatát. Először egész sötét vonalát látod, a Peaktől a Cross Fell-ig. Aztán, amikor leereszkedsz, a derbyshire-i dombok és a cumberlandi magaslatok eltűnnek. Valahol a hegyvonulat közepe táján a láp fennsíkja éles éket vág a yorkshire-i gyapjúszövők és a lancashire-i gyapot-malmok közé. Nagy szelek fujdogálnak a hanga, az iszapos mélységek és a fekete sziklák hosszú, hosszú mérföldei fölött s a hojsza éppúgy kiáltozik az üres levegőben, mint a rómaiak jötte előtt. Itt-ott víz csillog, a láp tengerszemei, amelyeket most víztartályoknak neveznek. Nyáron naphosszat vándorolhatsz itt, hallgathatod a pacsirták énekét s egy lélekkel sem találkozol. Télen egy-két óra alatt eltévedhetsz s talán el is pusztulhatsz – tizenkét mérföldnyire onnan, ahol a bradfordi villamos-sín megszakad vagy a burnley-i elkezdődik. A Bodkin Top, a High Greave, a Black Moor és a Four Gates End csupa magányos zug s azóta sem változott talán, hogy az első népszámlálást Hódító Vilmos Angliában elrendelte. Senki sem értheti meg Yorkshire és Lancashire ipari életét, a gyapjú- és a gyapot-kereskedelmet és még sok más dolgot (mint például Händel Messiás-ának népszerűségét vagy az Északi Liga rugbybajnokságát), ha ezeket a helyeket nem látta. Sok titkot rejtenek. Ahol a láp legelővé vékonyodik, "intake”-nek, „bevett föld”-nek hívják, ami annyit jelent, hogy erőszakkal vették el a mocsártól. Jobboldalt hosszú füstfolt látszik, amely alatt West Riding városai fekszenek eltemetve; nyírott gyapjúbálák, csigák, orsók, szálak és szövetek érkeznek a gyárakba és futnak ki a gyárakból, a vasutak, csatornák és teherautók felé. Mindezt szintén a láptól hódította el az ember."

>!
Fisu P

Brentnek, a filmrendezőnek rábeszélésére mentem el Tralornába, a Royal Ocean Hotelbe. Akkoriban éppen neki kellett volna elkészítenem „A hölgy visszavág" forgatókönyvét. Egyik hónapot a másik után fecséreltem el s egyszer azután azzal állt elő, hogy látni szeretné már a kéziratot. Megmondtam hát neki, hogy vidékre utazom, befejezem a művet. Ekkor beszélt rá Tralornára s a szállodára. Ő az előző évben járt ott, amikor Cornwallban dolgozott.
– Magának való hely, Gregg, – mondotta. – Az Isten is munkára teremtette. Kap majd egy óriási szobát a negyedik emeleten. A koszt unalmas és kevés s a legtöbb vendég már csak a halált várja. Éhes lesz, unatkozni fog; mit tehet mást, dolgoznia kell. A világért se hivatkozzék rám! Utáltak, mert nagyevő voltam. A bár tűrhető, de ne nagyon látogassa. A jövő hónap közepére pedig várom a kéziratot.
Így hát elutaztam. És meglepetéssel tapasztaltam, hogy Brent, aki szeretett túlozni, ezúttal igazat mondott. A Royal Ocean Hotelnél keresve se találhattam volna megfelelőbbet. Kaptam egy hatalmas toronyszobát. Itt dolgoztam, magasan a csillámló tenger felett, mint őr a világítótoronyban. Az étlap sivár volt és a fogásokat annyira hajszálnyira szűken méricskélték, mintha patikus dolgozott volna a konyhán. És az emberek is pontosan olyanok voltak, ahogy előre leírta, azzal a különbséggel, hogy akik akkoriban halálukra vártak, most mintha már el is értek volna a végső állomásra, s csak kísérteni jártak vissza. Éhes voltam, unatkoztam, ráfanyalodtam a munkára.

Előszó

>!
Fisu P

"Engedjék meg nekem, hogy lerakjak néhány kártyalapot az asztalra. Egyben bejelentem, hogy nyílt kártyákkal fogok játszani. Feleségemmel Oroszországba utaztunk »Az Idegen Országok Kultúrszövetségé»-nek meghívására és rendkívül barátságos fogadtatásra találtunk. Legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a Szovjet Unió legnépszerűbb írói közé tartozom.Megvallom, hogy ez a váratlan felfedezés módfelett hízelgett hiúságomnak. Annak ellenére, hogy sem kommunistának, sem marxistának nem vallom magamat, régóta szocialista vagyok és az orosz népet önmagáért kedvelem. Ezen az alapon kitűnően megértettük egymást.
Talán nem felesleges leszögezni, hogy látogatásom egyedül csak kulturális és nem politikai célzatú volt. Eltekintve, hogy sok minden érdekelt a Szovjetunióval kapcsolatban, fontos megbeszélésekre készültem Moszkvában az »Idegen Írók« jogvédelmének leszögezésére, továbbá a Nagybritannia és a Szovjetunió között létesítendő kultúrkapcsolatok megszervezésére. Ezzel végeztem is küldetésemmel. (A Kreml külpolitikája például semmiképpen sem befolyásolta megbízatásomat.)"

>!
Fisu P

John Boynton Priestey, a Faraway írója 1894-ben, Bradfordban született. Ott végezte középiskolai tanulmányait, majd végigszolgálta a világháborút. A háború után a cambridge-i egyetemre került. Már kora ifjúságában kezdett írással foglalkozni. Hamarosan a Daily News irodalmi kritikusa lett. Eleinte nem is gondolt arra, hogy regényt is írjon – az életrajzi essay. régi írók élete és munkássága érdekelte. Tanulmányait, amelyekben George Meredith és T. L. Peacock irodalmi arcképét festette meg, nagyon sokra becsülik az irodalomtörténészek.
Első nagysikerű regénye a „Good Companions” volt, amely 1929-ben jelent meg. Priestley egycsapásra emelkedett a legismertebb regényírók közé. A regényből színdarab is készült, majd filmet is csináltak belőle. Ennek a filmnek premierjén jelent meg először életében mozgóképszínházban V. György angol király.
Azóta Priestley egyre sokoldalúbb, egyre népszerűbb írónak bizonyult. Dickens méltó utódjának tartják kritikusok és olvasók egyaránt s ezt a nagyon kitüntető címet mindenképpen meg is érdemli.
Miben rejlik Priestley hallatlan népszerűsége, regényeinek rendkívüli sikere? Talán elsősorban abban, hogy olyan kivételes tehetségű emberábrázoló. Tőlünk, magyaroktól, aránylag messze esik az angol jellem és vérmérséklet – de Priestley regényében mégis az általános emberi tulajdonságokat érezzük meg s egy-kettőre jóbarátságot kötünk a hősökkel. Olyan emberek ezek, akikkel mindennap találkozhatunk az uccán vagy a kávéházban, élő, érthető és nagyrészt rokonszenves figurák. Priestley művészete éppen abban áll, hogy alakjait olyan események és megpróbáltatások tisztítótüzébe bocsájtja, amelyek minden jó és rossz tulajdonságukat megmutatják, elénk tárják gyöngeségeiket és erényeiket. Ezek az események mindig fordulatosak, érdekesek és újszerűek. Rendes emberek rendkívüli élményei – ezzel a néhány szóval jellemezhetnénk minden Priestley-regényt. S ki nem érdeklődik az olyan történések iránt, amelyek vele is megeshetnének, amelyekre vágyódik vagy amelyektől fél? Priestley éppen azt mutatja meg regényeiben, miként viselkedik az átlagember az átlagtól messzeeső körülmények között?
A „Faraway” talán legérettebb, legkiforrottabb alkotása a kiváló írónak. Meséje egyszerű, de mindvégig leköti a figyelmet. Alakjai pedig olyanok, mintha elven képeskönyvből lépnének elénk. William Dursley, a csendes buntinghami malátamolnár; Ivybrige altengernagy, a régi vágású tengerésztiszt; Ramsbottom, a manchesteri fűszernagykereskedő; Terry Riley, a csupa-ragyogás, csupa-nyugtalanság amerikai lány – mind jóbarátaink lesznek néhány oldal után. S a másik oldalon a „rossz emberek” – Garsuvin, a titokzatos spanyol kalmár; a másik, talmi Ivybridge altengernagy; Sapphire, a hollywoodi filmcézár – ők is élnek, mozognak, valósággá válnak e lapokon. Három tucat szereplője is van a hatalmas könyvnek, de mindegyikbe életet lehelt a szerző.
Különös értéke ennek a könyvnek, hogy távoli tájakra visz. San Franciscotól Tahiti-ig, a Marquesáktól a Húsvét-szigetig hatalmas utat járunk be Faraway kincskeresőivel. A déli tenger mesevilága, a csendes kikötő, Lugmouth téli napfénye, Faraway kopár, meddő sziklarengetege mind elénk tárul. És Priestley lelkes, ragyogóan idomukó stílusa külön élménnyé teszi az amúgyis szélessodrú cselekményt s az alakok jellemzését.
„Faraway” az örök emberi álmok és vágyak regénye. Olyan álmoké és vágyaké, amelyeknek nem is szabad beteljesedniök, mert a teljesülés elrontaná, elszürkítené őket. Olyan könyv ez, amelynek utolsó oldalát, ha befejezte az olvasást, szeretné megsimogatni az ember s hálás szívvel mondani köszönetet az írónak azért az élvezetért és lelki élményért, amelyet műve jelent.

>!
Fisu P

"Ajánlom ezt a könyvet C. S. Evans barátomnak, nemcsak azért, mert jó barát és kiváló könyvkiadó, hanem azért is, mert igazi londoni és bizonyosan megérti, mit akarok kifejezni ezzel a londoni könyvemmel.
Prológus
Lassan siklott London legszélesebb útján, a Temzén, azután szelíden ringva megállt. 3500 tonnás gőzhajó volt, egyik új balti állam lobogója alatt. A Tower hídja megtisztult az apró emberkéktől és játékkocsiktól, azután felemelte két karját és a hajó elhaladt alatta, vidám és szemtelen uszályhajók kíséretében, majd rövid manőverezés és kiáltozás után, végre megállt a Hay-dokknál. A szép őszi délután már elveszítette ragyogó aranyszínét és ködbe és távoli elhaló lángolásba hajlott; egy pillanatig úgy látszott, mintha London valamennyi hídja égne. Azután a nappal sugárzása kialudt és valami nyugodt világosság maradt a nyomában, amelyet még nem zavart meg az alkonyat. A kikötőben sapkás férfiak bajlódtak a kötelekkel és a padlóval, gúnyosan köpködtek, mintha azzal kellő értékére szállítanák le ezt a nagy kapkodást, azután csoportokba verődve, toprongyos, gúnyolódó kórusként vonultak vissza a háttérbe. Alacsony, keménykalapos férfiak érkeztek irattáskával, könyvekkel, nagy iratcsomókkal a hónuk alatt, hogy odafenn titokzatos tréfákat váltsanak a hajó tisztjeivel. Azután két férfi jött, két magas és testes férfi, kék sisakban, megálltak a csoportkép közepén, mintha kijelölt helyüket foglalnák el és egy-két pillantással tudtul adták a hajónak, hogy egyelőre maradhat ahol van, mert mindeddig a rendőrség semmi kifogásolnivalót nem talált ellene. A hajó viszont mintha gondolkozott volna, hogy megkezdje különböző rakományának kirakását."