Izolde Johannsen magyar

Lám, a mélyen eltemetett titkok előbb- utóbb mindig napvilágot látnak.

148. oldal

Hideg vízben borotválkoztak, elviselték a kényelmetlenséget, már csak presztizsből is, elvégre egy brit, a pokol tornácán is ad magára.

228. oldal

– Kérem, mondjon egy árat! Bármennyit mond, kifizetjük.
A cégvezető azonban nyelt egyet és megrázta fejét.
– Nem erről van szó sorhajókapitány úr! Ez nem pénz kérdése, ez a becsület és a méltóság esete.

238. oldal

– Le akarom győzni a halált.
– A halál annyi arcot vesz fel, amennyit elképzelni sem lehet. Nem harcolhatsz örökké ellene. Erősebb az mindannyiuknál.

114. oldal

– Nincs hatalmunk arra, hogy kitérjünk, sem arra, hogy Isten döntése elől félreálljunk. Nem kapunk haladékot, nem egyezkedhetünk. Emberi életút ez.

212. oldal

A németek első össztüze belőtte magát, tűzvillába fogta a tartályhajót. A harmadik lövés telitalálatot okozott.

– Még valamit!
– Igen, parancsnok úr!
– A jövőben jobb szeretném azt hallani, hogy a hajó fedélzetén az emberek hím nemben beszélnek a Bismarckról.

91. oldal

– Jöjjön őrmester, főzök egy kávét, ha már ilyen korán felkelt! Még nincs is hat óra, van még tizenkét perc addig. A vendégem egy csészére.
– Nem is tud kávét főzni!
– Hát akkor majd lefizetem a szakácsot!

7. oldal

– Hát, mit is mondjak, sorhajókapitány úr… megnyugtató, hogy nem süllyeszti el a hajót.
– Egyelőre, parancsnok úr! Egyelőre.

91. oldal

Ha a napvilág kitaszít, hát majd befogad az Alvilág sötétje.

129. oldal