Horváth Márk magyar

A létbe vetettségtől szenvedő tömeg bután és barbárul éli meg a szenvedést, nem tudván mit kezdeni vele. Azt hiszik magukról, mindent tudnak, miközben nem többek tóba vetett analfabétáknál. Márpedig ott kezdődik a gondolat, ahol a tó véget ér, és a parthoz érkezünk. A tömegtől csak azt a késztetést tanulhatjuk el, hogy miként maradjunk kapálózva és szenvedve a tó örvényei közt életben, de a partraszállásra nem nevelhet a sokaság.

Az állati tekintetnek való kitettség furcsa helyzetbe hoz bennünket, ugyanis kérdőre vonja saját létezésünk emberi jellegét.

108. oldal (Derrida cicája és a karnofallogocentrizmus)

[…] az állatnak az Állat fogalmán kívül való újragondolása még mindig csupán gondolkodás marad.

110 -111. oldal

[…] vissza kell utalnunk a karnofallogocentrizmus kulcsfontosságú összetevőjéhez, az „ölhetőség” kérdésköréhez. Temple Grandin autista és állatjogi aktivista kóser vágóhídon szerzett saját munkatapasztalatából kiindulva felveti az ölhetőségnek egy olyan gyakorlatát, ami nem szakít az áldozatisággal, de nem is idegenít el bennünket az állattól és annak szenvedésétől. Éppen ellenkezőleg, Grandin szerint az állat megölését szakrális cselekedetként, vagy akár intim együttlétként is elgondolhatjuk, amennyiben közvetlen módon éljük át a tettet, és tiszteletben tartjuk az általunk kioltott állati életet. Az alábbi megrázó részlet pontosan a közvetlenség etikai fontosságát hivatott illusztrálni, valamint a halál közellétét is demonstrálja:

„A gépen keresztül képes voltam megfogni az állatot. Amikor tartottam a fejét az igában, elképzeltem, ahogyan a fején végigfutnak a simogató kezeim, és gyengéden belehelyezem őt a végső pozíciójába. Eltűnni látszottak a testi határok, és nem tudatosult bennem, hogy én vagyok az, aki mozgatja az eseményeket. A kapu és az iga kezeim meghosszabbításaivá váltak… Az intenzív összpontosítás ideje alatt nem hallottam az üzem gépeinek zörejét. Nem éreztem az alabamai nyár forróságát sem, minden csendesnek és őszintének tűnt. Majdnem vallási tapasztalat volt. Az volt a munkám, hogy az állatot a lehető leggyengédebben tartsam helyben, hogy a rabbi elvégezhesse a végső cselekedetet. Minden egyes állatot egyenként megnézhettem, gyengéden tarthattam, életének utolsó pillanatait a lehető legkíméletesebbé téve. Részt vettem egy ősi áldozati rítusban, méghozzá úgy, ahogyan annak lennie kell. Egy új ajtó nyílt meg számomra. Olyan érzés volt, mintha vizen járnék.”

116-117. oldal (Derrida cicája és a karnofallogocentrizmus)

… az emberiség a vulkánokhoz és az aszteroidabecsapódásokhoz mérhető geológiai erővé vált.

21. oldal