Horváth Károly magyar
| Katalógusnév | Horváth Károly |
|---|
Könyvei 15
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Nagy magyar írók Gondolat · Irodalomtörténeti könyvtár Akadémiai
Szerkesztései 3
Fordításai 6
Népszerű idézetek
A postás máris újabb történettel folytatta. Ráncsi Fániról, a kisszigeti lányanyáról beszélt, aki megölte három gyermekét. Elmondta, hogy olyan helyen nem szokták énekelni, ahol kisszigetiek is voltak, mert nagyon bánták, szégyenlették. Vigyázni kellett arra is – mondta –, hogy éltek még a hozzátartozóik és azt mondták egyszer valakinek, ha meghallják ezt a nótát, megbicskázzák az illetőt.
– Tudja a dal szövegét?
– Tudom. Az első így szól:
Ráncsi Fánit hat zsandár kíséri,
Dávid Jankó az ablakon nézi.
Ne nézd Jankó szomorú képemet,
Temiattad szenvedem ezeket.
6-7. oldal (Magánkiadás, 1997)
– A gosztolai gyilkosságról hallott? – kérdez rám.
– Nem.
– Gosztola ott van Lenti meg Rédics között az erdőben. Ott ölték meg Takács Jóskát. Hét árva maradt utána. Erről is van ének.
Az esetről többen hallottak, de a dallamát, szövegét már kevesen tudják. Legterjedelmesebb szöveggel a bárszentmihályfai Kovács Jánostól tudtam lejegyezni.
Gosztolai nagy árokban mi történt?
Takács Jóskát az irigyek megölték.
Vérét vették, mint a vágó marhának,
Akasztófa kellett volna a kutyának.
Adjon Isten, bíró uram, jó napot!
Adjon Isten, Zsömle Pista, mi bajod?
Bíró uram, igen nagy az én bajom,
Édes komámat ma gyilkoltam agyon.
Zsömle Pista hazamegy a házához,
Ráborul a fenyőfa asztalára,
Jaj, istenem, én istenem, mit tegyek?
Komám miatt örökösen rab leszek.
Pirzik-porzik egerszegi fő utca,
Zsömle Pistát végigkísérik rajta.
Egerszegi börtönajtó repedj meg,
Zsömle Pista sohase szabadulj meg!
Kivirágzott gosztolai temető,
Abban fekszik Takács Jóska legelöl.
Kivirágzott, ki is nyílott a sírja,
Pórszombaton hét árvája siratja.
7-8. oldal (Magánkiadás, 1997)
Zalabaksán, Kósa Ferenc házánál,
Kinek nem volt több gyermeke lányánál.
Óvták is őt még a széltől is, szegényt,
Munka miatt fölfogadtak egy legényt.
Hogy a dologgal könnyebben bírjanak,
Persze, hogy ők azt mondták az ifjúnak:
Hogyha beáll őhozzájuk cselédnek,
Hozzámegy az Annuska feleségnek.
Két évig a legény szép csendesen várt,
Két év után megkérte az Annuskát,
Hogy amit ígértek, azt teljesítsék,
Mert ők Annussal egymást megszerették.
Így szólott a lány anyja a legénynek,
Hogy ő nem ad semmit ilyen beszédre.
Hogy nem adja ilyen embernek lányát,
Inkább hagyja el azonnal a házát!
De Annussal forrón szerették egymást,
Azért nem is akarták az elválást.
Inkább megyünk mindketten a halálba,
Mégsem élünk elválást a világban.
Ha a földön egymásé nem lehetünk,
Akkor jobb, ha lent a sírban pihenünk.
Golyó által múlunk ki e világból,
Mégsem élünk elválva a világban.
Délután kimentek a temetőbe,
Föltekintettek a magas keresztre.
Elbúcsúztak a világon mindentől,
Még az este megválunk az élettől.
Odahaza szépen elhatározták,
Hogy ők élve nem hagyják el már egymást.
Inkább megyünk mindketten a halálba,
Mégsem élünk elválva a világban.
Utolsó vasárnap is az Annuska,
Szépen elment a csesztregi templomba,
Így sóhajtott fel a nagy magas égre:
Tekints, uram, a két szerencsétlenre!
Hazamentek, beültek a szobába,
Szép csöndesen mondja néki Annuska:
Itt a szívem, eressz neki egy golyót,
Holtom után nem mondok rád mást, mint jót.
Ekkor a fegyvert Annusra fordítja,
Remegő kézzel a vasat meghúzza.
Puska dörren, piroslik Annus vére,
Az ártatlan lelke száll fel az égbe.
Ekkor a fegyvert magára fordítja,
Két lövéssel saját vérét kiontja.
Végső szava: Megyek édes utánad,
Hisz a földön már én többé nem látlak.
Beszaladnak a szülők a lövésre,
Borzadva tekintettek a sok vérre.
Ó, nagy Isten, hát ezt érdemeltük meg,
Hogy a lányunk gyilkolással haljon meg?
Két koporsót kitették az udvarra,
Két gyászoló édesanya siratja.
Ne sírj anyám, ne sirassál engemet,
Mért nem adtál a kedves szeretőmnek?
Ifjak, lányok, ti ebből tanuljatok,
A szívetekre nagyon vigyázzatok!
Addig forrón ne szeressétek egymást,
Míg az oltár előtt nem kaptok áldást!
Szépen szól a zalabaksai harang,
Húzza aztat három gyönyörű galamb,
Azok húzzák a szomorú verseket,
Most temetik el a szerelmeseket.
Végigmegyek a baksai Gyöngy utcán,
Betekintek az Annuska ablakán.
Édesanyja vetette be az ágyát,
Könnyes szemmel söpörte a szobáját.
88-89. oldal (Magánkiadás, 1997)
Zalabaksán, Kósa Ferenc házánál,
Kinek nem volt több gyermeke lányánál.
Őrizték őt még a széltől is, szegényt,
Munkaképpen fölfogadtak egy legényt.
A dologgal, hogy könnyebben bírjanak,
De ők akkor azt mondták az ifjúnak:
Hogyha beáll őhozzájuk cselédnek,
Hozzámegy az Annuska feleségnek.
De ők akkor arra nem is gondoltak,
Hogy siralmas vége lesz a dolognak.
Két évig a legény szép csendesen várt,
Harmadikon megkérte ő a leányt.
Hogy amit ígértek, hát teljesítsék,
Mert ők Annussal egymást megszerették!
De rászólt a lány anyja a legényre,
Hogy semmit nem ád ő ilyen beszédre.
Nem adja ilyen embernek a lányát,
Inkább hagyja el azonnal a házát!
Inkább mennek mindketten a halálba,
Mégsem élnek elválva a világban.
Még utolsó vasárnap az Annuska
Elment szépen a csesztregi templomba,
Föltekintett a csillagos egekre,
Uram, tekints e két szerencsétlenre!
Délután kimentek a temetőbe,
Föltekintettek a magas keresztre.
Elbúcsúztak a világon mindentől,
Még az este megválnak az élettől.
Szól a legénynek csendesen Annuska:
Itt az idő, menjünk a másvilágra!
Itt a szívem, eressz neki egy golyót!
Holtom után nem mondok rád mást, csak jót.
Most fegyverét ráfogja az Annusra,
Remegő kézzel a ravaszt megnyomta.
Fegyver dörren, piroslik Annus vére,
Drága lelke felszállott az egekbe.
Most fegyverét magának fordította,
Két lövéssel saját éltét kiontja.
Így kiált föl: Megyek édes utánad,
Itt a földön már többé úgy sem látlak.
Beszaladnak a szülők a lövésre,
Borzadva tekintettek a sok vérre.
Ó, nagy Isten, hát ezt érdemeltük meg,
Hogy a lányunk golyó által haljon meg?
Szomorúan szól a baksai harang,
Húzza aztat gyönyörű szép hat galamb,
Azok húzzák a szomorú verseket,
Most temetik két agyonlőtt szerelmes.
Apák, anyák, ti erről tanuljatok!
A szerelmet soha el ne tiltsátok!
Ha a legény a leányt megszereti,
Jó szülője gazdagságát nem nézi.
83-84. oldal (Magánkiadás, 1997)