!

Horányi Hanna Zelma magyar

KatalógusnévHorányi Hanna Zelma
Nem

Képek 1

Könyvei 2

Horányi Hanna Zelma: Egy év, tíz hiba
Horányi Hanna Zelma: Most először

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Rólad - Neked Könyvek Menő Könyvek

Antológiák 2

Csapody Kinga (szerk.): Szakítós
Csapody Kinga (szerk.): Hazudós

Népszerű idézetek

Chöpp >!

Azt hiszem… azt hiszem jónak lenni ugyanolyan, mint rossznak, csak közben el is fáradsz.

109. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

Komolyan, el kéne kezdened kitalálni, hogy mit akarsz, aztán meg kiállni azért, hogy meg is kapd.

329. oldal

zsófi13>!

Talán egyszer majd elmondom, milyen volt a várost járni veled.
Nyár volt, mások fesztiválja, és mi napnyugtakor nekivágtunk.
Budapest meleg volt, foltos aszfalt és tömeg,
folyó, otthon, öreg,
és valahogy piszkosabb is.
Boldog voltam, hogy
mégis van, aki szereti.
Hogy mi itt élünk, hát, akkor,
és mikor napnyugtakor kilépünk a kertkapun,
Budapest az, amin járunk.

323

Chöpp >!

Hogy lehetek ilyen néma, mikor ellepnek a szavak?
Csendben vagyok. Hallgatok. Némán. Szótlanul.

116. oldal

Chöpp >!

Hátradőltem a székemen, és esküdni mertem volna, hogy hallom, ahogy a szorongásom arrébb csoszog.

241. oldal

Chöpp >!

Szar vagyok bulizásban. Egyszerűen… egyszerűen nem megy, és ezzel nem lehet mit kezdeni.

332. oldal

Chöpp >!

Hittem abban, hogy van valami istenszerű a világ mögött, de azt már túlzásnak éreztem, hogy nekem bármi közöm lenne hozzá, és fordítva. Egyszerűen csak nem láttam abban értelmet, hogy egy olyan erő, ami létrehozta az életet, érdeklődne a mindennapjaim iránt.

124. oldal

Chöpp >!

Elképzelni sem tudtam, hogy kik azok, akik péntek reggel kilenckor ráérnek ábrándozni az Édesmindegy egy szegletében, de boldogsággal töltött el a tudat, hogy léteznek.

171. oldal

Chöpp >!

A hallgatást pedig nem lehet kordában tartani: ha egyszer beengeded, megkapaszkodik, és kórokozóként nőni kezd.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hallgatás
Chöpp >!

Mikor az asztalhoz ért, teátrális mozdulattal egy könyvet helyezett a tányérom mellé.
– Hrabal könyve, parancsára.
A kötet vékony volt, és piszkos, eleje-háta teljesen üres (egyszer talán tartozott hozzá egy levehető borító), és ahogy már ez lenni szokott, egyszerűen muszáj volt belelapoznom. A második oldalról egy negyvenes Esterházy nézett vissza rám, nekem pedig furcsán elszorult a torkom. Felpillantottam Dávidra, aki mosolyogva figyelt, és egy pillanatra biztosra vettem, hogy ott helyben el fogom sírni magam.
– Köszönöm.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Esterházy Péter