Ingmar Bergman svéd

Kíváncsi vagyok, létezhet-e hűség másként, mint magától értetődően. A hűség soha nem kényszer vagy elhatározás kérdése. Hűséget soha nem lehet ígérni. Vagy van, vagy nincs. Én szívesen vagyok hű Johanhoz, és ezért, kizárólag ezért vagyok hűséges. De azt persze nem tudom, hogy hogyan lesz holnap vagy a jövő héten.

19. oldal (Európa, 1977)

A feminizmus lerágott csont, Marianne. Manapság a nők azt csinálják, amihez kedvük van. Csak az a szörnyű, hogy nincs kedvük.

59. oldal

(…) maga a problémátlanság is igen súlyos probléma.

15. oldal

Most valami banálisat mondok. Mi érzelmi analfabéták vagyunk. És az a lehangoló, hogy ez nem csak rád és rám vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden emberre. Mindent megtanítottak nekünk a testről és Pretoria mezőgazdaságáról és a pi négyzetgyökéről, vagy hogy az ördögbe hívják, de egyetlen szót sem a lélekről. Szédítően nem tudunk semmit se magunkról, se másokról. Mennyit mondogatják itt is, ott is, hogy a gyereket együttérzésre, megértésre, összefogásra, egyenlőségre, meg mit tudom, mire kell nevelni. Most ez a divat. De senkinek nem jutott még eszébe, hogy először nekünk kell megtanulnunk valamit magunkról és a saját érzéseinkről. A saját félelmünkről, magányunkról és dühünkről. Itt állunk kiszolgáltatva, tudatlanul, tele rossz lelkiismerettel és összetört ambíciókkal.

126. oldal

Az ember nem élhet egyedül, az ember nem erős. Muszáj fognunk egy másik ember kezét.

123. oldal Európa 1977

Megmondtam neki, hogy lehetetlenség fenntartani egy kapcsolatot, melyből hiányzik a szeretet. Akkor megkérdezte, hogy miben kellene állnia ennek a szeretetnek. És én százszor elmondtam, hogy nem tudom, miután lehetetlenség meghatározni valamit, ami nincsen.

25-26. oldal

El tudsz képzelni két embert, akik nap mint nap egymás mellett él, és csak igazat mond egymásnak? Egyáltalán lehetséges ez?

175. oldal Európa 1977

Gondolkozz! Az életünk minden napjának, minden órájának minden perce be van táblázva. És minden rubrikában írva vagyon, hogy mit kell csinálnunk. A rubrikák pedig idejében, egyre-másra megtelnek. Ha hirtelen találunk egy üres rubrikát, nyugtalanok leszünk, és azonnal belefirkálunk valamit.

50. oldal

Mi érzelmi analfabéták vagyunk. És az a lehangoló, hogy ez nem csak rád és rám vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden emberre. Mindent megtanítottak nekünk a testről és Pretoria mezőgazdaságáról és a pi négyzetgyökéről, vagy hogy az ördögbe hívják, de egyetlen szót sem a lélekről. Szédítően nem tudunk semmit se magunkról, se másokról. Mennyit mondogatják itt is, ott is, hogy a gyereket együttérzésre, megértésre, összefogásra, egyenlőségre, meg mit tudom, mire kell nevelni. Most ez a divat. De senkinek nem jutott még eszébe, hogy először nekünk kell megtanulnunk valamit magunkról és a saját érzéseinkről. A saját félelmünkről, magányunkról és dühünkről. Itt állunk kiszolgáltatva, tudatlanul, tele rossz lelkiismerettel és összetört ambíciókkal. Tudatosítani egy gyerekben, hogy lelke van, szinte illetlenség. Úgy néznének az emberre, mint egy cukrosbácsira. Hogy fog az ember valaha is megérteni másokat, ha magáról sem tud semmit?

139-140. oldal

Szerintem az élet annyit ér, amennyire az ember értékeli, se többet, se kevesebbet. Én nem vagyok hajlandó az örökkévalóság szemszögéből élni.

45. oldal