Imre Flóra magyar
1961. június 1. (Budapest) –
| Katalógusnév | Imre Flóra |
|---|
Könyvei 8
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Új termés Magvető
Fordításai 2
Antológiák 10
Népszerű idézetek
Sztereotip
November van. Létemre nincs tanú.
A szemem színét te se ismered.
Egymásra nézünk – láthatatlanul.
A szűk égből hajunkra dér pereg.
Végigfut pillantásod combomon
Késként: életem csontig nyitva áll.
Lepattogzott arcunkról a mosoly,
Penész ül lelkünk csupasz tűzfalán.
Váltunk egy sztereotip mondatot
– Futnék, mint kéményből a füst –,
Testünkön matatnak a holnapok;
Eloxidálódunk, mint az ezüst.
Imre Flóra: Izajás 42:3
vegyél föl engem Jézus úr
ebből az örök félhomályból
itt nem kellettem senkinek
válassz végre te útitársul
te elfogadsz még engem is
nem töröd le a hajlott nádat
nem oltod ki a mécsbelet
ha pislákol csaknem kiszárad
hadd menjek én is hát veled
ahogy követ a sok szelíd nép
szegények torzak állatok
kísérőd lenni úgy szeretnék
processziózni át meg át
az égi Jeruzsálemen
énekelni Tedeumot
s nem lenni már reménytelen
nem vágyni többé semmire
csak menni veled Jézus úr
a fény alatt az ég alatt
békében fáradatlanul
Ül moccanatlan. Így is alig birom
el fénye súlyát: lángol a reszketés
testéből. Ha egyszer megérint,
por se, atom se marad belőlem.
Imago mortis, 55. oldal
Angyal
ki látta Isten angyalát
vajon élve maradhat-e
a délután a koranyár
arcod arannyal vonta be
micsoda epifánia
akinek osztályrésze ez
még ha meg is kell halnia
bizony örök élete lesz
egymásba olvad áhítat
és játék az ott és az itt
megaranyozta arcodat
arcod ragyogta fényeit
ó jaj emlékek és idők
egymáson áttűnő nevek
álltam az ő színe előtt
angyalával voltam veled
az a vasárnap délután
fények a napé s arcodé
ó jaj fogj engem Szent Mihály
két puha tenyered közé
71. oldal
CSAK A SZEMED
északi szél és minden elhagyott
az ég milyen kék a tetők felett
milyen fémes steril fénnyel ragyog
hideg csak a szemed csak a szemed
honnan figyel ez a nagy tisztaság
örökös nappal már csak a szemed
milyen magas a csönd az ideák
könyörtelen távolból fénylenek
mennyire megritkult a levegő
nem tud megélni benne már a kép
csak a szemed a kéklő semmiből
mégis hogy sugározza melegét
hová veszett el az a mozdulat
a kéz a száj és minden elhagyott
északi szél a ritka ég alatt
csak a szemed te vagy és én vagyok
te vagy és én és mégis őrület
ez a kék ég a fémes tisztaság
és minden elhagyott csak a szemed
mi világít ezen az égen át
72. oldal