!

Illyés Gyula magyar

1902. november 2. (Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta) – 1983. április 15. (Budapest)

Tudástár · 59 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv · 8 film

Teljes névIllés Gyula
Nemférfi
DIApim.hu/hu/dia/dia-tagjai/illyes-gyula

Képek 2

Könyvei 125

Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese
Illyés Gyula: Puszták népe
Illyés Gyula: Petőfi Sándor
Illyés Gyula: Kháron ladikján
Illyés Gyula: Hét meg hét magyar népmese
Illyés Gyula: Ebéd a kastélyban
Illyés Gyula: Hunok Párisban
Illyés Gyula: Fáklyaláng
Illyés Gyula: Puszták népe / Ebéd a kastélyban
Illyés Gyula: A kiskondás

Kapcsolódó sorozatok: Napló · Összes sorozat »

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Populart Füzetek Interpopulart · Osiris Klasszikusok Osiris · Horizont könyvek Kriterion · Millenniumi Könyvtár Osiris · Nagy emberek élete Móra · Gondolkodó magyarok Magvető · Gyorsuló idő · Nemzeti Könyvtár · Magyar Klasszikusok Babits · Diákkönyvtár Móra · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Kincses Könyvek · Szépirodalmi Zsebkönyvtár Szépirodalmi · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · A művészet kiskönyvtára Corvina · Iciri-piciri könyvek Móra · Harminc Év Magvető · Kis Remekművek Könyvtára · Illyés Gyula munkái · Tanulók könyvtára · Tiszatáj könyvek · Népkönyvtár · Révai Könyvtár · A magyar költészet kincsestára Unikornis · Papírszínház Csimota

Szerkesztései 6

Illyés Gyula (szerk.): Kínai szelence
Illyés Gyula (szerk.): Ludas Matyi
Illyés Gyula (szerk.): Babits emlékkönyv
Illyés Gyula (szerk.): A francia irodalom kincsesháza
Kosztolányi Dezső – Illyés Gyula (szerk.): Erős várunk, a nyelv
Illyés Gyula – Domokos Mátyás (szerk.): Az író hűsége

Fordításai 210

Molière: A fösvény
Molière: Hat színmű
François Villon: François Villon összes versei
François Villon: François Villon versei
Molière: Tartuffe / A fösvény
Federico García Lorca: Vérnász
Molière: A fösvény / Kényeskedők
Molière: A fösvény / Képzelt beteg / Tartuffe
A romlás virágai
Robert Burns: Robert Burns versei

Illusztrálásai 1

Ben Jonson: Volpone

Antológiák 81

Vecsei H. Miklós – Horváth Panna (szerk.): Írott kövem dobom a mélybe
Beck Zoltán – Mucsi Zoltán – Vecsei H. Miklós (szerk.): Barátom, aki voltál
Kormos István (szerk.): A háromágú tölgyfa tündére
Csörgő Anikó (szerk.): Hópihe karácsony
Lakits Pál (szerk.): Századvég és avantgarde
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Gróh Ilona (szerk.): Jöjj ki, napocska!
Domokos Mátyás (szerk.): A magyar novella antológiája I-II.
Lukács László (szerk.): Innen és túl
Háy János – Gimes Katalin – Kőrössi P. József (szerk.): Karácsonyi történet

Róla szóló könyvek 28

Vasy Géza: Illyés Gyula
Hatvany Lajos – Glink Károly: Beszélő házak és tájak
Béládi Miklós: Illyés Gyula
Lukács György: Magyar irodalom – Magyar kultúra
Sipos Lajos: Modernitások, alkotók, párbeszédek
Hamar Péter (szerk.): Illyés Gyula
Domokos Mátyás (szerk.): Nem menekülhetsz
Illyés Gyuláné (szerk.): Illyés Gyula emlékkönyv
Izsák József: Illyés Gyula költői világképe
Tüskés Tibor: Illyés Gyula

Népszerű alkotóértékelések

kisssan27 >!

Illyés Gyula

A legszebben, legtökéletesebb magyar nyelvhasználattal író. Prózája tökéletes, mindegy, miről.


Népszerű idézetek

montika P>!

Az öregség száműzetés. Egy korszakból, amely főleg délelőttből állt. Kiutasítás egy édenkertből; illetve kitévelyedés belőle merő figyelmetlenség folytán. Ezek az édenkertek – remek kerítéssel vagy sövénnyel – azokon belül gyönyörűen rendben tartott gyümölcsfákkal, virág szegélyezte ösvényekkel – a történelem minden korszakában ötven-hatvan esztendő távolságra fekszenek az elbeszélés idejétől.

Kapcsolódó szócikkek: öregség
11 hozzászólás
encsy_eszter>!

Arra tanítottak, hogy a szemben álló felek közül mindkettőnek igaza lehet; arra, hogy minden igazságot felfedezzek és tekintetbe vegyek, ami a legtökéletesebb labirint. Akaratlanul igazi kereszténységre neveltek, arra, hogy az ellenségeket is szerethetjük. Harc előtt mindig magammal kell megütköznöm.

Tiger205>!

Illyés Gyula:
Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nem csak a puskacsőben,
nem csak a börtönökben,

nem csak a vallatószobákban,
nem csak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nem csak a füst-sötétben
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben
rabok fal-morse-jében,

nem csak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nem csak a katonásan

pattogtatott, „vigyázz”-ban,
„tűz!”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nem csak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé kapott ujj
„pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van

nem csak a rács-szilárban
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,

a csöndet
nevelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,

az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;

abban, ahogy a „hulló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;

nem csak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,

mert zsarnokság van,
nem csak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

az ernyedten
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,

ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,

az van a derűtelten
tarkáló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;

mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahol a régi istened sem;

mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,

nem csak a szögesdrótban,
nem csak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokatlan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy
mert ott van
a légyottban,

nem csak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletben
se vagy független,

fönt a tejút is már más;
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,

a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,

a papból kinek gyónol
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;

hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,

vonat kereke hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;

cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;

a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,

a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;

mint víz a mederben,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatában,
ruháid anyagába

beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,

néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsol,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,

mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,

bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nem zed,

hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőle bűzlik, árad,
magad is zsarnok vagy;

mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz öledben ringó
feleség ringyó;

vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;

mert ahol zsarnokság van,
minden hiába,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,

mert ott áll
eleve sírdogál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

Mákostészta>!

A pünkösdöt nemcsak a nagy ünnepnek kijáró keresztény áhítattal vártuk, hanem egy üveg, Szentháromság napján fogott esővízzel is, amelyben ha megmosdik az ember, megszépül, főleg ha még vörös bort is iszik utána.

51. oldal, 4. (Móra, 1980)

Kapcsolódó szócikkek: pünkösd
K_Kata99 P>!

– Hát mi ér annál is többet? – kérdezte a király.
A katona megnézte a király mellett az aranymívest, aki neki enni hordott, s azt felelte:
– Másodszor az, ha az embert megsegítik.
– És először? – kérdezte a király csodálkozva a furcsa válaszon.
A katona szeme most a királykisasszonyon állapodott meg. Ezt felelte:
– Először, ha az embert szívvel megszeretik.

A muzsikáló ezüstkecske

1 hozzászólás
kicsibak P>!

Csillagvigasz

Iszom az alkonyt, elsötétedem,
akár itt ez a tányérszerű völgy;
várok, tudom, majd csak föltündököl
képed csillag-vigasza szívemen.

353. oldal - Emléksarjasztó (Magyar Napló, 2012)

Illyés Gyula: Ráadás élet Válogatott és kiadatlan versek

félóra>!

Úgynevezett művészi képzelőerőmet gyermekkoromban először a káromkodások foglalkoztatták s tán nevelték is. Elcsodálkoztam a találó megfigyeléseken, a merész képzettársításokon s azon a valóban művészi tulajdonságon, amelyet a költészettanban képalkotásnak neveznek. Filozófiai disszertációul, jó előre, a káromkodás lélektanára készültem.

115. oldal

1 hozzászólás
montika P>!

Az öregkorról – így igaz – nincs irodalom. Az öregkornak sincs szépirodalma.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: időskor
olvasóbarát P>!

Illyés Gyula
Mert szemben ülsz velem…

Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom
és nincs mellette az enyém,
ahogyan megszoktam a fotografiákon
és előszobák tükörén;

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam
látom az idő nyomait
s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam;
a szívem elfacsarodik.

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve
s te akkor az vagy, ami ma:
sose találkozunk! Egymást észre se véve,
nem lelünk egymásra soha!

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már
olyan, amilyen ma: fehér,
lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál
feküdni, ha leszáll az éj.

Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! –
hogy minden idők végzetes
egyetlen egyeként birjalak, azt kivánva,
egyetlen egyedként szeress?

Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban
nézek vissza és kérdezek, –
mint a célzóra, ha a golyó visszapattan,
sebet én kapok, éleset.

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már
csak egymás mellett, szorosan,
mint a régi nyitott ülésen az utaspár,
ha jéggel jött a szélroham.

Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném?
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! – türjem csak ostorát én,
mellemre vonva homlokod.

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak.

68-69. oldal

encsy_eszter>!

Gyanakvóvá tesz, ha valaki túl sokat beszél a „gyökereiről”, főleg mielőtt gyümölcseit mutatná.