!

Hugo von Hofmannsthal osztrák

1874. február 1. (Bécs) – 1929. július 15. (Rodaun bei Wien)

Teljes névHugo von Hofmannsthal
Wikipédiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Hugo_von_Hofmannsthal

Könyvei 15

Stefan George – Hugo von Hofmannsthal: Stefan George és Hugo von Hofmannsthal versei
Hugo von Hofmannsthal: Az árnyék nélküli asszony
Hugo von Hofmannsthal: Akárki
Hugo von Hofmannsthal: Jedermann
Hugo von Hofmannsthal: Der Schwierige / Der Unbestechliche
Hugo von Hofmannsthal: Deutsches Lesebuch
Alfred Roller – Hugo von Hofmannsthal: Der Rosenkavalier von Richard Strauss
Hugo von Hofmannsthal: Lustspiele
Hugo von Hofmannsthal: A költő és a ma / Levél
Hugo von Hofmannsthal: Tizian halála – Erkély-jelenet

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Miniatűr Könyvtár, Modern könyvtár, Lyra Mundi

Antológiák 17

Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Halász Előd – Domokos Mátyás (szerk.): Klasszikus német költők I-II.
Somlyó György (szerk.): Szonett, aranykulcs
Komlós Aladár (szerk.): Külföldi versek könyve
Feleki Ingrid (szerk.): Ámuel-Bámuel Sámuel
Salyámosy Miklós (szerk.): Kultusz és áldozat
Lothringer Miklós (szerk.): Örök megújulás
Tabák András (szerk.): Az erőd bevétele
Hajnal Gábor (szerk.): Századunk osztrák lírája

Róla szóló könyvek 1

Hermann Broch: Hofmannsthal és kora

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

Útidal

Víz szakad ránk vad zúgással,
kő zuhan, hogy főbe csapjon,
szörnyü szárnnyal száll madárraj,
hogy a földről elragadjon.

Ám csodás táj odalenn:
mily gyümölcsök tükröződnek
az időtlen tó szinén!

Márványhomlok s kútperem
nézi a virágmezőket,
s lengedez a lanyha szél.

(Jékely Zoltán)

179. oldal, Hugo von Hofmannsthal versei

18 hozzászólás
>!
holló_ara 

Stefan George: Novemberi rózsa

Mondd, halvány rózsa, mondd: vajon
minek állsz még gyászos posztodon?
Az idő kerekén lefelé megy az ősz már,
a hegyek zugain novemberi köd jár.

Mért tartsz ki te, halvány rózsa, magadban?
Legutolsó társad, nővéred a kertben,
ő is lerogyott tegnap leveletlen,
s nyugszik békén, anyaföldbe takartan…

Ó hagyd, minek intsz, mire jó e sietség?
Várni szeretnék egy keveset még.
Egy ifjú sírja az, hol állok:
remény s öröm kisérte itt lenn.
Hogy halt meg? mért? Ég tudja okát!
Mielőtt még én is holtra válok,
halottak napján hadd diszítsem
új otthonát.

14. oldal, ford. Csorba Győző

Kapcsolódó szócikkek: november · rózsa
>!
holló_ara 

Síri dohszag száll a halmok tövében,
hol mind nyugszunk majd… ám én mégis érzem:
Te újraszítod még a parazsat,
védve járok nagy szerelmed alatt.

83. oldal, Stefan George, ford. Tandori Dezső

>!
Timár_Krisztina ISP

Tavaszest

Ment, ment. A házak mind-mind oly nagyok.
A csillagok kiültek már remegve.
A tél elmúlt, először nem fagyott.
Ujból torkában érezte a hangját,
és végre a kezét megint szerette.

Fáradt volt, ám csak úgy, mint egy gyerek.
Az esti utca tele volt lovakkal.
Megsímogatta volna homlokuk,
hivogatva múlt életük magához
titkos cirógató mozdulatokkal.

(Jékely Zoltán)

238. oldal, Hugo von Hofmannsthal versei

>!
holló_ara 

Stefan George: Búsak, ahol találkozunk

Búsak, ahol találkozunk, a mezsgyék
s az út mintha temetőbe vinne,
de a szürke ég csírákkal telítve
már csöndes új csókokat permetez szét.
Gyér sorokban vonulnak a derengve
nyíló szakadékig a tar sövények,
mintha sok-sok dermedt kéz nyúlna égnek
és mind társat és ölelést keresne…
Néha madarak síró füttye zeng fel
s vész bele kopár tölgyek sudarába,
csak a fagyöngy zöld bokra fogja át a
fekete törzset, mint élő, színes jel.
Hogy itt nemrég ködök és zivatar közt
fénye villant egy-egy hívó sugárnak,
elárulják a sápadt, pici szálak,
az első fű…és a zörgő avar közt
gyászcsoportokban a sötét kökörcsin.
Fejük lehajtva állnak és harangjuk,
bár arany korona ragyog alattuk,
csupa pehely és ezüstös tükörszín:
olyanok, mint lelkek, melynek a síri
álom tűntén csak félig vannak ébren,
s a rontó, nyers, kora tavaszi szélben
még nem nagyon mernek egészen kinyílni.

116. oldal, ford. Szabó Lőrinc

>!
Timár_Krisztina ISP

A hajnal-föld mily csodáktól nevet,
mint ha első napján? Újult világok
bámuló énekét hordja a szél,
régi hegyek formái mások, és mint
gyerekkor kertjén, hintáznak a virágok…
Partot öntöz a folyam, remegő
ezüstje évek porát törli el;
a teremtés borzong, kegyelem éri.
Az úton-járók fejét öntudatlan
díszíti valami fenség. A tájon
szélesen árad a fény… Üdv nekik,
akik e sugárvilágban haladnak!

(Tandori Dezső)

148-149. oldal, Stefan George versei

>!
Timár_Krisztina ISP

Nox portentis gravida

Magas fák ormán ködjátszadozás,
s közel az ég három szép csillaga:
sötét páston a jácint tudja jól, hogy
megtörténnek még itt azok a dolgok,
melyek többször megestek valaha:
hogy Hermész és a Dioszkúrosz-ikrek
szilaj kedvvel szikrázva perzselik meg
könnyed nyomát szélhordta Gráciáknak,
s játszván vadak módján kegyetlenül,
hessentik őket csúcsról el az árnak
medre felé, míg az égalj derül.

A költő útja máshol vezet és
amíg bámul a Meduza szemével,
körös-körül a puszta rétre lát,
mely éppoly messzi s nem tudja, milyen,
s más ily helyekhez társítja oda,
hol lelke, mint gyerek költözve át,
lakozhatik időtlenül, vigan:
sasok és ernyedt nyugalom hona.
S a földi dolgok árnyát és a fényét
ott szórja néki drágakövekként szét.

Ámde az ég harmadrészét olyan
gyászfekete felhő takarja el már,
akár a rém annak lelkét, aki
éjjel, gyertyával útat vesztve járkál:
ama felhő, mely másnap reggel indult
mennydörgésével száz meg száz viharnak,
villámával közel került napoknak,
s vad zuhanásával izzó szikláknak,
el a szigetre, hol a félsz fakasztat
gyönyört, minden másnál csodálatosbat,
s a roppant rémületbe halk sirásnak
az ára volt: hogy a széldúlta parkban
egymást nem ismerők, egymásra lelve
mentést se vártak mámorukba halva;
hogy Isten égi s földi nyűgtől elszállt,
kis árvák, mint a próféták lobogtak,
s minden lelkek, mint csillagok ragyogtak.

(Jékely Zoltán)

210-211. oldal, Hugo von Hofmannsthal versei

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

JÁTÉKMONDÓ
(előlép és bejelenti a játékot)

Most mindnyájan figyeljetek,
Ma szép játékot hirdetek.
Szent játék, bölcs szavak szövése,
S a cím: Akárki bűnhődése.
Megláthatjátok majd belőle,
Hogy minden földi hívság dőre.
Esendő, tűnő, kába kép.
Mi itt végbe megy, tiszta, szép,
A tárgy ékes, kegyes fölötte,
S mi sok minden rejlik mögötte!
Véssétek hát jól szűvetekbe,
S bölcs tanulságot szűrjetek le!

7. oldal

Hugo von Hofmannsthal: Akárki Játék a gazdag ember haláláról

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

HALÁL

Mindenható Ùr im előtted állok
S hová parancsod küld, én eltalálok.

ÚRISTEN

Elmégy Akárkihez s az én nevemben mondod ott,
Hogy fogjon tüstént zarándokbotot
Még ez napon és ez órába`!
Nincs mentség, jönni kell, hiába.
S hozza magával a számadást,
Nem tűrök halasztást, vonakodást.

9. oldal

Hugo von Hofmannsthal: Akárki Játék a gazdag ember haláláról

>!
Timár_Krisztina ISP

Ki a te Istened? Fő álmom ő,
ősképem mása, szép s felemelő.
Erőt vak mélyeink csak tőle kaptak,
nagyság, érték öröktől tőle van csak –
legtitkosabb forrás, tűz, legbelül:
ott van, hol a legtisztább fény derül.
Elsőbb Oldója s Elhívója egynek,
majd felpezsdítője minden ereknek,
friss nedvétől a régi istenek
s a holt szók újra élni kezdenek.
Az Isten legdicsőbb-szentségü rejtély,
tündöklését végighordozza rendjén:
csillagnemzésű fia rámutat,
kit új közép szült, lélekből fakadt.

(Csorba Győző)

137. oldal, Stefan George versei

Kapcsolódó szócikkek: Isten · vallás