Hosszú Lándzsa amerikai

Hallgassatok az ősök szavára, védjétek, ápoljátok a környezetet és szeressétek embertársaitokat. Adjatok időt magatoknak saját lelketekkel, legbensőbb kérdéseitekkel foglalkozni. Tiszteljék el a Teremtőt, ki a vilàgot igazgatja, és figyeljetek a Négy Irány szavára, tanítására. Ha így cselekedtek, elkerülhető a vég, Földünk pusztulása, melyre oly sok intő jelet láthattok màr.

Amikor a pap végre befejezte beszédét, főnökünk felállott és ezekkel a szavakkal fordult hozzá:
– Miért mondod nekünk, hogy jók legyünk? Mi, indiánok nem vagyunk rosszak, lehet, hogy ti, fehérek rosszak vagytok, de mi nem. Mi nem lopunk, csak amikor elkötötték a lovainkat, mi nem hazudunk, mi gondjukat viseljük öregeinknek és szegényeinknek, amikor segítségre szorulnak. Nekünk semmi szükségünk sincs arra, amiről beszéltél.
– De – felelte a hittérítő – csak egy Isten létezik.
– Ha ez igaz – szólt főnökünk – akkor mi, indiánok ugyanazt az Istent tiszteljük, akit ti – csak éppen másféle módon. Amidőn a Nagy Szellem, Isten, megalkotta a világot, úgy akarta, hogy az indián a maga módján tisztelje őt, s a fehér ember is a maga módján tegye azt, mert mi különbözőféle emberek vagyunk és az életmódunk is különböző. Az indiánnak ragaszkodnia kell a maga szokásához, a fehér embernek is a magáéhoz, mindnyájunknak pedig együtt kellene dolgoznunk Istenért, nem pedig egymás ellen. Az indiánnak eszébe sem jut, hogy megmondja nektek, miképpen tiszteljétek az Istent. Minekünk tetszik az, hogy ti a magatok módján tisztelitek Őt, mert tudjuk, hogy ezt a módot jól értitek.
– De a Nagy Szellem, akiről szólsz, nem ugyanaz, mint akit mi tisztelünk – tiltakozott a hittérítő.
– Akkor két Istennek kell léteznie – felelt a főnök. – A ti Istenetek országot teremtett számotokra, túl a „Nagy Víz”-en. Adott nektek házakat, hogy azokban lakjatok, jó ennivalókat is adott és mindenféle gyors dolgot, hogy azokon utazzatok. Az indiánnak pedig adta a tipit, hogy abban lakjék és a bölényt, hogy belőle éljen. Hanem ti, fehérek nem szerettétek a földet, amelyet Isten nektek adott és átjöttetek ide, hogy elvegyétek az indián földjét.

112. oldal

– De az indiánoknak meg kell tanulniuk imádkozni – szólt a lelkész.
– Mi imádkozunk – felelt a főnök. – Íme, ezt az imát mondjuk el a Naptánc alkalmával, amikor hálát adunk:
„Nagy Szellem, Atyánk, segíts meg minket és taníts meg bennünket az igazságra és vezérelj engem és családomat és a törzsemet a mi Igaz Anyánk ösvényén, hogy testben és lélekben jó állapotnak örvendezzünk. Tanítsd meg a kicsinyeket is a Te törvényeidre. Adj békét az egész világnak. Ismét hálát adunk Néked a Napért és a szép nyári időért és reméljük, hogy a Nap és a Nyár kövér füvet fog hozni az állatok számára és ennivalót minden népnek.”

113. oldal

– Akkor hát – válaszolt a főnökünk – a mi földünk többet ér, mint a ti pénzetek. A földünk megmarad örökre. Még a tűzlángban sem pusztul el. Ameddig a Nap süt és a vizek folynak, ez a föld itt lesz és életet ad embernek, állatnak. Nem adhatjuk el az emberek és állatok életét, eszerint nem adhatjuk el a földet sem. A Nagy Szellem helyezte ide a mi számunkra és mi nem adhatjuk el, mert nem a tulajdonunk. Ti meg tudjátok számolni a pénzeteket és el is égethetitek, mialatt a bölény egyet bólint a fejével; ám egyedül a Nagy Szellem számolhatná meg a porszemeket és a fűszálakat ezeken a síkságokon. Mindent szívesen nektek adunk ajándékképpen, ami a miénk s amit elvihettek magatokkal, de a földet soha nem adhatjuk oda.

153. oldal

Istenünk maga is síkságokon és az erdőkben lakozott, amelyeket jól ismertünk és amelyeket most mindörökre el akartak venni tőlünk. Indián hitünk azt tanította, hogy a Nagy Szellem minden dolgokban él: a fákban, az állatokban, a tavakban, folyókban és hegyekben. S amidőn a Nagy Szellemhez közeledni és imádkozni óhajtottunk, akkor magányosan kimentünk a természetbe, hogy közel legyünk a dolgokhoz, amelyekben Ő lakozik. Most pedig új Istenről beszéltek nekünk. Senki sem tudta, hol lakozik ez az új Isten, s bennünk, fiatalokban ez nyugtalanító érzést ébresztett. Idősebbjeink éjszakánként a Nagy Szellemhez fohászkodtak, hogy segítsen meg bennünket és mutassa meg az igazságot.

176. oldal

Egész nevelésünk egyszerre kátyúba jutott. Hitünk arra oktatott minket, hogy jóért jóval, rosszért rosszat fizessünk. De most a hittérítők azt mondogatták, hogy a jót jóval és a rosszat is jóval kell viszonozni. „Mit jelentsen ez?” – kérdeztük magunkban. – Ha valaki ránk lő és elhibáz minket, talán adjunk neki másik golyót, hogy újra ránk lőhessen? Sehogy sem tudtuk megérteni a dolgot. Hát mit tegyünk a telepesekkel, akik egyszerűen elfoglalták a földet, amelyet a kormányzat a mi részünkre biztosított? Talán biztassuk őket, hogy csak vegyenek el még több földet tőlünk?

177. oldal

Mokokit-ki-akkamimat – Legyetek bölcsek és kitartók!

199. oldal