Ippolito Nievo olasz

Még egy ünnepélyes kijelentést kell tennem, amelynek egy nyolcvanéves ember szava talán bizonyos nyomatékot ad: úgy találtam, az életnek van értéke, ha alázatosan megtanultuk, hogy magunkat csupán a világmindenség végtelenül kicsiny míveseinek tekintsük, becsületességünk pedig hozzászoktatott, hogy a többség javát a magunkénál sokkalta előbbrevalónak tartsuk.

Ezt el kell mondanom, mivel talán ez a séta tett örök hitvallójává a természet egyszerű és költői vallásának, amely később örömeinek édes és soha el nem maradó nyugalmával minden emberi szomorúságért megvigasztalt.

Az érzékies, indulatos természetű emberben a szeszély törvénnyé s az önzés rendszerré válik, ha megelőző, körültekintő nevelés nem gondoskodik arról, hogy értelmét fölfegyverezze mag-megújuló lázadásai ellen, s körülvegye érzékeit a jó szokások védőrácsával, mintegy oltalmul az ösztönök meglepetései ellen. Máskülönben akármennyi kitűnő tulajdonság verne is gyökeret az ilyen lelkületű egyénekben, senki sem bízhatik bennük, mert örökké sz érzékek rabjai maradnak.

101. oldal

Bennünket, olaszokat nem minden ok nélkül vádolnak azzal, hogy képmutatók, talpnyalók vagyunk s túlságosan tiszteljük az egyéni véleményt az egyéni erőt. Azok a közintézmények, amelyekről beszéltem, még jobban megnövelték nemzeti jellemünknek ezt a kelevényét. Az álszentek, élősdiek, valamint a gazemberek úgy elszaporodtak, mint vad, műveletlen területen a dudva. A tehetség, az agyafúrtság, a merészség, minthogy csupán kijátszására szolgáltak azoknak a törvényeknek, amelyek semmiféle jogot nem tudtak egyenlő mértékben biztosítani, végül a gonoszság és romlottság eszközeivé váltak.

136. oldal

Aki a humor gyökereit Angliában keresi, bizonyára sohasem élt Velencében és főképp nem járt Portogruaróban. Itt megtalálhatta volna az évszázados semmittevés, a pompás gyomor és a friss vidám, szabad szellem gyümölcsét: azt a délvidéki humort, amely éppannyira különbözik az északiakétól, mint a lápok fölött terjengő északi köd egy szép nyári naplemente ragyogó és színes égboltjától.

235. oldal

Az önzés, az érdek és a vallás nem elégségesek; filozófiánknak igaza lehet a gyakorlatban, de az ősi India könyörtelen bölcsessége az örök metafizika teljes igazságában bosszút áll elbizakodott és kicsinyes rendszereinken.

175. oldal

Azok közé a nemtörődöm és képzelgő emberek közé tartozott, akik minden tettvágyukat álmokban, tervekben élik ki, és légvárakban bíznak, nehogy a földre kelljen valamit szilárdat építeniük. A gróf is ezeknek a mocsaras földeknek majdani megművelésétől várta családja felvirágzását, és a világ minden kincséért sem akart lemondani fantáziájának erről a hatalmas gyakorlóteréről.

II. kötet, 282. oldal

Civilizációnk hamis aranyfüstje alatt beteg szokások üszkösödnek. Ez az oka annak, hogy az akarat vágyakozássá, a tettek szavakká, a szavak fecsegéssé silányultak, a tudomány haszonlesővé, az egyetértés lehetetlenné, a lelkiismeret megvásárolhatóvá, s az egész élet utálatos, terhes tengődéssé vált. Hogyan akarjátok egy, két, tíz, vagy húsz éven át hősies, magasztos, hazafias küzdelmekre vezetni olyan emberek millióit, akik közül egy sem képes három hónapig egyfolytában kitartani e küzdelmekben? Nem az összetartás hiányzik nálunk, hanem az összetartás lehetősége, amely az erő s az állhatatosság gyümölcse.

I. kötet 59. oldal

Ahol tettek mennydörögnek, ott eszmék is villámlanak.

I. kötet 239. oldal

Hiszent ti is tudjátok, hogy az élet: futás a halál felé.

I. kötet 416. oldal