Isztray Botond magyar

Fagylalt-társadalom, azt kérdi, mi az? Ez kérem az, hogy az életben a legfontosabb a fagylalt. Boldogok, akik nyalnak. A segghez igazodsz. A nyelv előre-hátra, jobbra-balra, fel-le, kör-be-körbe. Kész világnézet.

Ha ketten beszélnek, van közöttük egy harmadik: a csend.

Úgy vannak Hamvassal, mint tyúk a pingpongasztallal. Vagy alatta kotkodácsolnak, vagy madár voltuk emlékétől megkísértve fölkászálódnak rá, és a széplelkek ott tojnak, monyókolnak. És néha rácsodálkoznak a repdeső, pattogó labdára. Jelentős teljesítmény. Olyan ez az egész, mintha a mai orosz intelligencia pökhendien semmibe venné sokáig kicenzúrázott, Szolovjovtól Szolzsenyicinig sorjázó nagyjait, és végül egy tömeggyilkos filozófusra csettintene, avagy valamely kóser akadémikusra.
Nobel-díjas íróval megáldott hazánkban tesznek a XX. századi világirodalom egyik legnagyobb írójára. Beckettről, Céline-ről, Cortázárról, Joyce-ról, Kafká-ról, Musilról beszélek; a lista nem bővíthető tetszés szerint. Az ilyen adósságot cipelő intelligencia voltaképpen nem létező, vagy ami ugyanaz, tökéletesen szekunder, provinciális.

Az Ugyanis Hamvas Bélát 2010 júniusában fejeztem be. Azóta várja, hogy napvilágra kerüljön. Bizony voltak ellenjavallatok: nem elég tudományos, nem elég egzakt, túlzottan politikus, túl ütős. Igen. Hamvas Béla nem „tudományos”, nem „egzakt”, túlzottan (meta)”politikus”, túl „ütős”. Viszont, láss csodát: tudattalanul-tudatosan ma is működik és hat egy bizonyos „értelmiség” hegemóniája.
Az esszé megírására a szellemi-társadalmi törésvonalak gerjesztette feszültségtér inspirált. Ebben a mezőben nem tudják, hogy a dogmatikus szembenállás vagy ellentmondás csak akkor jelenik meg, ha a pontokat a körtől elszakítva és azt ignorálva fogjuk fel. A teljes kör maga az igazság. Ez (nem racionalizálható) mediálódásunk, azaz igaz mikéntünk.
Három szempontot ajánlok figyelmébe az olvasónak:
1. Európa elveszőben, mert alapító értékeit gerinctelenül elárulta és leköpte és elviccelte, nemzeteinek éltető nedveit pedig pénzre váltotta. A minőségtől a mennyiség felé való zuhanás immár megállíthatatlannak látszik. Közel egy évszázada rója Európa utcáit Joyce Ulyssesének egyik félnótás hőse, Mr. Breen. Rosszat álmodott éjjel. Lidércnyomás. Zöld disznó jön föl a lépcsőn. És ezek után reggel kapott egy levelet. A levélben csak ennyi állt: Camp és Petz. Kampec. Mr. Breen bolyong Európa útjain, és pert akar indítani tízezer fontra.
A közbeszéd dermesztő mantrái: fenntartható fejlődés (pszichopata álom), megújuló energiák, piac, monetáris politika, államadósság, infláció, vállalkozás, államkötvény. Tőzsde, Részvény, költségvetési egyensúly, ikerdeficit stb. stb. Ez nem emberi világ. Itt már a sivatag is műanyagból van. Mindenben az Idegen hideg tekintete vizslat. És senki sem meri kibökni Hesse nyomán: „Urak, Hölgyek, az üveggyöngyjátéknak vége!”
Az új-régi kapitalizmus (ráadásul az újrakeresztelkedő keresztények vallástalan szószával leöntve) most tárja szemünk elé a politikai kapitalizmus, a barbár kommunizmus eredetét és lényegét. Minden pillanatban halljuk egy elakadt lemez sercegését; csodálhatjuk a bárgyú retro és az émelyítő epigonizmus végvidékét. A bal- és jobboldali liberalizmus progresszív tengerében „polgár” és csőcselék egybefolyik. A Tőzsdén halódó spermiumok hip-hopjában gyönyörködhetünk. Itt a Sors neve: Carry Trader.
2. „Az igazság differencia specifikája az autoritás, és konkrétabban: az autoritások hierarchiája. Ez a hierarchia egyben az igazság hagyománya. Maga a közösség egyébként már maga is autoritások hierarchiája; aki minden hierarchián kívül marad, kirekesztette magát minden közösségből: megszólíthatatlan és megszólításra képtelen.” (Tábor Béla)
3. „Minden civilizációban van egy fok, amit a spiritualitás minimumának lehet nevezni, és minden jel arra vall, hogy ez a minimum minden civilizációban ugyanaz. Termékeny élet csak ezen felül lehetséges. Ha az ember a fagypontot eléri, életét nem szellemi erők irányítják, hanem pszeudospirituális kényszerek, amelyeket a gyengeelméjűek, a serdületlenek, a primitívek, a pszichopaták lélektanából ismerünk.” (Hamvas Béla)

1. oldal (Napkút, 2014)

– Ezek a találkozásaink olyan múlékonyak. A véletlenséglátszatok nagyon hajtják az időt. Valahogy nem járjuk át kellően egymást. Nem szeretem, hogy te vagy a vadász és én a vad. Makacsul más maradsz. De nem az én másom.

…miért tartom nagy írónak Hamvas Bélát? […] Ha Hamvas művét a magyar vagy a világirodalom terébe állítom, belőle a legtöbb mérthető, levezethető, mi több, mélyebb értelmét elnyeri, de ez fordítva csak úgy és akkor igaz, ha modern redukcionalizmussal lebutítjuk a hamvasi szöveget, illetve arcátlanul tagadjuk előttünk kinyíló világának valóságát, hitelességét.
De inkább az életmű másik komponense, tudniillik a tradíció felől szeretnék rávilágítani az írói minőségre is. Művét nem érthetjük a művészi és a tradíción orientálódó gondolkodói teljesítményének egybelátása nélkül; a műben a kettő áthatásban van. E kettős teljesítmény együttes és magas színvonala Hamvas Béla személyét egyedülállóvá teszi. És mi a közös nevező? A szimbólum.
A szimbólum, amiről Alekszej Loszev a mítosz gyökereként tárgyalva azt írja, hogy a szimbólumban az „eszme” újat hoz a „képbe”, s fordítva, és mindkettő a „kép” és az „eszme” azonosságával azonosul. A szimbólumban maga a „belső” tény azonosul a „külső” ténnyel, tehát „eszme” és „tárgy” között reális azonosság van. Minden organizmus szimbolikus, mert nem jelent semmi olyat, ami ne önmaga lenne.

A magyarországi értelmiség a tradíció gondolatiságával szemben épp olyan érzéketlen, mint a hamvasi életművel, de ebben legalább „korszerű”. A tradícióhoz igazodó gondolkodók merő „véletlenségből” egyetlen nagy európai lexikonban sem szerepelnek.
(Végül is Eckhartnak is csupán röpke hétszáz évre volt szüksége, hogy ne tekintsék elvetemült eretneknek.) Különös bájt kölcsönöz a tényállásnak, hogy ez alól egyedül Julius Evola kivétel, az egyetlen, akit valóban megérintett a gyakorlati fasizmus szellemisége. Bizonyos körök mindent megtesznek a New Age blöff-tengere, szélhámosságai, aljas csalásai népszersítésével az effajta, a „demokratikus szabadságra” veszélyes gondolatok hiteltelenítésére.
De ez nagyon is természetes.

Halál ellen nincs orvosság. Az egészség sem az. De aki egészséges, abban megvan az erő, hogy azt az utat a sírig elevenen járja végig. A beteg a halált szólongatja, s a halálfélelemtől félholtan engedi, hogy az a hátára vegye. Az egészség még a halált is csak >idejekorán< éli meg. És jó barátként fogadja, és tudja, hogy mikor megérkezik, leveti merev maszkját, s a félelemmel eltelt, lankadt, csalódott testvér az élet fáradt kezéből kiveszi a lobogó fáklyát, a földnek nyomja és kioltja, s az immár kialudt fáklyafény nyomán felragyogó éjszakai égbolt kereksége alatt az aláhanyatlót a karjába veszi, és – mivel az élet szorosra zárta beszédes ajkát – ő nyitja szóra örökhallgató száját, és így beszél: megismersz? A testvéred vagyok.

A Hamvas-jelenség areferenciális szimbóluma annak, amit a hinduk szaccsidánandának neveztek. Lét-tudat-boldogság. Hamvas Béla élete és műve opponálja Pethő Bertalant. Az infinitezimális személy, a hamvasi mítosz határszimbóluma ellentmond a determináltságnak. Nem Átélés-Alany, amely, aki része a Civilizátumnak. A szorongató objektivitás, a már tételezett tér-idő-ben rögzült szubjektum (ego) árnya. De jól mondja Hérakleitosz: „Az örök élet egy gyermek, aki ostáblát játszik; gyermekkirályé az uralom.” A gyermekkirály másik neve – személy. A gyermekkirály a pillanat fia, a mítosz aranykorában létezik. Az aranykor ezért nem valamikor létezett, hanem minden pillanatban létezik. A mítosz nagy korszakai a felejtés állomásainak szimbólumai. Annak persze, aki önnön lényének meztelen, minőségtelen érzetének tapasztalatát elfojtotta, nehéz erről bármit mondani.

A szerelem ajándék, mondod. Igazad lehet. De amit én tőled kaptam, az a szerelem: önmagam megszeretése.