Illyés Gyula magyar
1902. november 2. (Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta) – 1983. április 15. (Budapest)
| Teljes név | Illés Gyula |
|---|---|
| Katalógusnév | Illyés Gyula |
| Nem | férfi |
| DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/illyes-gyula |
Képek 2
Könyvei 135
Kapcsolódó sorozatok: Napló · Összes sorozat »
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Osiris Klasszikusok Osiris · Populart Füzetek Interpopulart · Horizont könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Gondolkodó magyarok Magvető · Szépirodalmi Zsebkönyvtár Szépirodalmi · Nagy emberek élete Móra · Gyorsuló idő Magvető · Diákkönyvtár Móra · Nemzeti Könyvtár Magyar Közlöny · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · Magyar Remekírók Szépirodalmi · A művészet kiskönyvtára Corvina · Harminc Év Magvető · Kincses Könyvek · Kis Remekművek Könyvtára Révai · Magyar Klasszikusok Babits · Iciri-piciri könyvek Móra · Drámák Kriterion · Poesis Hungarica · Iskolai könyvtár Móra, Tankönyvkiadó · Illyés Gyula munkái · Tiszatáj könyvek Tiszatáj Alapítvány · Népkönyvtár Athenaeum · Révai Könyvtár · Millenniumi Könyvtár Osiris · Papírszínház Csimota · A magyar költészet kincsestára Unikornis · Tanulók könyvtára Dacia · Pallas könyvek Pallas Stúdió
Szerkesztései 6
Fordításai 220
Illusztrálásai 1
Antológiák 183
Róla szóló könyvek 31
Kiemelt alkotóértékelések
Illyés Gyula
Most, hogy Illyés munkáinak javarészét végigolvastam, már merek róla alkotóértékelést írni (persze szigorúan szubjektívat).
Illés mindhárom műfajban alkotott; kezdjük a költészettel (az iskolában is elsősorban mint költőt oktatták nekünk, jóllehet, első találkozásom a szerzővel – ennél jóval korábban – a Hetvenhét magyar népmese kapcsán történt). Röviden elintézhetem: Illyés, mint költő, számomra jelentéktelen. Faludy Györy sommás ítélete ('Illyésnek egyetlen jó verse van, az Egy mondat a zsarnokságról') talán túl szigorú, de mivel én magam sem találtam a több mint ezer oldalnyi lírai életműben 4-5-nél több nekem tetsző verset, így lényegében egyet kell, hogy értsek Faludyval.
A drámák közül (több mint húsz darab) is kevés a sikerült alkotás; a kortársi témájúak közül nekem egy sem tetszett igazán, viszont a történelmi tárgyúak között akadnak nagyon jók. Teleki László darabjának (Kegyenc) átdolgozása, illetve a magát, Teleki Lászlót megidéző Különc, továbbá a provánszi katharok sorsáról írt Tiszták az a három munka, mely a leginkább maradandó.
Prózai műveinek zöme – ilyen, vagy amolyan formában – önéletrajzi elemeket tartalmaz, kivéve a Petőfi Sándort, a Hetvenhét magyar népmesét, meg persze az esszéket. A kifejezett önéletrajzi művek közül talán az író ifjúkori franciaországi élményeit feldolgozó Hunok Párisban a legsikerültebb, a Korai darvak ígéretes indulás után a végére ellaposodott. Útirajzai közül a 34-es szovjetunióbeli útja – naivitása, és elfogultsága mellett is – érdekes, egy másik jegyzete, mely a dél-franciaországi falvakról szól, nekem szintén tetszett. Esszéi közül a francia irodalom nagyjait propagáló hosszabb írások (Racine-ról és Moliére-ről) jöttek be nekem leginkább, de az esszéköteteket érdemes böngészni; ki-ki találhat bennük kedvére valót.
Mesegyűjteménye, a Hetvenhét magyar népmese illetve szociográfiája, a Puszták népe ma is alapmű; az ismerkedést ezekkel érdemes kezdeni.
A négy csillag a lírában és (részben) a drámák körében tapasztalt gyöngeségek miatti csalódottságomnak tudható be, de Illyés, mint prózaíró, sokszor egészen kiváló; érdemes őt, mint prózaírót számon tartani.
Illyés Gyula
A legszebben, legtökéletesebb magyar nyelvhasználattal író. Prózája tökéletes, mindegy, miről.
Népszerű idézetek
Az öregség száműzetés. Egy korszakból, amely főleg délelőttből állt. Kiutasítás egy édenkertből; illetve kitévelyedés belőle merő figyelmetlenség folytán. Ezek az édenkertek – remek kerítéssel vagy sövénnyel – azokon belül gyönyörűen rendben tartott gyümölcsfákkal, virág szegélyezte ösvényekkel – a történelem minden korszakában ötven-hatvan esztendő távolságra fekszenek az elbeszélés idejétől.
Illyés Gyula: Kháron ladikján 72% vagy az öregedés tünetei
Arra tanítottak, hogy a szemben álló felek közül mindkettőnek igaza lehet; arra, hogy minden igazságot felfedezzek és tekintetbe vegyek, ami a legtökéletesebb labirint. Akaratlanul igazi kereszténységre neveltek, arra, hogy az ellenségeket is szerethetjük. Harc előtt mindig magammal kell megütköznöm.
Illyés Gyula:
Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,
nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nem csak a füst-sötétben
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben
rabok fal-morse-jében,
nem csak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nem csak a katonásan
pattogtatott, „vigyázz”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nem csak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
„pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nem csak a rács-szilárban
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
nevelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a „hulló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nem csak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nem csak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedten
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkáló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nem csak a szögesdrótban,
nem csak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokatlan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy
mert ott van
a légyottban,
nem csak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,
fönt a tejút is már más;
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból kinek gyónol
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a mederben,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsol,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nem zed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőle bűzlik, árad,
magad is zsarnok vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiába,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírdogál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
A pünkösdöt nemcsak a nagy ünnepnek kijáró keresztény áhítattal vártuk, hanem egy üveg, Szentháromság napján fogott esővízzel is, amelyben ha megmosdik az ember, megszépül, főleg ha még vörös bort is iszik utána.
51. oldal, 4. (Móra, 1980)
Gyanakvóvá tesz, ha valaki túl sokat beszél a „gyökereiről”, főleg mielőtt gyümölcseit mutatná.
– Hát mi ér annál is többet? – kérdezte a király.
A katona megnézte a király mellett az aranymívest, aki neki enni hordott, s azt felelte:
– Másodszor az, ha az embert megsegítik.
– És először? – kérdezte a király csodálkozva a furcsa válaszon.
A katona szeme most a királykisasszonyon állapodott meg. Ezt felelte:
– Először, ha az embert szívvel megszeretik.
A muzsikáló ezüstkecske
Úgynevezett művészi képzelőerőmet gyermekkoromban először a káromkodások foglalkoztatták s tán nevelték is. Elcsodálkoztam a találó megfigyeléseken, a merész képzettársításokon s azon a valóban művészi tulajdonságon, amelyet a költészettanban képalkotásnak neveznek. Filozófiai disszertációul, jó előre, a káromkodás lélektanára készültem.
115. oldal
Benső kikelet
Arcomat mostam volna abban
– de még inkább a tiedet –
a tél-illantó orgona-illatban.
De még inkább a szivedet.
311. oldal - A semmi közelít, 1983 (Magyar Napló, 2012)
Illyés Gyula: Ráadás élet Válogatott és kiadatlan versek
Illyés Gyula
Mert szemben ülsz velem…
Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom
és nincs mellette az enyém,
ahogyan megszoktam a fotografiákon
és előszobák tükörén;
mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam
látom az idő nyomait
s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam;
a szívem elfacsarodik.
Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve
s te akkor az vagy, ami ma:
sose találkozunk! Egymást észre se véve,
nem lelünk egymásra soha!
Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már
olyan, amilyen ma: fehér,
lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál
feküdni, ha leszáll az éj.
Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! –
hogy minden idők végzetes
egyetlen egyeként birjalak, azt kivánva,
egyetlen egyedként szeress?
Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban
nézek vissza és kérdezek, –
mint a célzóra, ha a golyó visszapattan,
sebet én kapok, éleset.
Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már
csak egymás mellett, szorosan,
mint a régi nyitott ülésen az utaspár,
ha jéggel jött a szélroham.
Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném?
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! – türjem csak ostorát én,
mellemre vonva homlokod.
Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak.
68-69. oldal