Izolde Johannsen

– Soha ne mondd el a problémáidat! Az emberek húsz százalékát nem érdekli, a maradék hetvenkilenc százalék pedig örül neki.

Lám, a mélyen eltemetett titkok előbb- utóbb mindig napvilágot látnak.

148. oldal

Hideg vízben borotválkoztak, elviselték a kényelmetlenséget, már csak presztizsből is, elvégre egy brit, a pokol tornácán is ad magára.

228. oldal

– Kérem, mondjon egy árat! Bármennyit mond, kifizetjük.
A cégvezető azonban nyelt egyet és megrázta fejét.
– Nem erről van szó sorhajókapitány úr! Ez nem pénz kérdése, ez a becsület és a méltóság esete.

238. oldal

– Le akarom győzni a halált.
– A halál annyi arcot vesz fel, amennyit elképzelni sem lehet. Nem harcolhatsz örökké ellene. Erősebb az mindannyiuknál.

114. oldal

A gyász először súlyos, nehéz szikla, mely agyonnyomja az embert. Állandóan ott van, állandóan figyelmezteti a veszteségre. Lélegezni sem hagyja.

– Nem a kinevezéséhez gratulálok, bár az is szép teljesítmény. Ön, uram, ismét apa lesz!
– De hát… hogyan…?
Az orvos jóindulatúan mosolygott.
– Nem hinném, hogy két gyermek után erre pont nekem kellene válaszolnom

– Nincs hatalmunk arra, hogy kitérjünk, sem arra, hogy Isten döntése elől félreálljunk. Nem kapunk haladékot, nem egyezkedhetünk. Emberi életút ez.

212. oldal

Meg kell értenie, hogy nem vágyódhat vissza a múltba, mert az már nem létezik. A jövő nem lehet a múlt újraélése. De a jövő a múltra támaszkodik, azért, hogy a jelenben élhessen.

– Hát, mit is mondjak, sorhajókapitány úr… megnyugtató, hogy nem süllyeszti el a hajót.
– Egyelőre, parancsnok úr! Egyelőre.

91. oldal