Holly Jackson angol

A titkok és hazugságok összezavarják az embert.

Azt hiszed, felismernél egy gyilkost.

(első mondat)

– Őrmester! – tisztelgett, és kisimított egy fürtöt a szeméből. – Kitaláltam magunknak egy jó kis detektíves zenét: amikor én lépek színre, vonós hangszer hallatszik, pánsíppal tarkítva, amikor meg te, akkor bejönnek a Darth Vader-trombiták.
– Miért én vagyok a trombita? – kérdezte Pip.
– Mert minden lépésnél dobbantasz egyet. Bocs, hogy pont én szóltam.

Amúgy tudtad, hogy a pillanat pontos időmértékegység? Egy másodperc század része, szóval… ráérsz pár egymást követő pillanatra?

– Lefogadom, hogy mindenki retteg a naptól, amikor Pip Fitz-Amobi becsönget az ajtaján – súgta oda Ravi.

A sötétség nagyszerű lepel: az ismerős dolgok is ismeretlenné és furává válnak.

Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanaz a jó kislány vagyok-e akinek régebben gondoltam magam. A jó kislány énemet valahogy elvesztettem útközben.

Máris elsírtad magad? Pedig a szomorú rész még csak ezután jön.

– Segíthettem volna. Nem kell mindent egyedül csinálnod, emlékszel? Egy csapat vagyunk.
– Tudom. És bármit rád bízok, kivéve a posztereket. Emlékszel arra az e-mailre, amit majdnem elküldtél egy ügyvédi irodának azzal az aranyköpéssel, hogy „Értékelem a faszakodásaikat” fáradozásaik helyett?
A fiú elvigyorodott.
– Nos, erre való a barátnőm.
– Hogy átnézze a firkálmányaidat?
– Aha, csakis arra, semmi másra.

– Ha veszélyes kérdéseket teszel fel kislány, veszélyes válaszokat kapsz rájuk!